Asimov lenyomta a Pókembert

2004.07.19. 11:08
Issac Asimov robotfóbiája ellen küzdő nyomozója letaszította a Pókembert a hétvégi amerikai mozi toplista éléről.
A Will Smith főszereplésével készült emberek és robotok küzdelmét bemutató akcófilm második helyre szorította a Pókember 2-t az észak-amerikai jegyeladási mozilista éléről, azzal, hogy 52,2 millió dollárt söpört be a nyitó hétvégén. És ez a szám még csak az előzetes adatokon alapul.

A Fox film hétvégi bevétele egyben a Will Smith-filmek eddigi legjobb nyitása is lett, hiszen leelőzte a csúcstartó Sötét zsaruk második részét, ami 52.1 millió dollárt kaszált annak idején - közölte a jegyeladási eredményeket figyelő Exhibitors Relation. A péntektől vasárnapig tartó időszakot nézve pedig a júliusban bemutatott filmek rangsorában az I, Robot az ötödik legnézettebb film (ugyanezen a listán a Pókember 2 88,3 millió dollárral a negyedik).

A Isaac Asimov azonos című sci-fijéből készült mozi 30 év múlva játszódik, és Will Smith egy robotfóbiában szenvedő nyomozót alakít, aki felfedi, hogy a gépek veszélyeztetik az emberiséget, vagyis nem tartják be a robotika törvényeit. Természetesen Smith segítségére siet a Bridget Moynahan alakította robotpszichológusnő is.

Piros bőrszerkó és rózsaszín tündérmese

A bemutatót követő harmadik hétvégén a piros bőrszerkóba bújt Tobey Maguire nyári kasszasikere a Pókember 2 a becslések szerint második helyre szorult vissza 24,2 millió dollárral. Ha a jóslatok beigazolódnak, akkor a Sony filmjének a belföldi piacon elért teljes bevétele viszont már 301,7 millió dollár lesz.

Hilary Duff tinisztár modern tündérmeséje, az A Cindarelly Story a harmadik helyen nyitott 13,8 millió dollárral, míg az amerikai komikus Will Ferrell 70-es évekbeli híradós filmje, az Anchorman: The Legend of Ron Burgundy 13,4 millióval lecsúszott a negyedik helyre.

Michael Moore rekordbevételeket elérő demagóg botrányfilmje, a Farenheit 9/11 még mindig az ötödik 7 millióval. A dokumentumfilm egyébként az első a műfajban, aminek debütálásakor sikerült az észak-amerikai jegyeladási lista élére kerülnie.

A King Arthur című történelmi film 6,9 millió dolláros eredményt ért el, míg Nick Cassavetes könnyfakasztó darabja, a The Notebook 5,4 milló dollárt gyűjtött a napokban, ezt a White Chicks követi 3,4 millió dollárral. A Dodgeball: A True Underdog Story-ra 3,2 millió dollár-, a Tom Hanks főszereplésével készült Steven Spielberg-filmre, a The Terminalra 3.1 millió dollár értékben váltottak jegyet.