Russell Crowe nélkül készül a Gladiátor 2?

Már készül a Gladiátor második része. Juba, az afrikai rabszolga lesz a főszereplő, aki szerint Russell Crowe a folytatásban emlékképként sem tér vissza.

"Mindenképpen szeretnénk megcsinálni a Gladiátor folytatását, de egyelőre még dolgozunk a történeten" - mondta a Maxiumus afrikai rabszolgatársát játszó Djimon Hounsou New Yorkban, ahová legújabb filmjét, A szigetet érkezett népszerűsíteni.

Annak ellenére, hogy az öt Oscar-díjat nyert film végén mind a két főszereplő, a Russell Crowe alakította Maximus Meridius, és a Joaquin Phoenix játszotta Commodus meghal, a folytatás előkészületei már folyamatban vannak.

"Juba szerepét játszanám továbbra is, és ezzel valószínűleg a folytatás főszereplője lennék" - mondta Hounsou, majd Maximus karaktéréről hozzátette, hogy amennyiben a készítők szeretnék, hogy Crowe visszaköszönjön akár egy emlékkép erejéig is, ennek "egyéb akadályai" is lesznek.

Mint közismert, a múlt hónapban Crowe-t letartóztatták, mert a manhattani Mercer Street Hotel recepciósához hozzávágta a telefont. Ha bűnösnek találják, akár hét év börtönt is kaphat. Crowe nyilvánosan bocsánatot kért az esetért, és azt mondja, a falnak akarta dobni a telefont, nem a recepciósnak, de a recepciós nem vonta vissza a feljelentést.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58