Az ember, aki dudort álmodott Matt Damonra

2005.11.08. 09:40
Évekig papírszeleteket tologatott a Monty Python animációiban. Aztán Terry Jonesszal megrendezte a Gyalog galoppot, és onnantól inkább áttért a hús-vér emberekkel készült filmekre. A Brazil és a 12 majom rendezője Budapestre hozta legújabb moziját, a Grimmet. Interjú.

Amerikában a kritikusok nem fogadták lelkesen a filmjét. Érdekli egyáltalán, mit írnak a Grimmről?

Terry Gilliam: Ahogy telnek az évek, egyre kevesebb kritikát olvasok, mert semmi értelmeset nem tudok meg belőlük, és csak lehangolnak. Nem bánom, ha rossz kritikát kapok, csak legyen benne valami, ami tényleg a filmemről szól. De a legtöbb rosszul van megírva, és a film, amibe belekötnek, még csak nem is hasonlít az enyémre. Eddig minden munkámat vegyesen fogadták - vagy utálták, vagy szerették őket. Ha tényleg odafigyeltem volna arra, amit a kritikusok írnak rólam, már 20 évvel ezelőtt abbahagytam volna ezt a szakmát. Szeretik szétcincálni az embert, hiszen az olvasók élvezik, ha valakit lehúznak a lapok.

Sokan azt mondják, a Grimm olyan, mintha nem is Terry Gilliam csinálta volna.

TG: Az eredeti, Ehren Krueger-féle forgatókönyv nagyon más volt; teljesen átírtam. Az is igaz viszont, hogy szerettem volna, ha a lehető legszélesebb közönséghez jut el a film: gyerekekhez, felnőttekhez, mindenkihez. Ez azt jelentette, hogy kevésbé lett intellektuális, fura, vagy felkavaró, mint bármi, amit eddig csináltam. De meg vagyok elégedve a végeredménnyel, bár ez a forgatás se ment simán. Nem is tartalmi kérdéseken kaptunk össze a stúdióval, hanem például azon, hogy azt akartam, Matt Damon orrán legyen egy kis dudor - valami régi verekedés emléke, mert miközben az öccsét akarja megvédeni, folyton belekeveredik valami balhéba. De Hollywood nem bírja az ilyesmit; azt szeretik, ha a sztárjaik felismerhetőek maradnak. Így hát a Weinstein testvérek, a producerek, a prágai forgatás előtti éjjel elküldték hozzám a verőembereiket azzal az üzenettel, hogy ha ragaszkodom ahhoz a bizonyos dudorhoz, lefújják az egészet filmet. Elképesztő volt. Engedtem. Aztán az ötödik héten egyik napról a másikra kirúgták az operatőrömet. Megtehették, rengeteg pénzt raktak a filmbe.

Terry Gilliam

20 évvel ezelőtt volt egy híres vitája Sid Sheinberggel, a Universal emberével, aki újravágatta a Brazilt és valami teljesen mást hozott ki belőle. Hosszú hónapokig tartó huzavona után végül mégis az ön változata győzött. Hogyan harcol ma a stúdiók ellen? Lehet, hogy Terry Gilliam az évek alatt megpuhult egy kicsit?

TG: [nevet] Igen, kétségtelen: ahogy az ember öregszik, úgy lesz egyre kompromisszumképesebb. Könnyebben fáradok, az ütések viszont ugyanúgy fájnak. Ez egy dolog. A másik, hogy azért mostanában is sikerül olyan filmet forgatnom, amit senki más nem csinált volna meg: ilyen volt a Félelem és reszketés például. Amikor aztán 2000-ben A férfi aki megölte Don Quijotét forgatása összeomlott, a kudarc rengeteg energiát kivett belőlem. Ez volt a legkomolyabb seb, amit kaptam. Ezután négy másik filmtervem is befuccsolt - talán a világ lett konzervatívabb, nem tudom. A lényeg, hogy dolgozni akartam, de sokáig nem jött össze a pénz semmire. Aztán jött a Grimm, a hetvenöt millió dolláros szuperprodukció.

Még mindig meg akarja csinálni a Don Quijote-filmet?

TG: Abszolút. A jóhír az, hogy nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy visszaszerezzük a forgatókönyvet. Úgyhogy lehet szurkolni! [nevet]

A Grimm közben leforgatott egy másik filmet is, ez lett a Tideland.

TG: Igen, tudja, a nagy költségvetésű filmekkel az a baj, hogy borzasztó lassan készülnek el. A legfontosabb ilyenkor a kitartás - nem is a kitartás, a túlélés! Nagyon nehéz. A Grimm alatt is volt egy pillanat, amikor azt mondtam a stúdiónak: basszátok meg, viszlát. Úgyhogy fogtam magam, elmentem, és leforgattam a Tidelandet, amiben egy cent amerikai pénz nem volt. Végül a Grimmet is befejeztem, és az volt az izgalmas, hogy a Tidelanddel egyidőben vágtam meg. Ugyanazon a folyosón volt a két vágószoba, én meg fel-alá rohangáltam a kettő között. Ha az egyikkel elakadtam, mentem a másikhoz. Nagyszerű élmény volt, ragyogó kis film lett ez is. Persze még be se mutatták, de a kritikusok már most gyűlölik [nevet]. Szeptemberben, a Torontói Filmfesztiválon volt egy vetítése, de a nagynevű hollywoodi szaklapok, mint például a Variety, utálták, és jól lehúzták.

A Grimmben elhangzik, hogy a valóság szörnyűbb a képzeletnél.

TG: Jó ez a sor. Tetszik, ahogy ebben a pillanatban a meséből hirtelen véresen komoly, sötét valóság lesz. Mindig meglep, mennyire ronda és mocskos az igazság. Talán ezért csinálok filmeket - így menekülök a valóság elől. Itt is a valóságot követem, de legalább kiszűrhetem azokat a dolgokat, amikről nem akarok tudomást venni.

Egyszer régen azt nyilatkozta, hogy nem szereti a komputer-animációt: elrettenti és inkább meghagyja George Lucasnak. Mi változott azóta?

TG: Hát igen, a Grimm legtöbb trükkje számítógépes grafikával készült. Megpróbáltuk nélküle persze: megépítettük a fákat, elkészítettük a mozgatható farkasfejet, de egyszerűen nem nézett ki jól - szükség volt a CGI-re. Otthon van egy saját kis műhelyem, és mára én is beletanultam az új technikába. De mindig arra törekedtem, hogy kicsit összepiszkoljam a CGI steril világát, hogy olyan legyen a látvány végül, amilyennek én szeretem. Tudja, gilliames [nevet].