Sándor Pál a móri gyilkosságról forgat

2008.10.09. 17:16
A Viszkis rabló után a móri gyilkosról is filmet forgatnak az Én vagyok a móri mészáros című könyv alapján. A feladatra több magyar rendező jelentkezett, végül Sándor Pállal állapodtak meg.

Sándor Pál filmet forgat Nothoff Ingrid bűnügyi újságíró Én vagyok a móri mészáros című tényfeltáró könyvéből. "Erről csütörtökön állapodott meg a rendező és a kötet kiadója, a GBT Press Kft." - mondta el Nothoff Ingrid.

Nagy László naplója alapján

A 2002 májusában elkövetett móri bankrablás nyolc emberéletet követelt, és mindeddig ez a Magyarországon elkövetett legsúlyosabb köztörvényes bűncselekmény. "Az elkövető az a Nagy László volt, akit 2007 februárjában a veszprémi postásgyilkosság gyanújával vettek őrizetbe, és aki 2007 júliusában a cellájában fölakasztotta magát" - mondta Nothoff.

"Ezelőtt még kicsempészte a börtönből a naplóját, és eljuttatta a feleségéhez, arra kérve az asszonyt, hogy a naplót adja át nekem. Ez volt az alapja a tényfeltáró könyvnek" - tette hozzá az újságíró. Nagy László tavaly még előzetes letartóztatásban lett öngyilkos, így a bíróság nem hozott az ügyében ítéletet.

Sándor Pálnak Fábry ajánlotta

Az Én vagyok a móri mészáros idén júliusban jelent meg, és Fábry Sándor figyelt fel rá, majd Sándor Pál filmrendező figyelmébe ajánlotta. A szerzőt több rendező is megkereste, de Nothoff Ingrid A régi idők focija és a Ripacsok rendezőjének mondott igent. A megállapodásban az újságíró csak annyit kötött ki, hogy szakértőként kíván részt venni a film készítésében. A stáb már jövőre elkezdené a forgatást.