Beatzenészből nem lesz jó törpe

A hollywoodi stúdiók filmtemetőjében számos olyan forgatókönyv és filmötlet hever, amiből  soha nem lett film. Ezek közül párral már foglalkoztunk, például Schwarzenegger soha meg nem valósuló keresztes hadjáratával vagy az autószerelőként dolgozó Batmannel. Érdemes viszont megnézni azokat az ötleteket is, amik végül a mozikba kerültek, csak éppen korántsem úgy, ahogy azt a forgatókönyvíró vagy a producerek eredetileg megálmodták. A majmok bolygójának folytatásával vagy remake-jével 1988-ban kezdtek el foglalkozni, de csak 2001-ben lett belőle film, A Gyűrűk Urának filmjogait pedig 1957-ben adta el Tolkien, 44 évvel Peter Jackson filmjének premierje előtt.

A Majmok bolygója – időutazás vagy Spartacus?

Amikor 1968 februárjában bemutatták A majmok bolygóját, mindenkit megdöbbentett, mennyire jól fogadta a közönség a  beszélő majmokat és az ágyékkötőben rohangáló Charlton Hestont. A 6 milliós büdzsére 26 millió dolláros bevételt termelő film sikere természetesen folytatásokba torkollott, egészen pontosan négybe is, valamint két tévésorozat is lett a beszélő majmokből, amikkel 1975-re sikerült teljesen kiégetni a franchise-t. Éveken át senki nem akart majmos disztópiát forgatni, egészen 1988-ig, amikor egy Adam Rifkin nevű fiatal rendezőnek a Fox azt mondta, álljon elő valamivel, amit igazán szívesen csinálna, és majd meglátják, mi sül ki belőle.

Rifkin habozás nélkül rávágta, hogy el szeretné készíteni A majmok bolygója modern feldolgozását, mert gyerekkorában ez a film hatott rá a legjobban, miatta lépett a pályára és álmodott szépeket a majommaszkba öltöztetett színészekről. Rifkin független filmes hátterére hivatkozva azt állította, hogy legalább olyan jól meg tudná csinálni a filmet, mint James Cameron A bolygó neve: Halált, ami mindössze 18 millió dollárból készült, de még mai szemmel is döbbenetesen jól néz ki. A Fox viszont nem remake-et, hanem folytatást szeretett volna, mondván, a közönségnek valami halvány elképzelése már van a történetről, az első filmet záró ikonikus jelenetsor minden idők egyik legjellegzetesebb mozis képsora ugye, szóval érdemes lenne inkább erre építve elmesélni valami érdekeset.

A folytatás egy Spartacus-szerű történelmi eposz lett volna, amiben A majmok bolygója végén látottak (Charlton Heston a félig eltemetett Szabadság-szobrot  megpillantva döbben rá, hogy a Földön van) után 300 évvel játszódik. A majmok társadalma a római korra hasonlító dekadens korszakát éli, az emberek pedig Heston egyik leszármazottjának vezetésével fellázadnak és  szabadságharcot vívnak a lovas gorillák ellen. A Foxnak bejött az ötlet és rohamléptekkel kezdték el a film előkészítését. A főszerepre Tom Cruise és Charlie Sheen is esélyes volt, a majommaszkokat az Oscar-díjas Rick Baker tervezte volna.

A Fox főnökét ekkor minden további nélkül kirúgták, és a film előkészítése leállt. Az új fejesek átíratták a forgatókönyvet, sokkal optimistábbra akarták venni a sztorit, hogy a majmok és emberek békés egymás mellett élésén legyen a hangsúly. Ez Rifkint már nem érdekelte, és a Fox sem volt már olyan lelkes, mint azelőtt, így a folytatás tervét jegelték. Öt évvel később viszont megint előszedték, mert valaki hallotta, hogy Oliver Stone-nak tetszett az ötlet, és szerették volna, ha Stone rendez nekik egy meredek, bevállalós majomfilmet. Mint később kiderült, Stone-t nem nagyon érdekelte a projekt, de producerként szívesen mellé állt – egymillió dolláros fizetés fejében.

Mivel a Fox szabad kezet adott neki, Stone 1993-ban csak elkezdett komolyan foglalkozni a történettel, ami a Return of the Apes címet kapta volna. A rabszolgalázadás ötletét elvetették, inkább egy időutazós scifit készítettek volna belőle, aminek története úgy kezdődik, hogy az emberiséget a jövőben a kihalás fenyegeti, mert valamiért már nem születnek életképes gyerekek. A tudósok a DNS-t kutatva rájönnek, hogy ezt 102 000 évvel ezelőtt kódolták a génjeinkbe, és igen, ki tetszettek találni, nagyon okos majmok. Pár tudós és és egy terhes nő visszautazik az időben odáig, ahol az ősemberek és rendkívül intelligens majmok élet-halál harcot vívnak a bolygóért, az egyik gorilla pedig egy vírussal akarja elpusztítani Samut, a vértesszőlősi előembert. A múltban rálelnek Aiv-ra (ejtsd, Eve, azaz Éva), aki a homo sapiens előfutára, és aki a terhes nő fiával Adammel (Ádám) közösen alapítja meg az emberi fajt.

