Világvége közeleg, ha fekete az elnök

2008.11.08. 20:00
A hollywoodi filmekben már Barack Obama előtt is voltak színes bőrű elnökök, bár akkor általában katasztrófa fenyegette a világot. Az amerikaiaknál a második legnépszerűbb elnök a vásznon Morgan Freeman - Harrison Ford után. Összegyűjtöttük a fekete elnököket, hogy mi is megszavaztassuk a befutót.

Már 1933-ban készült egy olyan musical, a Rufus Jones for President, amiben fekete volt az elnök. Az akkor még csak 9 éves afroamerikai énekes-színész, Sammy Davis szerepe szerint sült hússal vásárolt szavazatokat és bártáncosnőket vitt az irodájába, az államügyek intézése helyett meg csak szteppelt és énekelt. A film végén persze kiderül, hogy csak álmodta az egészet.

Ha egy 1972-es filmben már nem is álmodja a The Man című filmben Darth Vader hangja, James Earl Jones hogy elnök, azért csak egy science-fiction filmben vonulhatott be az Ovális Irodába. Igaz, ő nem nyerte meg a választásokat, csak azután került a Fehér Házba, hogy az Elnököt és a Képviselőház elnökét maga alá temette egy összedőlő épület, az alelnök pedig eltűnt és ilyenkor az amerikai Alkotmány szerint a szenátusi többség által választott átmeneti elnök lép elő, a szabályok szerint a legidősebb, legtapasztaltabb szenátor. Ez a film a slate.com és a newser.com szerint is igazi ritkaságnak számít, mert beszerezhetetlen dvd-n.

Eddie Murphy, a stand-up komikusból lett színész évtizedekkel ezelőtt is csak majdnem játszotta el az első fekete elnököt. A Beverly Hills-i zsaru sztárja egy 83-as fellépésén a gengszterrapper stílusban bazdmegelő politikust alakította, A dzsentlemanus végén meg bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson is, bár a második rész még azóta sem készült el. Eddie Murphy nagy példaképe, Richard Pryor viszont már forgatott olyan tévéműsort, amiben ő alakítja az USA elnökét, aki egy sajtótájékoztatón baromságokat válaszol az újságíróknak.

A The Movie Blog listáján ezután egy jóval ismertebb film, az 1997-es Az ötödik elem jön. Bár itt az afroamerikai elnököt játsszó Tommy 'Tiny' Lister inkább hasonlított az akkor még csak képregényben létező Manute-ra a Sin Cityből, mint egy politikusra. A rendező, Luc Besson ezzel a filmmel is ráerősített a címbeli sztereotípiánkra: ha fekete az elnök, minimum űrlényinvázió készül.

1998-ban az Armageddonnal egyidőben egy másik meteoros katasztrófafilmet is gyártottak: Bruce Willis mellett tehát a Deep Impactben Robert Duvall is repült egy bombákkal megpakolt űrhajóval a Földet fenyegető aszteroidához, hogy belülről robbanthassák szét azt, és ezzel Morgan Freeman alakította elnök kívánságanak megfelelően megmenthessék a világot. Freeman olyan jól alakította a vészhelyzetben is magabiztos, atyáskodó politikust, hogy az amerikaiaknál ő lett a második legnépszerűbb mozivászon-elnök Az elnök különgépében terroristákkal verekedő Harrison Ford után és az Annette Beninggel szexelő Michael Douglas előtt (a 95-ös Szerelem a Fehér Házban). A tizes listán csak Freeman fekete.

Chris Rock a 2003-as Államfőnökben indult az elnökválasztáson. Chris Rock itt is profi dumagépként hozta a kisvárosi prolit, aki testközelből ismeri, mi a gond az oktatással meg az egészségüggyel, de nem tud változtatni rajta. Politikai konspirátorok szervezik be elnökjelöltnek, hogy elveszítse a választásokat, és a következő jelölt sikeres lehessen. A szókimondó, rögtönzött beszédei miatt persze Chris Rock győz. A színész amúgy 2003 óta Barack Obama egyik leglelkesebb támogatója és felkonferálója. Ebben a beszédében például ijesztő horrorfilmnek nevezi a Bush-érát, aztán pacsizik és ölelkezik egyet Obamával.

A 2006-os Hülyék Paradicsomában Terry Crews volt az elnök. Ebben a 2505-ben játszódó utópisztikus vígjátékban csak a hülyék szaporodtak, így minden amerikai nyáladzó idióta, aki vagy a tévé előtt vagy a gyorséttermekből átalakított kuplerájokban tölti az idejét. A mozikban vetített filmekben meg két fingás között sincs párbeszéd. Nekik egy pornóbajszos pankrátor a vezetőjük, akit csak a fehér nők, a puskák és a Dildózernek keresztelt terepjárók hoznak lázba.

Listánk természetesen nem lenne teljes a 24 Palmer elnöke nélkül, akit Dennis Haysbert alakított és mind a 79 részben olyan méltóságteljes formát hozott, mint Martin Sheen Az elnök embereiben (az egyik werkfilmből kiderül: Palmer elnököt Jimmy Carterből, Bill Clintonból és Colin Powellből gyúrták össze). A Fox csatorna sorozatában minden bokorban merénylő lapult. Szerencsére ott volt Jack Bauer, a szuperügynök (Kiefer Sutherland), aki monoton kiabálással és lövöldözéssel számolta fel az utolsó terrorista sejtet.

A közelgő armageddon hagyományát viszi tovább az álomgyár elsőszámú katasztrófafilmese, Roland Emmerich is, a jövőre mozikba kerülő 2012-ben. A filmben a Halálos fegyverben Mel Gibson örökös párja, a nyugdíjazás előtt álló, de az utolsó ügyet még elvállaló rendőrként megismert Danny Glover lesz az Államok elnöke. A maja naptár szerint négy év múlva minden eddiginél intenzívebb vulkánkitörésekre, árvizekre és tornádókra számíthat az emberiség. Ha figyelembe vesszük Emmerich demokrata-szimpátiáját, a 2012 üzenete egyértelmű: egy afroamerikai elnök válsághelyzetben sokkal hatékonyabb problémamegoldó lesz, mint Bush volt a New Orleanst leromboló Catrina hurrikán idején.