Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Bródy János alatt többen kirohantak

2009.01.30. 12:09
"Sokan tudják, hogy elég messziről jöttem vissza. És visszajöttem!" - mondta Törőcsik Mari a 40. Filmszemle megnyitójának érzelmi csúcspontján a Kongresszusi Központban, ahol a negyven évvel ezelőtti szemle arcai mellett a negyven alatti filmesek is szép számban jelentek meg.

A Kongresszusi Központ a 2009-es nyitógálát hangulatban a 80-as évekbe vitte vissza, amikor azzal még mindenki egyetértett, hogy a rendszer rossz. Miután tavaly a Hollywoodoo energikus zenéje a frászt hozta az idősebb szakmabeliekre, idén a fiatalítást félredobták, Sebestyén Márta kobozkísérettel, Bródy János pedig kórussal lépett fel. Bródy alatt sokan kirohantak, és bár sokan fárasztónak találták az előadást, a futás oka inkább az volt, hogy a betegsége után visszatért Törőcsik Mari emelvényről távozását követte a benti unalom helyett a videós had.

Az 1969 óta eltelt évtizedekben Pécstől a Vörös Csillag moziban tartott zártkörű vetítéseken át a Mammut plázáig vándorolt a szemle, így sokan a jubileumi év miatt régi szemlékről sztorizgattak, mi egy kevésbé régi első szemleemlékkel tudtunk a legjobban azonosulni: Pálfi György rendezőnek például a szemlekatalógusával együtt, amivel az ülőhelyét foglalta a nézőtéren, a Kockás képregényét is elvitték. De hogy ki volt vidéki filmklubvezető, kit küldtek ki a jegyszedő nénik a teremből, és kinek hasonlított az első szemléje az első szexre, az a videónkból derül ki:

Grunwalsky mellékszerepben

A csütörtökkel induló egyhetes összemelegedést a válság, a régi állami stúdiók megszüntetése, és az új médiatörvény hűvös levegője lengte körül. "A mai napok is kérdéseket vetnek fel. Arra kérem a filmeseket, hogy a szemle filmszakmai fórumait használják arra, hogy ezeket megvitassák" - utalt az aktuális problémákra bevezetőjében Schneider Márta kulturális szakállamtitkár. Grunwalsky Ferenc MMK-elnök viszont a tavalyi zaklatott nyitóbeszéde után idén kerülte a mikrofont, csak mellékszereplő volt a Magyar Mozgókép Mestere kitüntetés átadásával. Elek Judit filmrendező, forgatókönyvíró köszönetképpen annyit mondott : "addig élünk, amíg dolgozunk, legalábbis remélem".

Törőcsik Mari virágok közt. Klikk!
Fotók - Barakonyi Szabolcs

Hiába jubileum, azért végigkérdeztük a jelenlévőket, milyen aktuális problémával foglalkoznak. "Az új médiatörvényből kihagyták, hogy a kereskedelmi tévék a reklámbevétel hat százalékát filmgyártásra kell fordítsák. Ez nagy kiesés lenne a szakmának" - hívta fel erre a figyelmet Herendi Gábor, aki idén a Valami Amerika 2-vel van versenyben. A nagyobb problémákat úgy tűnik, már kezdi megszokni a szemle közönsége: a régi állami stúdiók, a Hunnia, az Objektív és a Budapest megszüntetését, illetve a filmjogok Filmarchívumhoz kerülésének újabb halasztását, és a kettő összeffüggését is többen magyarázták név nélkül: hogy a stúdióknak még a nem teljesen kicsavart értéke maga a filmjog.

A színpadon nagyobb részt a jubileummal foglalkoztak: a lexikonból idézett szövegek szárazságát a régi filmrészletek ellensúlyozták, illetve a a 28 évvel ezelőtt elhunyt Huszárik Zoltán filmrendezőről készített riportfilm, ami többször hálás nevetést váltott ki a közönség soraiból. Szegedi Erika például a Szindbád 1970-es forgatásának erotikus hangulatáról beszélt, és arról, hogy Latinovits Zoltán amellett, hogy "nagyon vonzó pasi volt", a kiszámíthatatlanságával is fokozta a forgatás feszültségét. A portréfilmben olykor látszott a nyilatkozó szemüvegén a greenbox, de összességében remek alkotás lett, akár erőt is adhat a mai sivár filméletnek a régi dicsőség felidézése.