A történetet épeszű ember meg nem filmesítené, de a Fox, már csak Stone kedvéért is éveken át foglalkozott vele. A végén aztán egy baseball-jelenet miatt dőlt dugába a terv, legalábbis ezt állítja számos forrás. Az egyik Fox fejes ragaszkodott ahhoz, hogy a visszautazó tudós tanítsa meg a majmokat baseballozni, Stone és a forgatókönyvíró Terry Hayes (Mad Max 2-3) pedig ezt csak azért sem volt hajlandó beleírni a történetbe, mire mindkettőjüket kirúgták, a forgatókönyvet pedig Chris Columbusnak adták oda, aki főleg vígjátékokkal foglalkozott addig. Az új átiratban a csecsemőgyilkos vírus ötlete megmaradt, de már egy majom hozza azt a bolygóra a világűrből. Az emberek fogják a majom űrhajóját és visszamennek vele annak bolygójára, hátha találnak valami ellenszert. A majmok bolygóján egy fejlett társadalmat találnak, és ugyan megszerzik a gyógyszert, de mire visszaérnek a Földre 75 évnyi űrutazást követően, azt már a majmok uralják.

Ez a verzió meglepően életképesnek tűnt. Egy ideig Arnold Schwarzenegger lett volna a főszereplője és James Cameron rendezte volna, de Cameron inkább a Beneath the Planet of the Apes című klasszikus folytatás remake-jét akarta elkészíteni, és a Fox 1997-ben leállította az előkészületeket. Az elátkozott majmok két éven át senkinek nem jutottak eszébe, de 1999-ben a Foxnál megint rájött valakire, hogy majmos scifit akar látni a moziban. A forgatókönyvet ezúttal a Számkivetett írója, William Broyles dolgozta át, és nem folytatás, hanem remake lett belőle, amiben egy űrhajós kényszerleszállást hajt végre egy bolygón, ahol a majmok az urak és az emberek állnak a szopórolleren. A színhely hangsúlyozottan nem a Föld volt, ami a Foxnak annyira nem tetszett, de Tim Burtonnek igen, aki már évek óta nagyon szerette volna elkészíteni saját majmos scifijét.

A Majmok bolygója című új verzió 2001-ben 68 millió dollárral nyitott az amerikai mozikban, és világszerte 368 milliót keresett, annak ellenére, hogy a kritikusok rühellték. Burton saját maga nyilatkozta, hogy a film vége, amiben a majmok bolygójáról nagy nehezen elmenekülő, és a Földre visszatérő űrhajóst gorillák fogadják a leszállás után, tök értelmetlen, de ez nem baj, mármint szerinte. „Kellett egy olyan befejezés, amivel a folytatás lehetőségét lengetjük be. Ha elmagyarázom, miként kerültek a majmok hatalomra a Földön is, azzal saját magammal tolok ki. Mindenképpen egy nagy kérdőjellel akartam befejezni a filmet, hát tessék.” A folytatás soha nem készült el, viszont a Fox 2011-ben egy előzménytrilógiát indított útjára, amiből egyelőre még csak egy filmet láthattunk, de mivel az 55 millió dolláros nyitányt és 481 milliós összbevételt generált, a folytatás elkerülhetetlennek látszik.

Paul McCartney lett volna Frodó A Gyűrűk Urában

A Gyűrűk Ura című műfajteremtő fantasy 1954-ben jelent meg, de a könyv filmjogait egy Forrest J Ackerman nevű producer viszont már 1957-ben megvásárolta, legalábbis egyéves opciót arra, hogy filmet forgathasson a történetből. A regény írója, J. R. R. Tolkien azt szerette volna, ha animációs film készül a történetből, amit ő gyerekkönyvnek szánt, de a producerek inkább az élőszereplős verziót favorizálták. Mivel az amerikaiak filmtervét Tolkien nem találta megfelelőnek, ezért ebből a kalandból nem lett semmi.

