További Cikkek cikkek
Kitette a Magyar Mozgókép Közalapítvány auditjának részleteit az atlatszo.hu. Ami új tény az eddig ismert felelőtlen pénzosztáson kívül a hűtlen kezelések felsorolása konkrét adatokkal. Návai Anikóról például kiderült, hogy ugyanazért a tanácsadásért két helyre is számlázott 5,7 milliót. A közalapítvány dolgozói tízmilliós nagyságrendű prémiumokat vettek fel, leplezett munkaszerződéseket kötöttek, felesleges tanulmányokat vásároltak, díjakat és sikerdíjat osztogattak, majd felelősségrevonás nélkül távozhattak a felhalmozott adóssághegy alatt megroppant szervezettől. Két hete szivárgott ki az anonimizált jelentés.
Az MMKA megszűnését idén márciusban bejelentették, de a botrányt mindeddig sikerült elkerülni. Az MMKA utolsó elnöke Kőrösi Zoltán jelenleg is kap fizetést egészen decemberig a Filmalaptól az elődszervezet kuratóriámának vezetéséért, a vagyonátadással kapcsolatos ügyintézésekért, miközben kinevezték a Ferencvárosi Művelődési Központ megbízott igazgatójának is 2011-ben. Grunwalsky Ferenc az alapítvány előző elnöke pedig havi félmilliót kapott Mozgókép mestereként, bár ezt a hírek szerint leállították.
Áprilisban a KEHI feljelentése nyomán összesen 6,2 milliárd forint vagyoni hátrány okozása miatt, többrendbeli hűtlen kezelés és annak kísérlete gyanújával rendőrségi nyomozás indult az állami filmtámogatások korábbi legfőbb elosztója körüli ügyekben.
“Nemcsak felelőtlenül osztogatta a pénzt a filmfinanszírozásért felelős Magyar Mozgókép Közalapítvány előző vezetése, de a pénzosztók maguk is vitték a pénzt – erről beszélt Kőrösi Zoltán, az alapítvány elnöke a frissen kiállított gazdasági audittal a kezében egy 2010 júniusi szakmai megbeszélésen” – írta az Index két éve egy kiszivárogtatott hangfelvétel alapján. Ezen Kőrösi arról beszélt, hogy azért nem hozzák nyilvánosságra a teljes jelentést, mert “ha ennek a 30 százaléka napvilágra kerül, büntetőjogi felelősség merül föl. Mi a kuratóriumban azt gondoljuk, hogy ezt nem szeretnénk.” Továbbá “a közalapítvány törvénytelenül működött, ezt ki lehet mondani hangosan itt, a sajtóban nem”. Az MMKA utolsó elnöke akkor úgy vélekedett, a közalapítvány vesztét okozná, ha nyilvánosságra kerülnének ezek a korrupciós ügyek.
Most, hogy nyilvánosságra kerültek, főleg adatokban mond sok újat a jelentés. A túlfizetésekkel kapcsolatban: az átlagosan 18 munkavállalót foglalkoztató MMKA-nál még a középfokú végzettségű titkárnő is álomfizetést kapott, havi bruttója a 600 ezer forintot is meghaladta. A kimagasló bérezésen felül a munkavállalóknak évi 175 ezer forint béren kívüli juttatás is járt, év végén pedig egyhavi fizetésnek megfelelő jutalom. A vezető beosztású munkavállalók a jutalmon felül még a teljes évi fizetésüket megkapták prémiumban: a közalapítvány jutalomra és prémiumra összesen 114 millió forintot kötött a vizsgált időszakban. A vezetők prémiumként összesen közel 72 millió forintot vihettek haza, pedig nem voltak sokan: 2006-2010 között két személy volt alkalmazottként vezető beosztásban. Ők ketten 2006-2010 között, tehát négy év alatt több mint 50 millió forint prémiumot kaptak.
Színlelt szerződéseket is feltárt a vizsgálat az MMKA-nál. Így dolgozott például Vincze László finanszírozási igazgató, aki saját (8. Dimenzió Kft.) és felesége (Landkerék Bt.) cégén keresztül is szerződött a közalapítvánnyal, ráadásul az is előfordult, hogy egyszerre mindkét helyről számlázott. Vincze a vizsgált időszakban legalább 80 millió forinttal gazdagodott, ebből 54 millióhoz úgy jutott, hogy a közalapítvány az ügylettel megsértette a közbeszerzési eljárásra vonatkozó szabályokat.
Leplezett munkaszerződéssel foglalkoztatták még Hegedűs Lászlót is (Füst-Kép Bt.), aki az MMKA külső kapcsolatainak szervezésével és filmterjesztési, támogatói tevékenységével foglalkozott, és ő intézte az MMKA finanszírozta magyar.film.hu filmes szakújság összes megbízását is. Hegedűs 2006. januárjában 400 ezer forint+áfa megbízási díjért dolgozott havonta, ami akkor is járt, ha nem végzett érdemi munkát. A megbízási díjat fél év múlva 1,1 millió forintra emelték, ám a 400 ezer forintos rendelkezésre állási díj ezután is maradt. Ahogy Vinczének, úgy Hegedűsnek is óránként 20 ezer forint volt a túlóradíja.
Külön érdemes megemlíteni még Návai Anikó újságírót, aki tavaly sértődötten vette tudomásul, hogy nem kap több pénzt az MMKA-tól. A jelentésből kiderül, hogy Návai ugyanazért a munkáért kifizettette egyrészt az MMKA tulajdonában álló Filmunió Kft.-vel, másrészt magával MMKA-val is az 5,77 millió forintot. (Návai 16-19 millió forintos évi bérezéséről itt írtunk cikket.) Hűtlen kezeléssel szerepel az auditban.
“Az MMKA 2009. március 16-án kötött szerződést a Navai Enterprises-szal a magyar filmszakmának a Location Trade Show kiállításon történő képviselete tárgyában, annak ellenére, hogy ennek a feladatnak az ellátását már a Filmunió Kft. is vállalta a támogatási szerződés alapján, ezért a Navai Enterprises-szal történt szerződéskötés nem volt indokolt. A vizsgálat a rendelkezésre álló dokumentumokból megállapította, hogy a Navai Enterprises a megbízás teljesítéséről ugyanazt a beszámolót adta át az MMKA és a Filmunió Kft. részére” – nyomozta ki az audit.