Gwyneth Paltrow negyvenéves

2012.09.28. 11:45
Gwyneth Kate Paltrow Martin szeptember 28-án lett 40. Ebből a remek alkalomból tekintjük végig a szakmai és magánéleti pályafutását. Oscar-díj, depresszió, diéta, demotiváció: karrierjében, akárcsak hangulatában, mélypontok és derűs időszakok váltogatják egymást.

A figyelem először 23 éves korában irányult rá, amikor 1995-ben eljátszotta Brad Pitt feleségét a Hetedik című kultfilmben. Persze főleg azért, mert a forgatáson összemelegedett a színésszel, és még inkább azért, mert másfél évvel később Pitt eljegyezte Gwyneth-et, majd felbontotta az eljegyzést, csak hogy utána vagy öt évig lábaljon ki a szakítás okozta depressziójából.

A legtöbb cikk Gwyneth pályafutásában azzal foglalkozott, hogy miért lett vége a kapcsolatuknak: vannak, akik Pitt hűtlenségére tippeltek, egy másik verzió szerint Paltrow nem állt készen a házasságra, és nem is volt túl sok kapcsolata előtte. De az biztos, hogy a karrierjén hatalmasat lendített az, hogy ez idő alatt úton-útfélen Brad Pitt oldalán fotózgatták, Gwyneth nyilatkozatainak nagyrésze pedig ezt követően a depresszióról szólt.

Paltrow hiperérzékeny természetéről persze mára kiderült, hogy tehetséggel párosult, 1998-ban megkapta a Szerelmes Shakespeare-ben nyújtott alakításáért a legjobb színésznőnek járó Golden Globe-díjat, majd az Oscar-díjat (maga a film összesen hét Oscart nyert). Máig ez a legelismertebb alkotása: több filmkritikusi kör is díjazta.

Filmes család

Nem indult nehezen a pályája: a kezdetet John Travolta és Steven Spielberg határozta meg. Előbbivel élete első nagyjátékfilmjében, az érdektelen Rock’n’Roll sztoriban játszott, utóbbi pedig egy közös családi mozizás alkalmával kérte fel a Hook fiatal Wendy-jének szerepére az akkor tizenkilenc esztendős színésznőt. Ugyanis a filmszakmába született: anyja Blythe Danner Emmy-díjas színész (Apádra ütökben az anyuka), apja a filmrendező-producer Bruce Paltrow volt.

Paltrow élete egyik legnehezebb időszakaként a Brad Pittel való 1995-ös szakítást emlegeti: az mondja, ez és apja 2002-es halála tette igazán felnőtté. Az állítása, hogy öt évébe telt feldolgozni a szétválást, azért is érdekes, mert két évre rá már Ben Affleck-kel járt.

A Szerelmes Shakespeare romantikus komédia forgatásán lett Affleck a párja, majd egy év után szakítottak. Maga a viszony is viharos volt, a színésznő utána állítólag öngyilkos is akart lenni. Affleckel közös filmjüket, a Szívörvényt 2000-ben mutatták be, és a kritika felejthetőnek titulálta, inkább a szócsatájukra lehet emlékezni: Affleck egy interjúban azt nyilatkozta, hogy szerinte Paltrow számára olyasvalaki lehetne a tökéletes férfi, aki hasonlít az apjára, míg az akkoriban erősen ivó Affleck ideális jelöltjéről Paltrow annyit mondott: „bárki, aki bikiniben szolgálja fel a hideg sört.”

Ugyanebben az időszakban négy filmben is játszott, ebből egyikben Michael Douglas a partnere (Tökéletes gyilkosság), illetve megemlíthetjük A nő kétszer című izgalmas kísérletet, amiben egy szimpatikus karakter történetét mondta el két különböző idősíkban.

Gwyneth számára apja valóban domináns személy, akinek 2002-es halála még évekig rányomta a bélyegét a színésznő pályájára is. Bruce Paltrow, aki hosszan elhúzódó torokrákja után tüdőgyulladás szövődményeiben hunyt el hirtelen, elismert filmrendező volt, egy kórházsorozatért jelölték Emmy-díjra. Gwyneth-et a Tuti duók (2000) című zenés drámában rendezte. Interjúiban Paltrow gyakran emlegeti az apját, mint az általa ismert legjobb embert- az ő jegygyűrűje védi meg a mai napig - , és elhúzódó depressziós időszakának egyik holtpontja is a gyász időszaka volt.

Mára már szakácskönyvet is írt az apjának ajánlva, mivel azt állítja, az ő halála hozta el számára az életmódváltást. Amennyire introvertált volt a színésznő a pályája elején a sajtóval szemben, annyira szívesen beszél ma a makrobiotikus táplálkozásról és bio-életmódjáról. Meg arról, hogy szeret főzni, bár arról kevesebbet, hogy enni szeret-e. 2001-ben azért vállalta el A nagyon nagy ő főszerepét, ami egy túlsúlyos nő szerelméről szól, mert - bár súlyfölösleg még nem volt rajta - egész életében küzdött a testének elfogadásával.

Gyed után Vasember

Paltrow, aki egy kilencvenes évek elején készült interjúban bevallotta, hogy leginkább olyan férfira vágyik, aki nem érzi feltétlen szükségét, hogy magára vonja a figyelmet, ha belép egy szobába, következetesen ezzel ellentétesen választott sorozatosan párt magának: Pitt és Affleck után a Tenenbaum, a háziátokbeli (2001) partnerével, Luke Wilsonnal járt. Aztán 2002-ben összejött, majd egy évvel később hozzáment a Coldplay énekeséhez, Chris Martinhoz, akivel két közös gyerekük született, és évekig családanyaként maradt távol a filmezéstől.

Bár időről időre szárnyra kap, hogy válnak, vagy, hogy épp nyitott kapcsolatban élnek, vagy hogy a színésznő szenved, jelenleg jól megvannak. Legutóbb akkor lehetett hallani róluk, amikor a nyáron Martin Paltrow-t egy Coldplay-koncerten drámaian lesmárolta. 
Paltrow meg legutóbb azzal hökkentette meg a közvéleményt, hogy nyíltan vallott állandó hangulatingadozásairól és terhesség utáni depressziójáról, amely szerinte még mindig tart. Holott második gyermeke hatéves.

A túlérzékenység színész-körökben hasznos is lehet, apja utáni gyászát játszotta bele a 2003-as, Sylvia Plath költőnőről szóló Sylvia című filmbe is, sőt, élete egyik legjobb alakítását is egy apa-lány-kapcsolatról szóló filmben nyújtotta, a Bizonyításban (2005) Anthony Hopkins oldalán.

A kritika amúgy is dédelgeti: a Tenenbaum, a háziátok furcsa, groteszk figuráját is több helyen izgalmas alakításként értékelték, de a Szerelmes Shakespeare kritikai és közönségsikerét eddig nem tudta megismételni.

Nem volt rossz a Két szeretőben (2007) Joaquin Phoenix oldalán, bár itt is csak a tőle a Szép remények óta ismert letargikus dívát hozta. ügyesen haldokolt a Fertőzésben is tavaly. Olyan blockbusterek képregényadaptációkban is feltűnt, mint a Vasember 1-2, és a Bosszúállók, de színészként ezeknél többet tud. Bár negyven felett nőknek nehéz elcsípni a jó szerepeket a tengerentúlon, hátha akad neki is egy Órák vagy egy Őrült, dilis, szerelem. Addig is sznob stílusával a People magazin idén őt választotta a világ legjobban öltözött nőjének.