Antal, Antónia
-7 °C
-2 °C

Semmi kétség, ez kész Eufória az HBO-n!

Euphoria-Special-
2020.12.04. 12:58

Karácsonyi ajándéknak korai, még a Mikulás sem járt nálunk, de hajnal óta eufóriában úsznak az Eufória rajongók. Az első és a második évadot áthidaló (kétrészes) különkiadás első epizódja már elérhető az HBO GO-n. A tévében erre még három napot kell várni...

Ki ne emlékezne 2019 egyik, talán a legsikeresebb sorozatára, és az évadzáró rész már-már tragikus, cliffhanger befejezésére? Idén jött is volna a várva várt folytatás, az a bizonyos második évad, de a koronavírus áthúzta a számításokat. A rajongók csalódottak, csakúgy, mint a színészek.

Ám!

A stáb rendhagyó megoldással rukkolt elő, amíg nem készül el a második évad – megjelenik a decemberi különkiadás,

amelynek első epizódja a főszereplő, Rue Bennett (Zendaya) fekete karácsonyát mutatja be. Nem is akármilyen módon – egyetlen, elnyújtott beszélgetésbe és helyszínbe sűrítve. Nem a megszokott szín- és emberkavalkádra kell számítani, hanem egy letisztultabb, ám az üzenete szempontjából még inkább ’eufóriás’ részre. Mert most erre volt szükség. A többi majd kiderül jövőre... 

-GO1 - 576
Fotó: HBO

Jules (Hunter Schafer) a valós idő szerint tavaly augusztusban (a sorozatban minden bizonnyal más időszámítást alkalmaznak) hagyta ott a vonatállomáson Rue-t, ezzel ismét a kemény drogok és a körkörös addikció örvényébe taszítva az amúgy is önpusztító és az érzéketlenség védőpajzsát maga előtt tartó szuperérzékeny lányt.

A toxikus (és épp ésszel felfoghatatlan) kapcsolat pusztító ereje elsimulni látszik a különkiadás első 2-3 percében, aztán rájövünk, hogy itt valami turpisság történt, és nem is a két tinédzser közös életéről fogunk 54 percet látni. Közel sem...

A Rue bőrébe bújt Zendaya ismét szívbe markolót alakít, csakúgy, mint az első évadban.

NEM IS CSODA, HOGY E KARAKTERE HOZTA EL NEKI AZ ELSŐ EMMY-DÍJÁT HIHETETLENÜL FIATALON, MINDÖSSZE 24 ÉVESEN.

Rue újbóli visszaesése az első évad végi elválást követő időszakban játszódik, így siet segítségére a jól ismert exdrogos mentora, Ali (Colman Domingo). Az idő és helyszín – karácsony estéje, egy aprócska étkezdében. Már megint. Rue és Ali kedvenc „terápiás központja”.

És elkezdődik a közel egy óra hosszú lelkibeszéd, az egymás okolása, a kibúvók keresése, az elkeseredettség különböző variánsainak felvázolása, a Julestől kapott üzenet értelmezése, és persze a megoldás kutatása. Mert mindent meg lehet oldani, ha az ember nagyon akarja... 

Vajon kapunk válaszokat a második (és egyelőre utolsó) részben? A remény hal meg utoljára...

(Borítókép: HBO)