Lajkó Félixszel forgatja újra a Deltát Mundruczó Kornél

2007.02.04. 15:42
Lajkó Félix hegedűművész veszi át a tavaly július 10-én elhunyt főszereplő, Bertók Lajos helyét Mundruczó Kornél Delta című filmjében. Az új alapokra helyezett produkciót a TV2 is támogatja.
"Egy három és fél hónapos castingfolyamat eredményeképpen november elején találtam meg az új főszereplőt, aki ugyanazt az erőt képviseli, mint Bertók Lajos - mondta Mundruczó a film sajtótéjékoztatóján, majd hozzátette: Tóth Orsi marad, mert jól illik Félixhez." A főszereplőcseréből viszont további váltások következnek, Kiss Mari helyett Monori Lili játssza a főszereplő anyját, szeretője Gáspár Sándor lesz.

Mundruczó Kornél Delta című filmjének forgatása a főszereplő halála óta áll. Bár korábban azt nyilatkozták, hogy ha ezen a télen nem jutnak túl a forgatáson, a film végleg meghiúsulhat, Lajkó Félixszel csak 2007 márciusában kezdenek forgatni Romániában, és még ősszel is lesz egy forgatási hét. A bemutatót a következő, 39. Magyar Filmszemlére tervezik.

Lajkónak önmagát kell adnia

"A sztori kardinálisan megváltozott - folytatta a rendező -, csak az alaphelyzet ugyanaz, az első pár jelenet hasonló lesz, a további 96 százalékot átírjuk Lajkó Félix személyiségéhez." Az egyéni sílusú zenész a filmben nem játszik majd a hangszerén, de nem kizárt, hogy a zeneírásban közreműködik. "Van sok jó színész, de itt nem a színészi kompetenciák kellettek - magyarázta az Indexnek a szereplőválasztást a rendező. - Neki nincs más feladata, csak önmagát kell adnia, egy erős egyéniséget kerestünk." Több próbafelvétel készült már Lajkóval, aki nem jön zavarba a kamerától. Ez Mundruczó szerint Lajkó előadóművészi tapasztalatának köszönhető.

A Delta továbbra is német-magyar koprodukcióban készül, az Essential Film Productionnal együttműködésben. Újdonság, hogy partnerként a TV2 és a Filmpartners is támogatja a filmet. "Az MMK, az NKA és a minisztérium is nyitottnak mutatkozik arra, hogy a hiányt pótoljuk" - mondta el az Indexnek Petrányi Viktória producer, miután kiderült, a biztosítási pénznek csak egy részét tudták előteremteni. A hiány miatt a Delta "rövidebb ideig, kisebb stábbal forog", és díszleteket sem építenek. "Az eredeti költségvetés nagyságrendileg 1,4 millió euró (350 millió forint) lett volna. Most kevesebb lesz, de nincsenek még számok, mert nincs még lezárt finanszírozás" - zárkózott el Petrányi az erre irányuló kérdéseink elöl.

Bertók Lajossal összesen negyvenöt perc hasznos anyagot vettek fel 2006-ban a Duna-deltában, ebből Mundruczó később emlékfilmet készítene.