Gibson a zsidóktól vár segítséget

2006.08.02. 11:24
Miután az ABC lefújta a Mel Gibsonnal közösen tervezett holokausztsorozatot, a színész imádkozni kezdett, hogy ezek az ajtók ne záruljanak be előtte, jelenti a Reuters. Az eset pénteken kezdődött: ittas vezetés miatt letartóztatták az Oscar-díjas színészt, aki a járőrkocsiban kirohanást intézett: "Kib***ott zsidók! A zsidók felelősek az összes háborúért - mondta, majd a rendőrökhöz fordult: - Maguk zsidók?"
Mel Gibson kedden elismerte, hogy antiszemita kijelentéseket tett letartóztatása alatt, és szombati nyilvános vezeklése után ismét bocsánatot kért múlt heti viselkedése miatt. A zsidó közösség vezetőit pedig arra kérte, hogy találkozzanak vele, hogy közösen találják meg a gyógyuláshoz vezető utat, jelenti az AP. "A zsidó közösség minden egyes tagjától szeretnék bocsánatot kérni" - üzente az 50 éves színész.

"Őszintén mondom, hogy nem vagyok antiszemita - folytatta Gibson. - Nem vagyok bigott vallásos. A gyűlület minden formája ellenkezik a hitemmel. A zsidó közösségből sokan nem akarnak majd velem foglalkozni, ezt megértem. Mégis imádkozom azért, hogy ezek az ajtók ne záruljanak be előttem örökre."

Meggyógyul az én lelkem


Mel Gibson a Los Angeles-i rendőrségen
A zsidó közösségek a találkozás előtt azonban szeretnének megbizonyosodni arról, hogy Gibson őszintén megbánta tettét. "Az antiszemitizmus nem egy nap alatt születik, és nem gyógyítható egy nap alatt, egy sajtóközlemény kiadása semmin sem változtat" - reagált Gibson szavaira Marvin Hier rabbi, a Los Angeles-i Simon Wiesenthal Központ dékánja.

"Gibsonnak utána kellene olvasnia a zsidők üldöztetésének és ellátogatnia azokra a helyekre, ahol a holokauszt megtörtént - tette hozzá később a rabbi - Ha komolyan és hosszú távon hajlandó küzdeni a bigottság és az antiszemitizmus ellen, akkor a zsidó közösség szívesen segít neki."

Gibson vasárnap már a sajtó előtt bocsánatot kért az esetért, és azóta alkohol-elvonókúrán vesz rész. A színész egyébként bigott vallásos és konzervatív politikai nézeteket vall, apja pedig tagadja a holokausztot, amitől Gibson sem határolódott el.

A kínos eset után viszont kérdésessé vált a Gibson Icon Productions nevű cége által már beindított filmek jövője. A Disney tulajdonában álló ABC csatorna szóvivője elmondta, hogy a tévésorozat egy holland zsidó második világháborús emlékiratain alapult volna, de az előkészítést leállították.

A sorozat vége

"Mivel már majdnem két év eltelt, és még a forgatókönyv első változatát sem láttuk, úgy határoztunk, hogy a filmtervet nem visszük tovább az Icon Productionszel" - nyilatkozta Hope Hartland szóvivő.

További magyarázatot a sorozat leállításához az ABC nem fűzött, és azt sem erősítették meg, hogy Gibson pénteki viselkedésének köze lehet a döntéshez. A Walt Disney stúdió elnöke, Oren Aviv viszont a slate.com szerint elfogadta Gibson bocsánatkérését.

Maja apokalipszis

A Disney mozifilmeket forgalmazó ága az esettől függetlenül bemutatja Gibson saját zsebből finanszírozott, maja nyelvű filmjét. Az Apocalyptót december nyolcadikától vetítik a tengerentúli mozik.

A Halálos fegyver sztárja 1995-ben kapott Oscar-díjat A Rettenthetetlenért, és 2004-es A Passió című bibliai filmje az év legnagyobb üzleti sikere lett. Az antiszemitizmussal is vádolt film Jézus Krisztus életének 12 óráját mutatta be arámi és latin nyelven, mostanáig 600 millió dolláros bevétellel.