Merész George Michael-dokumentumfilm Berlinben

2005.02.17. 11:58
Az énekes a főszereplője annak a filmnek, amit tegnap mutattak be a Berlinálén. A tőle szokatlanul nyílt, kitárulkozó stílusú dokumentumfilmben George Michael beszél a híres férfivécé-jelenetről is, ami 1998-ban majdnem kettétörte karrierjét.
A CNN cikkéből kiderül, hogy a százperces anyag sok szakmabelit meglepett, mivel a Londonban élő zenész eddig inkább arról volt híres, hogy nem szívesen nyilatkozik magánéletéről és kerüli az újságírókat. A George Michael: A Different Story című filmben hosszan mesél életéről, édesanyja elvesztéséről, sőt húsz évvel ezelőtti partnere a Wham!-ből, Andrew Ridgeley is megjelenik a vásznon.

Szexbotrányról nyíltan

George Michael
George Michael Berlinben

Valószínűleg ennél is nagyobb meglepetést keltett, hogy az énekes ebben a filmben nyíltan beszél 1998-as botrányáról, amikor Beverly Hills-ben egy amerikai rendőr letartóztatta, mert egy férfivécében egy másik férfivel létesített szexuális kapcsolatot - hivatalosan vádat is emeltek ellene fajtalankodásért. Az eset után George Michael bejelentette, hogy meleg, bár a közvélemény előtt ezt addig titkolta.

A George Michael: A Different Story-ból most kiderül, hogy a negyvenegy éves sztár, aki a Wham!-mel a nyolcvanas években robbant be a köztudatba és a duó megszűnése után szólóban később még nagyobb sikereket ért el, abban az időben nehezen viselte a kettős életet:

"Azt mondtam magamban: 'Istenem, nagy sztár lettem, de lehet, hogy buzi vagyok. Ennek nem lesz jó vége."

Eltűnik

Az új dokumentumfilm az énekes szerint lehetőség arra, hogy végre tisztázzon egy-két dolgot a botránnyal kapcsolatban.

"A bujkálás ideje lejárt, de az is igaz, hogy ez után a film után, egy darabig megint nem látnak" - jelentette ki tegnap az újságírók előtt a Berlini Filmfesztiválon.

Wham!
Wham!
"Azt hiszem a jövőben inkább a reflektorfényeken kívül akarom élni az életem. Nem csak a magánéletem védelméről van szó, egyszerűen nem akarok szem előtt lenni. Fontosnak tartottam, hogy elmeséljem a történetet az én szemszögemből, mielőtt eltűnök" - tette hozzá.

"Túl sok fű"

George Michael ciprusi görög család gyermeke, Angliában született Georgiosz Kyriakosz Panayiotou néven. 70 millió lemezt adott el, vagyona 150 millió dollárra tehető.

Az elmúlt években visszavonult és nem vállalt több fellépést. Elton John tavaly ezért azzal vádolta meg, hogy "elfecsérli tehetségét", mire válaszul nyílt levélben vágott vissza: besimerte, hogy bár "túl sok füvet" szív, kevés boldogabb időszakra emlékszik az életéből.

Férfi Kylie Minogue
Arra a kérdésre, hogy szeretné-e ha visszajönnének a nyolcvanas évek, George Michael a csütörtöki Tagesspiegel szerint azt válaszolta, hogy nem. "Szörnyen ruházkodtam, úgy néztem ki, mint egy férfi Kylie Minogue - mondta, majd az okokat is taglalta: akkoriban nem volt szexuális életem, és ezzel párhuzamosan a divathoz sem volt érzékem."