Bacsót Udvarosra emlékeztettem

2008.03.19. 12:35
Udvarias nyilatkozók között botorkáltunk a 80 éves Bacsó Péter kurvákról szóló Majdnem szűz című "fiatalos" filmjének díszbemutatóján a MOM Parkban.

A közönség gyér tapssal viszonozta az élményt, amit A tanú rendezőjének új filmje nyújtott, hiába mondta hangsúlyosan Dudás Viktor, a Vox főszerkesztőjeként ismert moderátor, hogy "és következzenek, ahogy a Voxcar-díjkiosztásoknál szoktuk mondani a király-kategóriák", a tapsolás csak akkor erősödött fel némileg, amikor a népes főbb kategóriákból "a főszereplő Ubrankovics Júlia", és a "forgatókönyvíró-rendező Bacsó Péter" hangzott el.

A vetítés után sem kritizálta senki a 80 éves Bacsó Péter legújabb filmjét. "Nagyon rólunk szólt" - lelkendezett készségesen egy miniszteri sablonszöveggel Fodor Gábor, és még sokan mások is kibújtak a véleménnyilvánítás alól. Pedig filmesekből és celebekből nem volt hiány: a rendezők közül Sas Tamás, Makk Károly, Novák Erik, a producergárdából Kovács Gábor és Pataki Ági volt jelen, valamint Rózsa György, az MSZP-s Horváth Csaba és Bozsik Yvette.

"Nem vagyok abban az állapotban, hogy az Indexnek nyilatkozzak" - jelentette ki Geszti Péter, miközben kezét barátnője fenekén pihentette, "Nekem mindig kell néhány nap, hogy beszélni tudjak róla" - hárított Gigor Attila is, a Nyomozó rendezőjeként a filmszemle idei Közönségfilm-díjasa. "Itt a falnak is füle van", "inkább ne, mert sok itt az ismerős", koptattak le minket később még azok is, akiket már kamera és név nélkül kérdeztünk. Egyedül Sándor Pál vállalt némi ünneprontást: "Ha azt akarja elérni egy film, hogy meghatódjak, azon nem hatódok meg".

"Én úgy érzem, hogy semmit nem változtam A tanú óta" - mondta 69-es filmjére utaló kérdésünkre Bacsó, és később Hujber Ferenc is azt bizonygatta, hogy fejben teljesen egy húron pendültek: "a forgatások után együtt unikumozgattunk". A rendező még elmondta, hogy két éve kezdte írni ezt a forgatókönyvet, amiben a nevelőotthonból egy strici karjaiba fut a 18 éves lány. A filmet szponzorok is segítették: a gyerekkori általános iskolája adta az egyik helyszínt, Máté Gábornak meg Demján Sándor adta kölcsön az irodáját.

"Azért más nyelvet beszélünk. Sokat improvizálhattunk, de nem mindig hagyta, hogy a saját szavaimmal fogalmazzak a filmben. Nagyon makacs volt" - mondta Hujber Boróka nevű barátnőjét játszó fiatal színésznő, Ubrankovics Júlia, aki igenis érezte a korkülönbséget. - Az unokája lehetnék, nem is, a dédunokája - mondta, miközben a vendégek azon vitatkoztak, hogy a melle Scarlett Johanssonéra vagy Monica Belucciéra hasonlít-e inkább. Bacsó Péter viszont nem ezért választotta őt, hanem mert emlékeztette Udvaros Dorottyára az 1983-as Te rongyos életből. Az első nagyjátékfilmes színésznő különben már Eszenyi Enikő alteregóját is eljátszotta a tavalyi szemlén díjazott Alterego című kisfilmben.

Fodor Gábor gratulál

"Már megszoktam, hogy mostanában mindig rosszfiút játszom, és nem bánom - tértünk vissza a szörfösnyakláncos Hujberhez, aki a Majdnem szűz című filmben belekényszeríti Borókát a kurválkodásba. - Először mindig a hamvas kis ártatlan jógyereket játszatták el velem." Bacsó szerepajánlatának persze nagyon örült, csak a motorjával nem volt elégedett, amiért cserébe eladja a nőjét a Ronaldó nevű stricinek. Szerinte nem ért ennyit: "Először el sem indult, valami japán szar volt. Az ölemben el tudtam volna vinni".

"Mi van, már egy kamerát sem tudsz eldobni?" - ugratta a celebbé vált színészt a producer, Kálomista Gábor, aki a legújabb Bacsó-filmre 200 000 nézőt vár. "Ezt el lehet könyvelni a filmek közé, nem úgy, mint a szemlén vetített filmek nyolcvan százalékát - mondta, majd leintett minket, mikor a Lumnitzer nővérek negatív fogadtatását hoztuk fel, az MMK honlapja szerint 47 ezren látták, és Bacsó megítélése szerint egy tisztességes művészfilmet is legalább 50 000 nézőnek kell látnia. - "Hatvanezren nézték - módosított a producer, majd hozzátette: - és Bacsó olyan meghatározó személyiség, hogy egy hiba nála belefér."

"A Majdnem szűz célközönsége a 14 éves gyerek, mert az még nem kurvázott, és nem tudja, milyen - kezdte aztán behatárolni a potenciális nézőket a vaskos promócióiról ismert producer. - Aztán a 17, mert ő már kurvázott, de nem tudja mi vár rá, és a 27 éves, aki sokat kurvázott, de nem tudja, mire mászott rá." Majd kijelentette, hogy a "kamionosok elszúrták a premier helyszínét, a MOM Park helyett a Hungária körútra tervezték a kivonulást". A behajtási díjak ellen demonstráló fuvarozókat abból az apropóból keverte ide a producer, hogy a Majdnem szűzben egy egész török kamionkaraván avatja fel Borókát az első munkanapján. A film költségvetéséről később elmondta, hogy a 220 millió forintba 75 milliót adott az MMK és 25 milliót az RTL Klub, de Kálomista a saját pénzéből is támogatta a produkciót.