Alföldi: Bírnám, ha sokan megnéznék

2008.01.31. 16:13
Alföldi bevallotta, hogy nem újította meg a filmnyelvi eszközöket első játékfilmjében, de legalább sokat szeretkeznek benne. Eladható-e a művészet: a know-how a cikkből kiderül. A Nyugalom bemutatója a MOM-ban.

Az előzetes élményeink erősek voltak: Bartis Attila Nyugalma az utóbbi évek egyik legerősebb és legtöbbet fordított magyar regénye, aminek külföldön is nagyon jó fogadtatása van. Alföldi Róbert korábban többször elmondta, hogy mindent megmutat a vásznon, amit csak lehet. Elkészítettek egy kemény trailert. Majd megmutatták a plakátot a hatalmas mellű ősanyával és két fiatal férfi és nő meztelen testével. Ezek alakították az előzetes elvárásainkat.

Ezután meglepő, hogy a MOM Park hatalmas moziterében rendezték meg a Filmszemlétől függetlenül a visszafogott, öltönyös, pezsgős díszbemutatót, pedig csak február 21-án kerül mozikba Alföldi Róbert első játékfilmje az első tervek szerint 12-15 kópiával. "Ennél csak több lehet kedvező szemlés szereplés után" - mondta Bodzsár István, producer, aki bevallotta, hogy "elsősorban európai artmozis forgalmazásra szánják a filmet".

A rendező a főszereplővel, Jim Carrey-vel

Nyolc óra körül kezdenek gyülekezni az emberek, lépni sem lehet, és Császár Elődön kívül legnagyobb örömünkre nem látjuk a kemény celebvilág arcait, inkább filmesek jelentek meg. Meg Horváth Csaba MSZP-s és Horn Gábor SZDSZ-es politikusok, valamint Lévai Balázs és Rudi Zoltán az MTV-től. A rendezőtársak közül itt volt Szász János, Bacsó Péter, Till Attila és Hajdu Szabolcs, de még Herendi Gábor is megjelent, pedig Tarr Béla filmjére nem ment el. Vajon meg tudják oldani, hogy a szemle alatt ne találkozzanak? Ez a szemle egyik izgató kérdése.

Az idegesítő robizás

A Nyugalom előtt az általunk eddig kedvelt Kepes András tartott néhány mondatos bevezetőt. Az első mondatában felvázolta a filmtörténetben megjelenő "csodás nőket és szuper férfiakat", majd egy másikban arról beszélt, hogyan vált a művészet áruvá, az áru művészetté, illetve hogy most Alföldiék megmutatják, lehet-e minőséggel is nézőket behozni a mozikba. Ja, és egy utolsó, roppant zavarba ejtő mondatával Alföldit is bemutatta: "Nem tudom, hogy szurkoljak a film sikerének vagy ne. Mert annyira irigylem a Robit. Mondják rá, hogy tehetséges színész, majd kiderült, hogy színházrendezőnek is az, meg festőnek, és akkor még filmet is készít. Nem irigyellek, Robi." Hát, mi ezért a felkonferálásért nem.

Hopp, itt ugrunk egyet az időben

Mert a film alatt semmi bréking jellegű esemény nem történt azon kívül, hogy a végefőcím alatt R.Kelly szólt, valószínűleg véletlenül. Utána Kepes a főszereplőt Zolinak hívta, majd mikor Udvaros Dorottya felsétált a színpadra, belebeszélt a tapsába. "És Nagy Mari, kurva. Mármint a szerepe" - ezzel búcsúzunk Kepestől, régen olyan jó volt.

