Kirúgták a Disney-főnököt

Michael Eisner, a Walt Disney Co. vezérigazgatója régóta hadilábon állt a befektetőkkel. Most a tervezettnél egy évvel hamarabb kell elhagynia vezetői posztját.

A BBC híre szerint a cég vasárnap bejelentette: Eisner utódja az eddigi igazgató, Robert Iger lesz. A döntés feldühítette a részvényeseket, akik megvádolták a Disney vezetőségét, hogy nem hajlandó külsős jelöltet megválasztani vezérigazgatónak és ezzel megint csak a szőnyeg alá sepri a problémákat. Külsős esélyesként tartották számon például Meg Whitmant, az eBay vezérigazgatóját, aki a legfrissebb hírek szerint pénteken kiszállt a versenyből.


Eisner és Minnie

Eisner húsz éven keresztül állt a legendás cég élén. Nevéhez fűződik az Oroszlánkirály és a Toy Story hatalmas sikere, de a EuroDisney bukása is, valamint a nagysikerű Pixar elvesztése. Egy tavalyi, részvényesekkel lefolytatott forró hangulatú tanácskozás után Eisner bejelentette, hogy 2006 szeptemberében elhagyja a Disney-t, most azonban úgy tűnik, még hamarabb - ez év szeptemberében - búcsúznia kell a rajzfilmstúdiótól.

Bár a kilencvenes évek végén a cég komoly hanyatlásba kezdett, a sors fintora, hogy Eisner távozása pillanatában a Disney bevétele éppen megállíthatatlanul emelkedik.

Harvey Weinstein, a Disney tulajdonában lévő Miramax főnöke üdvözölte az ötvenöt éves Iger kinevezését.

"Kiváló munkakapcsolatban állok Bob Igerrel. Nagyszerű döntés" - nyilatkozta Weinstein az Associated Press-nek.

Robert Iger tévés időjósként kezdte pályáját, majd az ABC Group elnöke lett. A Disney-hez akkor került, amikor az 1995-ben megvette az ABC-t. Nagy tapasztalata van a kábeltelevíziók és a cég belső irányításában, míg nem igazán ismeri a Disney filmes ágát és a vidámparkok működtetésének fortélyait.

Michael Eisner, leváltása ellenére, 2006-ig a Disney igazgatótanácsának tagja marad. A Wall Street Journal úgy tudja, szerződése szerint 18 millió dolláros végkielégítésre tarthat igényt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25