Cruise intim szféráját is őriznék Etyeken

2008.06.06. 15:22
A parlament még nem fogadta el a filmtörvény módosított előterjesztését, a brüsszeli jóváhagyás meg csak ezután történik, de a Korda stúdió vezérigazgatója már bizakodik, derült ki a stúdióban tartott sajtónapon.

"Ha elfogadja a módosított filmtörvényt a parlament hétfőn, és Brüsszelben is jóváhagyják, akkor az új kulturális teszttel szerintem átvihető lesz a 20 százalékos támogatás az itthon forgó milliárdos produkcióknak is" - mondta Krisán László, a Korda Filmstúdió Zrt. vezérigazgatója. A harmadik fázis épüléséről persze csak azután döntenek, ha már hivatalosan eldől minden.

Krisán László

"Az egészre vagyok büszke " - mondta lelkesen Krisán a sajtónap végén körbemutatva a Korda Sándor stúdióra, pedig hangsúlyozottan Goda Kriszta Kaméleon című filmjének forgatása miatt hívták egybe a sajtót, nem az üzleti optimizmus sugárzása céljából. Azért még nosztalgiára is futotta: "Mélyvízbe dobtak a kezdetekkor, pedig mondtuk, hogy nem értünk hozzá, a tulajdonos annyit mondott: tanuljuk meg. Most őszre meg már az eredeti, 91 millió eurós terv kétharmada felépül."

Kamerázni nem lehetett, fotózni is csak a kijelölt helyeken. A vezérigazgató vezetésével néztünk körbe, amennyire ez lehetséges egy busznyi újságíró társaságában. A Hellboy 2 novemberi távozása óta a magyar film forgatásáig mozifilm nem készült: csak "reklámfilmek, céges rendezvények és kisebb filmek" voltak itt. Az átlagban 44 munkással működő, 35 hektáron elterülő komplexum játéfilmes kényszerszünetének anyagi vonzatáról annyit árult el Krisán, hogy "nem beszélhetünk veszteségről, hisz ez beruházás".

"A befektetők a magyar filmtörvény 2007-ben kezdődött, hosszúra nyúlt átvizsgálása óta óvatossá váltak" - folytatta. Új építésbe nem kezdtek, de a megkezdett második fázist befejezték: az ötödik stúdiót 2400 négyzetméteres alapterülettel ebben a hónapban adják át, és szeptemberre tervezik a 6200 négyzetméteres 6. stúdió átadását. "Ebben akár egy 10 emeletes panelház is elférne" - utalt a méretekre.

Hogy mennyi kedvezménnyel adták ki a magyar filmnek a termeket, arról nem nyilatkozott senki. A nagyságrendekre csak következtetni lehet: tavalyi 450 milliós tervről 558 millióra nőtt a Kaméleon című film költségvetése, aminek 20-30 százaléka áll állami támogatásból. Kálomista Gábor, a film producere csak annyit árult el, hogy a minőségugrás mellett az itteni munka jobban meg is éri, mintha eredeti helyszíneken forgatnának. "Már volt díszlet, amit lebontottunk, ezután pedig a szappanopera díszleteit építjük meg. De így is olcsóbb, mint a budapesti helyfoglalások. Ráadásul egy napból 12 órát tudunk dolgozni, mert itt nincsenek zavaró körülmények."

Ez még csak a portásfülke

"Európai, professzionális körülmények között forgat a stáb" - összegzett még Goda Kriszta rendező is Korda-sapkában. Az 1-es számú, 1000 négyzetméteres közönség-stúdióban kezdtek forgatni két hete. (Ez reklámok és tévéstúdiók számára készült.) Jelenleg a 2000 négyzetméteres 4-es stúdióba építette be a stáb a pszichológus rendelőjét. "A képi utómunka stúdióval való együttműködés után már hangutómunka részleg is működik Tőzsér Attila vezetésével.

A gigaméretű ikerstúdió ezúttal üresen áll, ide a Hellboy forgatása alatt szereltek be tűzjelzőt és a szereplők vastag gumiruhái miatt klímát. A Hellboy miatt épített New York-i utcák sem kapnak ezúttal értelemszerűen szerepet, de a Universal valószínűleg jön még ide forgatni, mert az övék épp a héten égett le. Egyelőre Krisán amiatt aggódik, hogy Tom Cruise esetleges érkezésekor hogy tartsák távol legalább 20 méterre az érdeklődőket.