Film készül Lugosi Béláról

2007.02.08. 12:44
Súlyos drogfüggő volt mindenidők legjobb vámpírja, Lugosi Béla, akinek temetését Frank Sinatra állta. Florin Iepan, román rendező dokumentumfilmjében ezt igyekszik bemutatni.

Román dokumentumfilm készül Lugosi Béláról, akinek neve a moziban összeforrt Drakula gróf megszemélyesítésével. Florin Iepan filmjében igyekszik megfejteni azt a titkot, amellyel Lugosi a vérszomjas román nemest úgy alakította, hogy egyfajta morbid szexuális vonzerőt sugárzott.


A súlyos drogfüggővé vált, zaklatott magánéletű Lugosi olyan szegényen halt meg, hogy temetését Frank Sinatra fizette. Pedig az első filmek után több levelet kapott női rajongóitól, mint Clark Gable, az akkori ügyeletes amerikai férfisztár, és neve olyan biztos sikert jelentett az álomgyárban, hogy mellékszereplőként is a plakátok tetejére került.

Az alkotás végigkíséri Lugosi pályafutását erdélyi szülőhelyétől, Lugostól, ahonnan művésznevét vette (eredetileg Blaskó Bélának hívták) Budapesten át Hollywoodig, szerepeit a klasszikus színpadi alakításoktól és filmbeli magyar arisztokratáktól Jézuson át a vérszívó grófig. Ez utóbbiba annyira beskatulyázták, hogy amikor 1956-ban meghalt, Drakula jelmezében helyezték koporsóba, és a legenda szerint temetésén a szintén magyar származású Peter Lorre (Lövenstein László) megjegyezte: "Most kellene éket verni a szívébe".

Az örök Drakula

Lugosi Béla (Lugos, 1883.* okt. 20. - Hollywood, 1956. aug. 16.):

1910-ben a Szegedi Nemzeti Színházhoz, 1911-ben a Magyar Színházhoz, 1912-ben a Nemzeti Színházhoz szerződtették. A Star-filmeknél - Olt Arisztid néven - több filmben játszott. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején vállalt aktív szereplése miatt emigrált. Előbb Bécsben és Berlinben, 1921-től az USA-ban élt, ahol főként grandguignol filmekben játszott. - I. f. Magyar: Az ezredes (1917), Az élet királya (1917 - 19), Casanova (1918 - 19), "99" (1918).Külföldi: Az utolsó mohikán (1923), A Morgue-utcai gyilkosság (1931), A halálcsók (1932), A vámpír visszatér (1943), Fekete álom (1956).

Forrás: http://mek.oszk.hu

Pedig tulajdonképpen csak egy véletlennek köszönhette a szerepet. A színészre, akinek 1919-ben a Tanácsköztársaság alatti tevékenysége miatt kellett Magyarországról elmenekülnie, azért esett Tod Browning rendező választása, mert kiszemeltje, Lon Chaney, Az operaház fantomja híres alakítója, a szörnyű maszkok mestere időközben meghalt. Valamit a rendező megérezhetett benne, holott Lugosi akkoriban még szinte egyáltalán nem beszélt angolul, és szerepét fonetikusan bemagolta. Az első, 1931-es film után a vámpír végigkísérte Lugosi pályafutását, és ha éppen nem Drakulát játszott, akkor is rendszerint valamilyen horrorban vagy pszicho-krimiben foglalkoztatták. (Több Poe-feldolgozásban, például A Morgue-utcai kettős gyilkosság, vagy az Egy üveg Amontillado filmváltozatában is szerepelt).

A Lugosi, a bukott vámpír című filmet Florin Iepan rendező készítette német, francia, osztrák, holland és finn producerek közreműködésével.