Imádtam kalapáccsal hadonászni

Woody Allen exneje a lázas aktivista oldaláról szemléli az Ómen-filmeket. Mia Farrow szerint a mozinak nem sok köze van a Rosemary gyermekéhez, annál inkább az olajkutakhoz.

Miért vállalta el a filmet?

A Fran's bed című darabot próbáltam, majd John (John Moore, a rendező - a szerk.) egyszercsak azt mondta: "Megcsinálom az Ómen remake-jét". Mire én: "Minek? Az eredeti nagyszerű film." Mire elkezdett azokról az ötleteiről beszélni, amelyek izgalmassá tehetik a dolgot a mai néző számára, és hogy az 1976-os film nem él a nézők emlékezetében. Erre azt kérdeztem: "Miért én legyek a sátáni bébiszitter? Az eredetiben Billie Whitelaw hihetetlenül félelmetes." Erre John:"Azt szeretném, ha a nő angyalian nézne ki, így nem sugallod előre a nézőknek, mi fog történni. Egyébként a főszereplő pár nem alkalmazott volna olyasvalakit, aki annyira vészjósló jelenség, mint Billie Whitelaw figurája."

Visszaidézte a munka a Rosemary gyermekét?

Nem, mivel nem látok semmi hasonlóságot a filmmel vagy a karakteremmel. A Rosemary gyermeke még csak eszembe sem jutott, annyira másfajta projekt volt. Egy finom, jól megcsinált film, szerintem egyszerűen a legfantasztikusabb mozi, amelyben valaha játszottam. 1968-ban fiatal voltam, és ráadául ez volt a leghosszabb filmem: hét vagy nyolc hónapig forgattuk, nagyon intenzív időszak volt, minden jelenetben játszottam. Ugyanakkor az egész magánéletem darabokra hullott és Roman Polanski és a felesége vettek magukhoz és velük éltem.

Ez a mozi miben más?

Viszonylag kicsi szerepem van a filmben. A főszereplő Lievvel ellentétben nem kellett mindennap ott lennem. Így aztán ez számomra egy szokványos szerep volt. Vagyis az ember megkeresi magában azokat a tartalmakat, melyeket manipulálva képes a karakter szolgálatába állítani. Ezzel sosem volt problémám.

Élvezte a kalapácslengetést?

Imádtam. Teljes mértékben. Vicces volt és ezen kívül ez volt az első dolog, amit a filmben csináltam, ezért nagyon felszabadítóan hatott rám. Mert ha az ember elsőre nem tud hülyét csinálni magából, később se fog.

Milyen volt a kis Sátánnal együtt dolgozni?

Fantasztikus volt az a kisfiú. Nagyon vidám, egy igazi kisgyerek. Egészen megszerettem. Megvolt az a képessége, hogy úgy nézzen, mint szinte senki más, ahogy az a filmből is kitűnik. Az eszme, mely szerint a kisfiú gonosz, egy sokkal nagyobb jelentőségű kérdést hív elő. Hirtelen ez a meglehetősen régies szó bekerült a politikai nyelvhasználatba, és, visszakanyarodva a kisfiúhoz, véleményem szerint, jó, ha emlékeztetjük rá magunkat, hogy valamennyi nevelőnek, szülőnek és felelős embernek önvizsgálatot kellene tartania. Ha látni akarjuk a gonoszt, elég elmennünk Darfurig, Szudán Darfur övezetéig. Népírtás van folyamatban és ha Chris Nicholas Kristof becsléseire hagyatkozunk: a lemészárolt áldozatok száma a négyszázezerhez közelít. Hárommillióan élnek menekülttáborokban. Júniusban megyek másodszor Dafurba.

Szóval jobb, ha az ember nem abban az eszményi gonosz-képben hisz, melyen én is felnőttem, pici lényekben szarvval a fejükön, akik valami külső erő villáját szorongatva suttognak a fülünkbe. Sokkal pontosabb az az állítás, melyben egy kisfiút látunk és megértjük, hogy a gonosz emberi létezésünk másik oldala. Ki kell gyomlálnunk a gazt, megértést és minden általunk birtokolt bölcsességet bevetve, nem beszélve mindezen vallások és kultúrák iránti tiszteletről. És hogy hol van az olajtársaságok felelőssége ezekben a dühtől forrongó országokban, hát ez egy másik kérdés.

Ez a film politikai mondanivalója?

Fogalmam sincs. Csak szájhősködtem, hiszen nem láttam a filmet, csak a gonoszról beszélünk.

Akkor térjünk vissza a forgatásra. Milyen partner volt a fekete rotweiler?

Úristen! Nem is egy, két kutya volt a forgatáson, és azok aztán borzalmas állatok voltak. Csak egyikük volt a jelenetemben, nem az, amelyik valóságos szörnyeteg és amelyiket nem is engedték a színészek közelébe. Én azzal dolgoztam, amelyik állítólag kedves volt, de még így is féltem tőle. Én inkább csak a kis göndör uszkárokat szeretem.

Most, hogy felnő a család, többet dolgozik?

Pontosan. Jövőre már csak egy kicsi marad velem otthon. Mind főiskolára vagy jogi egyetemre ment. A legidősebbek harminchat évesek és házasok. Épp útban van két unokám, és már van négy.