Máté, Mirella
7 °C
17 °C

Meguntuk a 3d-t?

2012.10.13. 20:44
Úgy tűnik, hogy Amerikában már csak a stúdiók hisznek abban, hogy a térhatású filmek megmentik a mozikat. Tavaly már, ha választani lehetett, legtöbben a hagyományos verzióra váltottak jegyet, pedig nagyon sok pénz ment el a termek fejlesztésére. Sokan már csak a szemüveg nélkül 3d-ben és az Avatar folytatásaiban bíznak.

A tavalyi és az idei féléves jegyeladási mutatók szerint csökken az érdeklődés a térhatású filmek iránt, 2012 eddig legnépszerűbb filmje, a Batman-trilógia záródarabja sem 3d, rendezője, Christopher Nolan ugyanis feleslegesnek érzi a térhatást.

Ázsiában ugyan még mindig hasít az új technika, de a nyugati féltekén már nem: az Egyesült Államokban és Kanadában 2011-ben 18 százalékkal csökkent a 3b box-office részesedése, miközben majdnem dupla annyi térhatású premier volt, mint 2010-ben. Rossz hír ez a mozisoknak, hiszen az Avatar világrengető sikere után mindenki arra számított: a 3d menti meg a filmszínházakat. A 3d térhódítását ünneplők és a nézői érdeklődés visszaesését a technika halálaként értelmezők egyaránt megfeledkeznek arról, hogy az Avatar a blockbusterek között is ritka példány.

A James Cameron opus nem csak a 3d-boom motorja, de a mozi történetének legnagyobbat kaszáló darabja is, közel három milliárd dolláros jegyárbevétele alaposan torzítja a mutatókat.  Nem mellékesen 2010-ben a legtöbbet torrentezett film is volt (csak a bittorrenten több mint 16,5 milliós forgalmat generált), ez pedig némileg cáfolja azt a feltételezést, hogy a 3d hatásos technika sokat tehet az illegális letöltések ellen.

Miért drágább a 3d-jegy?

A térhatású filmeknek annyit mindenképp köszönhetnek a nagy stúdiók és a moziüzemeltetők, hogy két évig növekvő ütemben sikerült becsalogatni a nézőket a moziba. Igazi nyertesei voltak a 3d-boomnak a projektorok gyártói és forgalmazói, a termenként több tízezer dolláros beruházást jelentető  technika telepítése folyamatos, az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) adatai szerint 2006-ban még csak 258, 2011-ben viszont már 35,479 térhatású vetítésre alkalmas moziterem üzemel világszerte. Ebből 13,068-at tavaly létesítettek.

A beruházás költségeit természetesen a jegyárakra terhelik, és időközben az amerikai sikereket meglovagolva a világ más filmgyártói is kedvet kaptak a 3d-re.  A jegyeladási eredményeket elnézve azonban igencsak úgy tűnik, hogy a nézőket már nem minden esetben hozza lázba a térhatás. A térhatású moziláz otthonában, az USÁ-ban legalábbis már tavaly és az idei félévben is csökkent a 3d-verzióra az igény, a statisztikák szerint egyre többen választják a jegyárban szimpatikusabb, élmény szempontjából nem sokkal – bizonyos esetekben egyáltalán nem – gyengébb 2d-változatot.

Egyes amerikai moziüzemeletetők nem éppen a látogatottság fenntartása, sokkal inkább bevételeik optimalizálása miatt azt tervezik, kompenzálják a 3d és a hagyományos 2d jegyárakat, méghozzá úgy, hogy a hagyományos filmek jegyárai nőni, míg a 3D-filmeké csökkenni fognak – végeredményben mindkettőért ugyanannyit kell majd fizetniük a nézőknek. Az elmúlt félévben az amerikai jegyárak egyébként rekord magasságba értek, átlag 8,12 dollárt kell fizetni, térhatású film esetében erre jön kb. 3-4 dollár extra.

A 3d-re terhelt felár miatt nem csak a nézők, de több alkotó is felemelte a szavát. Tavaly a Tintin turnéjakor Steven Spielberg és Paul Jackson is amellett ágált, hogy csak az IMAX-termek esetében érzik jogosnak a magasabb árakat. Már csak azért is, mert a 3d-s digitális projektorok 2d-filmek vetítésére is alkamasak, és használják is ezeket hagyományos kópiák vetítésére, de csak a három dimenziós filmeknél számítanak fel extrát: az átlag 50 centes bekerülési költségű szemüvegek hat-tízszeresét.

Egyszer már menő volt a 3d

Az első térhatású filmet 1922. szeptember 27én mutatták be a Los Angeles-i Ambassador Hotelben. A szerelem ereje című romantikus mozi anaglif-technológiával készült, ami annyit jelent, hogy külön-külön felveszik a bal és a jobb szemnek szán információt, majd a bal képből kivonják a kéket és a zöldet, míg a jobból a pirosat. A felvétel során a két lencse általában párhuzamosan veszi a tárgyat, bár egyes rendszerekben inkább összezárnak, ahogy a két szem is, amikor egy pontra fókuszál.

Ahhoz hogy a kép térhatású, és legfőképpen éles legyen, kell egy speciális piros-zöld (Amerikában a piros-kék vagy éppen a piros-cián az elterjedtebb) szemüveg, ami megszűri a bal és a jobb szemnek szóló információkat, így az agyban összeállhat a térhatású kép. A technológia hátránya, hogy az emberek egy része nem látja háromdimenziósnak a képet, a többieknek meg nagyon hamar megfájdul a szemük.

