Kusturica: 'Inkább Lou Reed leszek,
mint Michael Jackson!'

Az élet egy csoda című film egy kárhozatra ítélt szerelem története. Luka és Sabaha a modern Rómeó és Júlia.

Bizonyos szempontból igen. Peter Handke, miután megnézte az Underground című filmemet, azt mondta, szerinte a lehetetlent kíséreltem meg: elegyíteni a Marx Fivéreket és Shakespeare-t. Az élet egy csoda még inkább shakespeare-i film. Luka számos shakespeare-i dilemmával kerül szembe. Nála van egy túsz, Sabaha, akibe szerelmes lesz, ő, aki még álmában sem képzelte volna, hogy bezárjon valakit. Mégis, a lány az ő foglya lesz. Dilemma elé akkor kerül, amikor eljön az idő, hogy kicserélje a fiára. Mit csináljon? Szerelmes a lányba, de szereti a fiát is. Ami a háború alatt történt egyébként teljes mértékben shakespeare-i; megpróbáltam megmutatni ezt egy személyes nézőpontból, becsúsztatva az élet iróniájának számos aspektusát.

Nehéz elmesélni egy szerelmet egy háborús környezetben?

Nagyon. Ez a film igazi próba volt a számomra. Tudok-e egy ennyire intim filmet készíteni? Kezdetben sok csoport-jelenetet forgattam aztán azt gondoltam "Gyerünk, most már elég öreg vagy, elég érett. Ugorj fejest a vízbe" És rájöttem, hogy arra is képes vagyok, hogy olyan jeleneteket forgassak, amelyek két vagy három személy köré koncentrálódnak, az összes visszatéréssel, ami közbejön: mint Jadrankáé és Milosé. Hatalmas szerencsém van, hogy ilyen arcokkal volt dolgom. Slavko, aki Milost játssza egyfajta balkáni Anthony Perkins, Jadranka testesíti meg a szláv szőke szépséget, aztán ott van az otromba postás, vagy a katona, aki nem egyszerű harcos ráadásul rendkívül emberi a szenvedése. Ez az egész egy molotov-koktél. Nem könnyű, de nagyon érdekes kihívás volt. A filmemet divatjamúltnak mondták.

Luka nem hiszi el, hogy háború van. Ez mennyire valószerű?

Ez történt velem is. Amikor kitört a háború, éppen Párizsban voltam. Az első negyven napon egyszerűen nem hittem el. Az agyam talán lelassítva működött, mint a régi kamerák: amikor mozogsz, a kép hosszabb idő alatt tűnik el. Nem tudtam elhinni, hogy háború van. A jugoszlávok egy teljes generációja egyszerűen nem volt tudatában, hogy ez a teljesen képtelen dolog rájuk szakadhat. Luka nagyon hasonlít hozzájuk.

Ön Luka?

Nagyon is. Amit nagyon szeretek nála az az, hogy nem veti magát vakon a szerelembe. Ő már régi darab. Vigyáz arra, hogy ne kötődjön túlságosan a lányhoz, mert vissza akarja szerezni a fiát. Nagyon autentikus figura, én is az vagyok. Amikor látom, hogyan kerül közelebb Sabahához lépésről lépésre, nagyon jól bele tudom képzelni magam a helyébe. Én is ugyanígy tettem volna.

Ezt otimista filmnek szánta?

Egy szomorúan optimista filmnek. Luka előtt megnyílik a szerelem lehetősége. Ma minden más értelmetlen. Anélkül, hogy pesszimistává válnánk, realistáknak kell maradnunk azzal szemben, amit látunk. Az elmúlt század konfliktusoktól volt terhes; és mégis, az az érzésem, hogy akkor több remény volt, mint most. Mintha a halál teljesen természetes és hétköznapi jelenség volna. A mi utópiáktól mentes világunkban, nekünk kell felépítenünk saját utópiánkat, mert minden megmentett lélek, minden megmentett szellem ad nekünk valamit.

A háborúban a film szerint hiányzik az igazságtétel.

Igen, de ehhez egy antitézisből indultam ki. Megpróbáltam a lehető legjobban eltávolodni attól az elképzeléstől, amely szerint létezik egy nemzet, akinek igaza van és egy másik, aki téved, egy támadó és egy megtámadott. Ez teljes őrültség, mert nem oldja meg a problémát, csak befagyasztja. És egy nap mindenki visszatér ahhoz, ami azelőtt volt. Ez a történet a háború alatt játszódik, és szerintem, ez adja az ideológiai dimenzióját, mert ez a háború rendkívül mocskos volt. Semmi köze nincs ahhoz, amit a televízióban láthattak: ahogy ott felületesen és manipulatív módon beszámoltak a dolgokról, az csak hiteltelenné tette az egészet. A filmben megpróbáltam elmélyíteni az emberi reakciókat.

Egy shakespeare-i drámát a balkáni kontextusba helyezni teljesen más dolog, mint dán vagy angol kontextusba. Ez megkövetel egy cseppnyi "pogány" vonást. A forgatókönyv első változatában például, Jadranka nem volt operaénekesnő, de módosítottam néhány dolgot, hogy szélsőséges helyzeteket teremtsek, ahol az embereknek módjuk nyílik arra, hogy elveszítsék a fejüket és átbillenjenek egy másik dimenzióba. És egyébként történelmi szempontból ez a valóság. A Balkán eláraszt tehetséges emberekkel, akik mihelyt integrálódnak egy közösségbe, elveszítik ezt a tehetséget.

A film tele van humorral. Saját?

Ez a kéziratból fakad, és közvetlenül kapcsolódik az én világlátásomhoz. Amikor nézőként én is a közönséghez tartozom, azt várom el, hogy megnevettessenek. Szeretnék meghatódni attól az ismeretlen érzéstől, amely az emberek illetve az események egymásra hatásából fakad. A humoros részeket nagyon ügyesen kell integrálni, hogy ne lehessen észrevenni. Ezt nevezem láthatatlan építészetnek. A komikus elemek az én világlátásomból és életvitelemből születnek. Amikor a forgatás eltart egy évig is, végül a saját életünk jelenik meg a vásznon.