Már a remake sem a régi

2006.10.06. 13:20
Az Egy bolond százat csinál című magyar rameke-et harmadannyian nézték meg az első héten Magyarországon, mint elődjét, a Rudolf Péter-féle nemcserés támadást, az Egy szoknya egy nadrágot tavaly.

"Nagy örömünkre szolgál, hogy az Egy bolond százat csinál az első hét után mind a budapesti, mind pedig az országos toplista élén áll és naponta növekszik a termek kihasználtsága" - nyilatkozta az Indexnek Veréb Kata, az Egy bolond százat csinál című filmet forgalmazó CinemaStar munkatársa. Nem bukott meg ugyanis a Gáspár Sándor és Oroszlán Szonja főszereplésével készült magyar vígjáték: első hetén 14 490-an nézték meg Budapesten és 27 600-an országosan.

Ez az eredmény jó, ha azt nézzük, hogy Oliver Stone kevésbé beharangozott World Trade Center-es filmje előtt végzett, amit tízezren láttak, és a négy héten át toplistavezető Én, a nő és plusz egy fő című amerikai vígjáték 8 500 nézővel a harmadik helyre csúszott.

Gyöngyössy Bence-Kabay Barna alkotópáros előző filmjeihez képest viszont az Egy bolond százat csinál eredménye kevésbé kecsegtető: a 14 490-es indítás ugyanis kevés a Hippolyt 1999-es 27 570-as és az Egy szoknya egy nadrág tavalyi 30 785-as indításához képest. Inkább a Meseautó 2000-es 17 500-asához közelít. Az országos eredményt tekintve pedig az Egy bolond vidéki közönségtalálkozói ellenére az Egy szoknya egy nadrág feleennyi idő alatt teljesítette az eredménynek majdnem a kétszeresét: négy nap alatt országszerte több mint 42 000 néző váltott jegyet a nemcserés támadásra.