A térhatású film technológiája a harmincas évek végére már megszokottá vált a mozikban, 1947-ben például még a Szovjetunió is megcsinálta saját 3D kalandfilmjét, a Robinson Crusoe kalandjait. A térhatású mozifilmek igazi sikere az ötvenes években volt, még Hitchcock is készített ilyen alkotást, a Gyilkosság telefonhívásra 3D-verzióját egy évvel az eredeti premierje után mutatták be. A technológia felfutása ugyanakkorra esett, amikor a sztereó hang is általánossá vált, sok filmet úgy reklámoztak, hogy "térhatású képpel és hanggal. Csak a legjobb mozikban".

Aztán a sztereó maradt, a 3D-film meg ment, és a térhatású filmek reneszánszát csak az IMAX-mozik hozták meg a nyolcvanas években. Meg persze a polarizációs technológia, amikor is nem színekre bontják a jobb és a bal szemnek szánt információt, hanem polarizált lencsékkel választják szét a különböző szögű fényhullámokat. Nincs színes szemüveg, csak polarizált lencsékkel szerelt, napszenüveghez hasonló eszköz, így nincs fejfájás. A dolog hátulütője, hogy mindehhez speciális, ezüst-oxiddal kezelt vászon is kell, hogy kisebb szórással jussanak el a fénysugarak a vászontól a néző szeméhez.

Nem csak a 3d-felár miatt kelnek ki sokan a technika ellen. A térhatás térhódításának egyik első ellenlábasa, a Chicago Sun-Times ítésze, egyben az egyik legolvasottabb amerikai kritikus,  Roger Ebert nem sokkal az Avatar sikere után, 2010 májusában a Newsweek-ben összegyűjtötte a legtipikusabb ellenérveket három dimenziós filmek ellen. Ezek szerint a 3d ritkán növeli az élményfaktort, sőt, egyeseknél (a nézők körülbelül 15 százalékánál) rosszullétet válthat ki, ráadásul a a technika sajátossága miatt csökken a kétdimenziós képalkotásnál jellemző mélységélesség, a kép a vetítési technológia miatt veszít a fényerőből, de a 3d-szemüvegek is elnyelik a fényt. Ebert arra is rávilágított, mekkora üzlet a digitális projektorok telepítése, a kritikus szerint egyes stúdiók egyenesen úgy beszélték rá a moziüzemeltetőket a beruházásra, hogy ha nem 3d-ben vetítik a filmjeiket, nem kapnak hagyományos kópiákat sem. Arról nem is szólva, hogy a 3d-ben piacra dobott filmek zöme nem térhatású felvételi technikával készül, a tér élményt csak az utómunkálatoknál dolgozzák a kópiákra.

Nem érdekes a térhatás már

Az ál-3d egyébként a stúdiókat is idegesíti, Jeffrey Katzenberg a Dreamworkstől és James Cameron is kikelt a nem a forgatás pillanatától 3d-technikával készült darabok, például Tim Burton Alice-sza ellen (igaz, Cameron a Titanicot térhatásúvá csomagolva újra moziba küldte, ez pedig beleesik a gagyi-3d kategóriájába). A költségesebb térhatású mozikat gyártók ugyanis pont attól tartottak, hogy az utólag háromdésített, a technikát minden koncepciót mellőzve alkalmazó darabok elveszik a nézők kedvét a térhatással kecsegtető daraboktól.

Félelmük nem volt alaptalan, a 3d iránti lankadó lelkesedést vizsgálta például a brit Mintel kutatóintézet. Idén júniusban publikált jelentésük szerint a brit nézőknek csak egyötöde érzi úgy, hogy megéri a 3d-élményért többet fizetni. A szigetországban 2010-ben még az eladott mozijegyek 28 százaléka térhatású filmekre kelt el, tavaly már csak 22 százalékos volt az érdeklődés (összehasonlításképpen: 2010 legnépszerűbb, 3d-ben is megtekinthető filmje Angliában a Toy Story 3 volt, erre a nézők 72 százaléka térhatásban volt kíváncsi, a tavalyi top slágermozi a Harry Potter-saga befejező részét viszont már a nézőknek kevesebb mint a fele akarta 3d-ben megnézni). Mindeközben a brit moziüzemeltetők óriási beruházások árán a termek 71 százalékát alkalmassá tették a térhatású darabok vetítésére.

Európában országonként eltérő a statisztika. Az Európai Audiovizuális Obszervatórium adatai szerint sok EU-tagországban a britekhez hasonlóan esett a 3d-látogatottság, míg másutt, például Németországban és Franciaországban szolid mértékben nőtt a három dimenziós filmek box-office részesedése. Még mindig óriási ütemben nő viszont az érdeklődés a 3d-re a hollywoodi filmek forgalmazását korlátozó Kínában. Tavaly a teljes jegyárbevétel 40 százaléka térhatású filmekből származott, és a tíz legnézettebb film közül hatot 3d-ben is moziba vittek.

Ázsia egyébként is új lendületet adhat a ezeknek a filmeknek, Dél-Koreában pedig ígéretes kutatásokat végeztek a szemüveg nélküli 3d-vetítéstechnika terén. A szöuli kutatók által augusztusban az Optic Express-ben publikált kutatási beszámoló szerint a vászonra (televízióképernyőre) olyan raszteres rácsot aplikálnának, amely a térhatás eléréséhez különválasztja a jobb és bal szem számára küldött információt. Az eljárás egyébként nem újkeletű – az autosztereoszkópia területén 1901-ben az amerikai Frederic E. Ives ért el átütő sikereket, az ő eljárását tökéletesítette tovább Szemjon Pavlovics Ivanov, akinek raszteres technikájára alapozva nyitotta meg moziját 1941-ben Moszkvában. A raszteres technika eddigi legtökéletesebb kivitelezését viszont nem a moziban, hanem a játékboltokban kell keresni, a tavaly februárban piacra dobott Nintendo 3DS kijelzője is pont ilyen.