Kemény volt a szereped - állunk a fekvő Gryllus Dorka mellé, majd megkérdezzük, a családjának hogy tetszett a film. "Apukám és az öcsém még nem mondott semmit" - mondta. Karakterét a regény nőalakjához képest eléggé leegyszerűsítették. A bennünk csendben megbúvó Palik László felordít, hogy hová tűnt Gryllus Dorka. Mondhatni elbújt a teste mögé. Legalábbis három szexjelenetben benne van. A regényíró Bartis Attilától valami különleges, pirosba csomagolt ajándékot kap, és nem lehet vele beszégetni, mert folyamatosan gratulálnak neki, úgyhogy megkerestük a főszereplő fiút, mert Udvaros Dorottyát hiába kutattuk, a meghajlás után eltűnt.

Le

"Anyukámnak remegett a lába, mert sokkot kapott, de szerette" - mondta az első főszerepéről kijövő Makranczi Zalán, aki a filmben sok-sok meztelen jelenetet kapott, ráadásul minden női szereplővel van szexuális kapcsolata, kivéve Lázár Katit. "Én nem voltam bent, mert utálom magam a vásznon látni" - tette hozzá Makranczi, aki nagyon élvezi az első főszerepével járó felhajtást. Erős, provokatív kampánya van a filmnek. Te levetkőzöl valamelyik női magazinnak? "Igen, az egyik fotózásán ma voltam" Ó, akkor eltaláltam - nyugtáztam reklámkampány-elméleti képességeimet.

- Melyik volt a legkeményebb jelenet számodra?
- Lelkileg vagy fizikailag?
- Mondjad ebben a sorrendben.
- Amikor hallgatjuk Udvaros Dorottyával a Paganinit. A szeretkezés Dorkával: Alföldi is csak kívülről, monitorról nézte, az nagyon furcsa volt.

Dorka beállást tanult a külföldi celebektől

A MOM mozijának előterét ellepte a tömeg, a nézők egyetértettek abban, hogy ez egy kemény film, megviselte őket, Udvaros jó volt, többeknek hosszú volt és néhol unalmas. A regényt nagyon kevesen olvasták, pedig nem győztem reklámozni.

Alföldi nem akarta a filmnyelvet megújítani, ezt ő is és producere is többször elmondta, ezért rákérdeztünk, hogyan bánik ezekkel a híres filmnyelvi eszközökkel, illetve hogy mi a különbség a színházi és a filmes rendezői tapasztalatai között. "A filmnyelvi eszközök terén van, de egy olyan klasszikus gondolkodású embernek, mint nekem, aki embereket és helyzeket látok. Ezeknek a bepróbálása ugyanolyan, mint a színházban, csak nincs az a távolság. A vágásnál jöttem rá, hogy dob ki bizonyos jeleneteket a film."

"Ha azt mondod, hogy ez egy lefényképezett színház, az nagyon fáj. Egy történetet próbáltam elmesélni" - mondta Alföldi Róbert az első filmje után, majd hozzátette: "Ha valakinek lesz pofája a színészeimre rosszat mondani, az irigy. Az mindegy, hogy rám mit mondanak".

Az elején megmondta Alföldi, hogy behúzza az embereket a filmére. "Egy ősanya van rajta. A plakát jó lesz arra, hogy behúzza a nézőket, és ott már a filmnek kell nyernie vagy veszítenie". Bodzsár István, producer szerint is hatásvadász a plakát, de tegnap este ült össze az önszabályozó reklámtestület, ami elfogadta a plakátot. "Bírnám, ha sokan megnéznék, mert az jelenthetne mást is. Hogy lehet nem tipikus közönségfilmet csinálni" - mondta zárszóként Alföldi. Ez viszont már nem rajtunk múlik, aki akarja, menjen megnézni február 21-től.

Összefoglalva: Popcornozás: elhanyagolható
Bozóki András: hiányzott
Andy Vajna: jelen
Herendi vs Tarr: 1:0
Kaja: fura, apró dolgok, amiket mártogatni kell+sütik
Ital:pezsgő, vörös- és fehér bor, sok-sok üdítő. sör nem volt.
Celebek: alig.
Egy négyzetméterre eső írók száma: 5
Filmesek: sokan