Egy másik producer, Bill Snyder 1964-ben a Hobbit című Tolkien-regény adaptációjának jogait szerezte meg, és az író kérésének megfelelően animációs filmek készített elő belőle, amikor szembesült azzal, hogy van egy kvázi folytatás is, A Gyűrűk Ura. A félig  kész forgatókönyvet gyorsan átíratta, arra számítva, hogy ha a Hobbit sikeres lesz, elkészítheti majd a folytatást is. A Foxnak 1966-ban kellett bemutatnia a filmből elkészült jeleneteket, de Snyder inkább felsrófolta az árat, amire a stúdió nemet mondott. Mivel azonban a filmjogokról szóló szerződésben az szerepelt, hogy 1966. június 30-ig be kell mutatni a kész alkotást, de az nem, hogy az milyen minőségű, formátumú vagy hosszúságú legyen, Snyder összedobatott egy félórás borzalmat a vezető animátorral (Gene Ditch), kibérelt egy vetítőt, és pár haverjának bemutatta a filmet. Mindezzel mit nyert? Azt, hogy meghosszabbíthatta a Hobbit és annak folytatásainak filmjogait, ezzel megszerezve A Gyűrűk Urát is.

1969-ben Snyder a jogokat 250 000 dollárárt adta el a United Artistsnak, ahol már ott toporgott a Beatles teljes legénysége, mert nagyon szerettek volna a filmben szerepelni. John Lennon lett volna Gollum, Paul McCartney Frodó, Ringo Starr Samu, George Harrison pedig Gandalf. A UA ezt a tervet elvetette, és 1970-ben megbízta John Boorman rendezőt, hogy hozza tető alá A Gyűrűk Urát, de nehogy eszébe jusson animációs filmet csinálni, vagy beatzenészeket felkérni a főszerepre.

A történet 176 oldalas lett, és voltak benne olyan jelenetek, amik a könyvben nem szerepeltek. Frodó például összejött volna Galadriellel, Gimli pedig úgy emlékezett volna vissza Moriára, hogy előtte társai félig agyonverik, ezzel idézve fel benne a évszázados emlékeket. Ez még hagyján, Szarumán és Gandalf párbaját ebben a verzióban egy szócsata helyettesítette volna, ami ötletnek sem túl jó, de egy látványos film egyik csúcsjeleneteként biztos nem állta volna meg a helyét. Ráadásul a UA jelezte hogy a Beatles tagjai nem szállnak le róluk, és McCartney egyre közelebb került ahhoz, hogy szőrös lábbal mászkáljon a műmohaszőnyegen. Boorman filmterve azonban túl költségesnek bizonyult (Középfölde díszletei egy teljes stúdiót betöltöttek volna), így a United Artist 1972-ben leállította az előkészületeket.

Tolkien 1973-as halála után az MGM megvette a filmjogokat az UA-tól, és megbízta Ralph Bakshi rendezőt, hogy forgasson belőle egy animációs filmet. Pár évvel később Bakshi kezében volt egy kétrészes film forgatókönyve, amire Tolkien lánya is rábólintott. A filmet úgynevezett rotoszkopikus technikával forgatták le, azaz élő szereplőkkel felvett jeleneteket rajzoltak át, így a forgatás eléggé elhúzódott. Az első filmet 1978-ban mutatták be. A történet A Gyűrűk Urát és A két torony eseményeinek felét  követte le, és a négymilliós költségvetésre mindössze 629 ezer dolláros nyitóhétvégét tudott felmutatni, amitől a producerek sírva fakadtak, és leállították a második rész előkészítését. Ekkor úgy tűnt, A Gyűrűk Urát besorolták a megfilmesíthetetlen kategóriába.

1996-ban aztán Peter Jackson egy interjúban megemlítette, hogy szívesen leforgatná a trilógiát, de rendesen, azaz minden fő történetszálat benne hagyna, nem spórolna az idővel. A filmes szaklapok azonnal felkapták a hírt, de 1998-ig semmi érdemleges nem történt az ügyben. Ekkor a Miramax leült tárgyalni Saul Zaentz producerrel, akinél a filmjogok a hetvenes évek óta parkoltak, de végül nem ők, hanem a New Line szerezte meg a trilógiát, és jelentette be, hogy három filmben dolgozza fel a történetet, amit Jackson ír és rendez majd. A többi filmtörténelem. A trilógia 281 millió dolláros költségvetésből forgott, és a mai napig 2,9 milliárd dolláros bevételt termelt, nyert 17 Oscar-díjat, és minden idők egyik legsikeresebb franchise-a lett.

Az emlékmás is nehéz szülés volt

1976-ban Ronald D. Shusett producer 1000 dollárért megvette egy kevéssé ismert scifi-író 1966-ban megjelent novellájának filmjogait. Philip K. Dick Emlékárusítás kicsinyben és nagyban című művéből aztán 1990-ben Paul Verhoeven forgatott filmet Arnold Schwarzenegger főszereplésével, és keresett vele 250 millió dollárt. A két mondat között több évtizednyi bonyodalom van.

