'A répák éjszakája után sincs ok a pánikra'

Ön korábban a Kecskeméti Animációs Fesztivál vendége is volt.

Két éve voltam zsűritag a KAFF-on, valójában azonban jóval korábbról ismerem az önök országát. Az első magyar dolog az életemben A Pál utcai fiúk volt ötödikes koromban. Azóta is sok magyar irodalmat olvasok. Ráadásul unokáim az észt mellett magyarul is beszélnek, mivel az idősebb fiam felesége magyar.

Ezek szerint volt alkalma belelátni a magyar animáció helyzetébe.

A keleti blokk más országaihoz hasonlóan itt is komoly hagyománya van az animációnak. Ez a tradíció a rendszerváltással megtört, s a kilencvenes években az animációs művészet padlóra került. Maga az ipar megmaradt, és elkezdett bedolgozni a Nyugatnak. Főleg hosszú gyereksorozatokra kaptak megrendelést. A független animáció ezzel szinte meghalt. Kivéve néhány animátort, akiket régóta ismerek. Szoboszlay Pétert, Varga Csabát, vagy Cakó Ferencet, akit meghívtam tanítani a finn Turkui Egyetemre, ahol magam is oktatok.

Lát arra esélyt, hogy a felnövekvő animátornemzedék megtöri ezt a hallgatást?

Nincs veszve minden, de kell egy kis idő, hogy az animátorok újra beletaláljanak a kerékvágásba. Azelőtt az állam komoly pénzekkel támogatta a művészeket, most új forrásokat kell találni. De túl azon, hogy bedolgoznak a Nyugatnak, az alkotókban kezd kialakulni az igény, hogy végre a saját gondolataikat rajzolják le. De nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a független animáció életképes. Annecy a legnagyobb rövidfilmes fesztivál, ami már 25 éves múltra tekinthet vissza, mégis a fesztiválhelyszíntől pár utcára lévő kocsmában már senki sem hallott róla.

Ha ilyen reménytelennek látja a független animáció helyzetét, akkor mivel bocsátja útjára a tanítványait?

Azt próbálom tovább adni, hogy nincs ok pánikra. Azért, mert a jövő kicsit bizonytalan, én sem változtatok a módszereimen. A független animátorok sosem várták azt, hogy a népesség nyolcvan százaléka érteni és szeretni fogja a filmjeiket. Saját magadnak kell csinálnod a filmet, mert ez az egyetlen valós értékmérő. S mivel senki sem annyira egyedi ebben a világban, hogy valamit csak ő egyedül legyen képes felfogni, mindig lesznek mások is, akik értik a munkáimat.

Motívum- és szimbólumgazdagok a filmjei, tele áthallással, és ezeket nagy lendülettel kovácsolja egybe. Gyors tempót diktál a nézőnek. Sohasem gondolta, hogy lassítania kéne, hogy többekhez szólhasson?

Persze túlzás azt állítani, hogy egy nézővel is beérem. Tudom, hogy szerte a világban sok Parn-rajongó van. Nem mondanám, hogy szimbolikusak lennének a filmjeim, inkább a filmnek, mint egésznek van egy többletjelentése. Egyszerűen csak őrült történeteket akarok mesélni. Ezekbe mindig bele lehet magyarázni dolgokat, de végül nem az a fontos, hogy mit akar mondani a film, hanem hogy hogyan mondja.

Éppen a "hogyan"-nál merül fel: ön rendkívül változatosan alkalmazza a különböző technikákat akár egy filmen belül is. Milyen koncepció alapján teszi ezt?

Például a Reggeli a fűben című munkámban négy különálló novellát dolgoztam fel, s más-más technikával különböztettem meg őket. A Hotel E esetében vizuálisan választottam el a két különböző világot, amit bemutattam. Mert a megértést nem a gondolatokon, hanem az érzelmeken keresztül próbálom létrehozni. A vizuális világgal, a színekkel, a hangokkal, inkább az emociókra próbálunk hatni. Azért használok többes számot, mert egy egész team dolgozik ezen, melyen belül a rendező mindenkiért felelős. A karaktereket és a grafikákat én találom ki, de egy külön festőt bízok meg a színterv elkészítésével, ami később meghatározza az egész filmet. A zenéket sem a film alá vágom, hanem már jó előre kiválogatom, és a forgatókönyvben rögzítem őket. Ezt fordítom le később a storybord-ban a képek nyelvére. Ezen néhány ember ugyanolyan gondosan dolgozik, mint később a végleges filmen. Itt kell gondolni a beállításokon és a karaktereken túl a zörejekre is, hiszen el kell dönteni például, hogy a cipőkopogásnál lerajzolom a cipőt, vagy elég, ha csak a sarok kopogását hallod.

Mi a véleménye a digitális technikáról?

A számítógép csak egy eszköz, akár a ceruza. Ma már a rajzfilmkészítést el sem lehet képzelni enélkül, de ez az alapkoncepción nem változtat. Más lapra tartozik a háromdimenziós képek létrehozása, amikkel teljesen új világot lehet teremteni. Ma divat tökéletesen lekoppintani a való világot. Ez a dolog már odáig jutott, hogy főszereplőként akár rég halott színészeket is alkalmazhatnak. Nos ez az az irány, ami engem nem érdekel. Ami izgalmas lehet számomra, az a másik irány: olyan új világokat megalkotni, amik nem léteznek, és soha nem is létezhetnének. Persze ez nem jelenti azt, hogy eztán 3D-ben gondolkodom. Kipróbáltam, talán készítek egy-két háromdés reklámot, de egyelőre maradok a hagyományos technikáknál.

Mi alapján értékelte a versenyfilmeket?

A legfontosabb, hogy a legjobb film kapta a fődíjat. Mert a film egy kompakt dolog. Nem tudom úgy nézni, hogy ez a leghosszabb, ez zeneileg, ez technikailag érdekes, de mindig az egészet kell tekinteni. Természetesen, mivel többtagú a zsűri, az egyéni benyomásokból kompromisszumos döntést hoztunk.

Szerző - Soóky Sarolta