Bacsó Péter biztat

A nyitó díjátadós része meghatóra sikerült. Mikor Pelikán elvtárs bamba vigyora jelent meg az óriáskijelzőn Bacsó Péter Életműdíja előtt, még nevetgélt a közönség, de miután a 81 éves rendező tolószékből mondott ütős köszönőbeszédet, elsöprő tapsra váltottak. "Kedves barátaim, bevallom önöknek, hogy boldog vagyok - kezdte, miközben a háta mögött két megtermett mentős állt készenlétben. - Egy dolog hibázik, valami nem stimmel ezzel az életműdíjjal. Döbbenten tudtam meg, hogy életműdíjjal foglalkoztam, pedig soha nem akartam mást csinálni, csak filmeket. Eszembe nem jutott, hogy életművel bíbelődjek."

Bacsó Péter. Klikk!

"Elnézést kérek azoktól, akiket nem tudtam eléggé gyönyörködtetni a filmjeimmel, és bocsánat azoktól, akiknek rossz kedvet csináltam. Hálás vagyok a díjért és szeretném ezt viszonozni, ha alkalmam lesz rá" - tette hozzá Bacsó, aki a Majdnem szűz című filmmel versenyben van a szemlén, és a tavaly márciusi díszbemutatón az egészsége hanyatlására hivatkozva kijelentette: ez volt az utolsó filmje. Amit ezúttal sem hagyott ki, biztatta a fiatalabb generációt. A szintén életműdíjas Szilágyi István, azaz Lópici Gáspár annyira meghatódott a színpadon, hogy semmi vicceset nem tudott mondani, de a hálás vastaps neki is járt.

Törőcsik, szeretetmámor

Az imádnivaló Törőcsik Mari a rövid nyitófilm előtt állt ki az ezres nézősereg elé, és elmondta, hogy a súlyos betegsége után az egyik kezével még nem tudja fogni a mikrofont, mindenesetre fura jelmezes fiataloktól kapott a kezébe több tucat rózsát. A színésznő rövid jelenése arra is elég volt, hogy mindenki megnyugodjon, mert ezt leszámítva már jól van. Utána a backstage-ben közelítettük meg több mellettünk futó videós társaságában, de Novák Emil, a szemletanács elnöke közénk állt. Törőcsik is nemet intett, kárpótlásul dobott egy színésznős csókot.

A műsor végeztével első körben a nyitófilmről, Kenyeres Bálint újabb rövidfilmjéről kérdezgettük a jelenlévőket: volt aki kezébe fújva mutatta, hogy lufi, akadt, aki a fennköltséget dicsérte udvarias szavakkal, más meg annak örült, hogy sok pénzt össze tudnak szedni egy rövidfilmhez: hisz ehhez is használtak helikoptert, a stáblista pedig majdnem olyan hosszú volt, mint a film. Az előtérben mozdulni sem lehetett, annyira összepréselődött a tömeg. Pálfi Görgy, aki keményebb reakciókat is kapott a kis pénzből, spontán forgatott Nem vagyok a barátodra, a filmje matricáival ragasztotta tele az embereket.

A szintén csütörtökön bemutatott Papírrepülőkhöz a matricán kívül parti is társult, amit a Mom művelődési házban tartottak. A 90-es évek Tilos Rádió-ját idéző elektronikus zene minimalizmusa csak a tánctértől riasztotta el a filmeseket. Mi éjfél után hagytuk ott a bulit, de az előtérben és a pult körül addigra hamisítatlan fesztiválhangulat alakult ki. Kamondi Zoltán Eszenyi Enikővel jelent meg (mindenki lefotózhatta őket, akinek ez a tavalyi szemlén nem sikerült), de átjött Pálfi is a producerével, és a Majdnem szűz és a Juliette című versenyfilmek főszereplői is. A tavalyi szemle legközkedveltebb rendezője, Gigor Attila a Jelenben bulizott.

Díjazottak

Az Árvai Jolán-díjat Vécsy Veronikának, a Magyar népmesék gyártásvezetőjének ítéltek. Bacsó Péter és Szilágyi István mellett életműdíjat kapott Kemenes Fanni jelmeztervező, Bertalan Tivadar festő-látványtervező és Szőnyi G. Sándor filmrendező. A Magyar Mozgókép Mestere címet Elek Judit filmrendezőnek adták át.