Megtapsolták Moore új filmjét

2007.05.19. 21:14
Nagy tapsot kapott a cannes-i fesztiválon szombaton az amerikai, Oscar-díjas dokumentumfilmes Michael Moore-nak újabb társadalomkritikai munkája, a Sicko, ami miatt eljárás is indult a rendező ellen.

Moore aki Cannes-ban 2004-ben nagydíjat nyert Fahrenheit 9/11-gyel, az idei, kevésbé politikaközpontú fesztiválon is sikert aratott új filmjével, a Sickóval, ami az egészségügyből élő konszerneket, az amerikai egészségügyi rendszert és az ország korrupt politikusait veszi célba a szokásos szubjektív megközelítéssel.

"Az a tény, hogy sok amerikai nem rendelkezik betegbiztosítással, az orvosi ellátásra pedig eléggé rányomják bélyegüket a kereskedelmi érdekek, erkölcstelen és barbár" - közölte Cannes-ban a sajtótájékoztatón Moore, aki a sértettek érdekében fellépő "bosszúállónak" tekinti magát.

A Sicko dramaturgiai csúcsa egy kubai utazás, ami miatt jogi utójáték is vár a rendezőre. Moore megerősítette, hogy az amerikai pénzügyminisztérium vizsgálódik ellene, mégpedig a Kubával szemben elrendelt amerikai embargó megsértése miatt, és Amerikában pénzbírság, vagy akár börtön vár a rendezőre.

'Mindig igazam volt'

Filmjének végén hajóval megpróbál eljutni a hírhedt, kubai területen lévő, de amerikai fogolytámaszpontra, Guantánamóra. A fedélzeten olyan emberek tartózkodnak, akik szenvedő alanyai voltak a 2001. szeptember 11-én New Yorkban elkövetett terrorista támadásnak. Ott szeretnék kezeltetni magukat, mivel Guantánamón a terrorcselekményekkel gyanúsítottak orvosi ellátása állítólag jobb, mint az Egyesült Államokban a 2001-es támadás következményeinek elhárításában segédkező sérülteké. A csoportnak nem sikerül eljutnia Guantánamóra, ezzel szemben a kommunista Kuba klinikáin luxusellátásban lesz része.

Moore Cannes-ban kerülte a direkt állásfoglalást azokkal a vádakkal kapcsolatban, hogy manipulálja anyagait, s bizonyos részleteknél a hamisítástól sem riad vissza. Moore válaszának lényege az volt, hogy figyelmeztetéseivel, téziseivel eddig mindig igaza volt. A Sickóhoz olyan reményt fűz, hogy a téma ismét fontos lesz az amerikai elnökválasztási kampányban.