Fehér maszáj és a női orgazmus

2005.12.19. 16:59
A Német Filmnapok hétvégi felhozatala nem tartogatott igazi izgalmakat, pedig láttunk afrikai képeslapfilmet a gyönyörű testű bozótlakó szexuális kiműveléséről, és mesefilmet egy lepottyanó jávorszarvassal barátkozó kisfiúról. Ismét beigazolódott viszont az az örök szabály, hogy a kisfilmes blokkokra mindenképp érdemes beülni, mert némelyik rövidfilm van olyan jó, mint egy nagyjátékfilm.

Afrika nagy és egzotikus hely, ahol meleg van és por, meg olyan állatok, amik máshol csak az állatkertben. Vannak még szexi maszáj harcosok, akik aztán tényleg nem fordulnak elő máshol, és bár a szexi maszáj harcosoknak olyan testük van, mint a fehérneműreklámok álomhímjeinek, erre még ne alapozzunk élethosszig tartó párkapcsolatot - tudhattuk meg Hermine Huntgeburth megtörtént esetet feldolgozó filmjéből, a Fehér maszájból. Januártól a magyar mozikban is megnézheti, aki most lemaradt róla, német nyelvterületen már kétmillióan látták.

Tarzan fúr új lyukat


Klikk a képre!

Ez nem is csoda, hiszen a sztori vadul szappanoperai: a kéthetes kenyai vakációra érkező svájci turistapár szőke hölgytagja nyaralásuk utolsó napján megpillant egy szobortestű, ágyékkötős őslakost, akinek látványa annyira lenyűgözi, hogy hazautazás helyett faképnél hagyja vőlegényét a reptéren, és elindul az ismeretlen férfi után a bozótba. Csakhogy az eredetileg Corinne Hoffmann névre hallgató szőke naiva Afrikáról és az ott lakókról legfeljebbb annyit tud, amit még gyerekként a Tarzan-filmeken láthatott, így aztán csalódik is persze, mikor kiderül, hogy egy maszáj harcossal együttélni korántsem olyan egyszerű, mint Jane-nek a dzsungel királyával.

Történetéből évekkel később könyvet ír - ami a sokat ígérő Afrikai szeretők címmel itthon is kapható -, ebből rendezte most filmjét Huntgeburth. A végeredmény egy szép, színes Afrika-képeslap lett, csakhogy a karakterek dühítően laposak, az igazán izgalmas téma, a kétfajta kultúrából érkező pár közös életének bemutatása pedig kimerül pár sablonos élethelyzetben és konfliktusban. A nő ugyan megtanítja férjét, hogyan kell úgy szeretkezni, hogy az a nőnek is jó legyen - pedig ez a Tarzan-filmekből kimaradt -, de ettől eltekintve olyan értetlen, sőt dühítően naiv módon áll a bennszülöttek életmódjához és tradícióihoz ("Jé, itt milyen dolgokat esznek, fúj!"), ahogy csak a századelő jószándékú, ám teljességgel tudatlan misszionáriusai tehették. A különbség köztük csak az, hogy a romantikus elképzelésektől holdkóros svájci naivához képest még a századelő tudatlan misszionáriusai is több affinitást mutattak az őslakosok irányában, pedig ők aztán tényleg téríteni mentek oda.

Rövidre vágva

Lehiggadáshoz jól jön, ha rövidfilmes blokk is van a fesztiválműsorban, mert az ugye rövid és sokszínű. "A világ a kapcsolatrendszerek állandó krízisében él" - állítja David Sieveking Die Amerikanische Botschaft című tízpercesében, és igaza lehet, mert az amerikaiak iraki hadüzenete ellen tüntető fiatal lány a világhatalmi kapcsolati krízis közepén szakít az ügy iránt nem eléggé elkötelezett barátjával.


Klikk a képre!
Sonja Heiss nagyfilmnyi drámát sűrít negyedórába: Christine ohne Kaufmann című filmjében a negyvenes szingli harmadikként száll be egy pár szexuális játékaiba, de a próbálkozás tévútnak bizonyul. Kiváló a színészválasztás, különösen a főszereplő Kirsten Block: az arca szavak nélkül meséli el, ahogy a kezdeti reménykedő izgalomból szorongó feszültség lesz, és végül sebzett megszégyenültség.

Ann Kristin Wecker dim című filmjének két tizenéves a szereplője, akiknek egy éjszakáját követhetjük valahol a kamaszkori zűrzavaros érzések és a felnőtté válás környékén. Finom, szavak nélküli film hitelesen bátortalan pillantásokkal, kamaszosan esetlen mozdulatokkal, vad és szégyellős érzelmekkel, és jól ábrázolja azt az ijesztően ismeretlen dolgot, aminek a szex csak egy része.

Az is kiderül még, mivel foglalják el magukat Gyurmáék éjszakánként, amikor az alattuk lévő jazzkocsmától nem tudnak aludni (Jam Session), és hogy hogyan ne viselkedjünk, ha szeretnénk, hogy nyaralás végére is megmaradjon a fényképezőgépünk (Der Tourist). A Lal című filmben az idős pszichológusnőről (ismét egy kiváló színésznő, Grischa Huber) kiderül, hogy lánya épp most lépett ki a kurd gerillák közül, valamint hogy mivel üti el üres estéit az édesanya (azzal, amivel páciensei), csak azt nem, hogy jön össze ez a kettő - megmondtuk, azért a rövidfilmek sem mind hibátlanok.

Meg ami még

Volt emellett karácsonyi családi film tetőn át bepottyanó jávorszarvassal (A karácsonyi jávorszarvas), ami azért is jó, mert végre nem Tim Allen játssza Télaput. A főhős, Bertil a tízévesek kiábrándultságával már régóta nem hisz a Mikulásban, ezt azonban át kell gondolnia, mikor egy jól megtermett jávorszarvas zuhan a nappalijába, aki azt állítja, épp próbarepülésen volt a Mikulással. A magányos kisfiú és új barátja története nem zavaróan bugyuta, kellemesen megbízható családi film, és egy kis fantasy-hangulat lehetővé teszi, hogy még a már Harry Pottert olvasó korosztály is szórakozzon rajta.

A program ígért még szerelmi nagyeposzt indiai szőnyeggyári rabszolgalánnyal és meggazdagodott szerelmesével, életrajzi filmet Schillerről (ezekre most nem térnék ki) és modern Orfeusz és Euridiké-történet abszurd humorral (erről meg már írtunk), de a jelenlegi, a feltörekvő német filmet reprezentáló válogatás egyelőre nem tűnt izgalmasabbnak, mint az elmúlt években látott német filmek bármelyike.