A novellából Dan O'Bannon írt először forgatókönyvet. O'Bannon neve azért lehet ismerős, mert ő jegyzi A nyolcadik utas: a Halál forgatókönyvét is. Az Emlékmásnak átkeresztelt forgatókönyv azonban nagyon nehezen állt össze, mert Dick története nagyon rövid, O'Bannon mindössze 30 oldalnyi (kb,. félórányi) anyagot tudott belőle kihozni. Hozzátették a Marsot mint helyszínt, ami nem szerepel az eredeti műben, és írtak még két felvonásnyi anyagot, hogy egy teljes film kijöjjön belőle. Az eredeti változatban Quaid karaktere egy marsi piramisról álmodik, ahol ugye soha nem járt, majd amikor elutazik a vörös bolygóra, rájön, hogy ő csak egy szintetikus klón, amit egy ősi marsi civilizáció számítógépe kreált, és abba töltötték le mindenféle emlékeket.

A tervezetet egy ideig félrerakták, mert A nyolcadik utas: a Halállal foglalkoztak, de 1983-ban úgy tűnt, David Cronenberg rendezővel közösen elkészülhet végre a film. Cronenbergnek viszont nem tetszett a film befejező harmada, így átírta, ami miatt Shusett háborgott, hiszen a rendező pont azokat a részeket szedte ki a történetből, amik különböztek Dick verziójától. Cronenberg nem értette, mi a baj azzal, ha egy adaptációnál hű akar maradni alapanyaghoz, de ez csak egy vita volt a sok közül. A következő nagy problémát a főszereplő személye okozta. Először Richard Dreyfuss jelentkezett rá, akit akcióhősként igen nehéz lenne elképzelni, de őt Cronenberg kiröhögte. Neki William Hurt volt a jelöltje, mert továbbra is az agyas scifi-vonalat akarta erőltetni, minimális akcióval, és rengeteg álomszerű jelenettel. Mivel ebben a kérdésben nem sikerült megegyezniük vele, Cronenberg kiszállt a film előkészítéséből.

Cronenberg érdemei azonban elévülhetetlenek a végső változatot tekintve, hiszen ő ragaszkodott a marsi mutánsok szerepeltetéséhez, neki köszönhetjük a háromcsöcsű nőt és minden más groteszk alakot. Egy ötlete így is kimaradt a filmből, a marsi csatornákban élő mutáns tevéké. 1987-ig Cronenberget még hét rendező követte, akik a forgatókönyvet hol itt, hol ott íratták át, egészen addig, míg Gary Goldman író a hóna alá nem csapta az egész paksamétát, és egy olyan, koherens egésszé nem rendezte, amiből valóban lehetett filmet forgatni. A főszerepre is sorban jelentkeztek a színészek, egy ponton Patrick Swayze is esélyes volt, de csak addig, míg Arnold Schwarzenegger be nem jelentette, hogy szívesen szerepelne, ha Paul Verhoeven kerül a rendezői székbe.

Megvolt tehát a rendező, a főszereplő, a Carolco (Andy Vajna akkori cége) elvállalta a gyártást, és Goldman átdolgozta a forgatókönyvet is. Verhoeven ragaszkodott hozzá, hogy a film második fele, azaz minden, amit Dr. Edgemar lelövésétől látunk, az csak Quaid elméjének szüleménye legyen. A holland rendező tudta, hogy ezt nem szeretné a közönség, akik drukkolnak a főhősnek, így arra törekedett, hogy a nézők egy percig se lehessenek biztosak abban, hogy amit látnak, az a valóság, vagy csak a főszereplő agymenése.

A film 1990-es bemutatója kiválóan sikerült, de akkoriban ez még kevés volt ahhoz, hogy folytatás  szülessen belőle. Sem a Carolco, sem Schwarzenegger nem akart második részt, de 1998-ban majdnem elékszült mégis. Szerencsére a forgatókönyv nem volt elég erős, így inkább egy rebootot terveztek belőle, amit még idén láthatunk. Az új verzió közelebb áll majd Philip K. Dick eredeti elképzeléseihez, a főszerepet pedig nem a kigyúrt Schwarzenegger, hanem az átlagembernek jobban eladható Colin Farrell kapta.

Ez a három film milliós, sőt, milliárdos bevételeket termelt a bemutató után, és így utólag belegondolva kézenfekvő volt, hogy elkészüljenek. Hollywood azonban nem úgy működik, mint egy gyár, hanem úgy, mint egy hivatal, ahol az egyéni érdekek és egók még a legjobb ötleteket is simán megtorpedózhatják. Őrületes kitartás kell ahhoz, hogy egy filmtervből végül valóban kész produktum legyen.