Mária
18 °C
28 °C

Előre lejátszott az Oscar-gála

2007.02.23. 18:08
A Kodak Filmszínház elé most tették ki a hatalmas aranyszobor-figurákat, és kis hibahatárral már megtippelték a győzteseket is. Az amerikai filmgyártás legnagyobb seregszemléjének, a hétfőre virradó hajnali 2-től 6-ig, Los Angelesben tartandó gálának legfontosabb szereplői idén a mexikóiak és az angolok lesznek. Szinte minden részletet összegyűjtöttünk a szusipulttól a fődíjas személyéig.

A vörös szőnyeget lassan kigördítik, hiszen a Filmakadémia tagjai már leadták szavazataikat a különböző kategóriákban a jelöltekre. Ezerötszáz celebnek és vendégeiknek rendez fogadást a gála után hagyományosan az Akadémia. Az ételeket tizenhárom éve az osztrák Wolfgang Puck mesterszakács vezetésével készítik. A 79. Oscar-gála ételeit Toscana ihlette, ezért rengeteg tengeri étel, szarvasgombás pizza, homár készül, de lesz külön szusipult is.

Posh Spice izgalmasabb

A The Sun című brit bulvárlap a Paddy Palmer fogadóirodára hivatkozva közli, kik az idei esélyesek, és nincs különösebb meglepetés: fölényes Helen Mirren, Forest Whitaker és Scorsese győzelmet tippelnek. Bár őket igazán az tartja izgalomban, hogy három angol verseng a legjobb színésznő díjáért és hogy vajon az élete első Oscar-gáláján résztvevő Victoria Beckham kihez fog a legközelebb ülni a gálán, illetve ki tervezi a ruháját. A fogadások alapján Katie Holmes környékén Roberto Cavalli-ruhában fog ülni, míg a győztes színésznő Donna Karen estélyiben lesz.

Az est házigazdája idén Ellen DeGeneres, színésznő és humorista lesz, akit itthon nem nagyon ismerhetünk, egyébként saját talkshowja van, és 2001-ben ő vezette az Emmy-gálát. A nagy sztárok, mint Whoopie Goldberg vagy Steve Martin eltűnését azzal magyarázzák a szakértők, hogy mára az emberek sokkal inkább televíziót néznek, mint moziba járnak, ezért számukra sokkal kedveltebbek a tévés személyiségek.


Kezdődik!

Azért a mozis sztárokat sem kell hiányolni a 3000 férőhelyes Kodak Filmszínházból: díjátadóként került képbe többek között Ben Affleck, Jack Black, Cate Blanchett, George Clooney, Penelope Cruz, Cameron Diaz, Kirstin Dunst, Will Ferrel, Tom Hanks, Diane Keaton, Nicole Kidman, Gwyneth Paltrow, Jennifer Lopez és Kate Winslet.

Megvan a vesztes!

De jöjjenek a díjak. A 79. Oscar-gála legnagyobb vesztese annak ellenére a Dreamgirls lesz, hogy nyolc kategóriában jelölték. A produkciónak szerdán már elnézést kellett kérnie egy oldalas hirdetésben a Motown lemezkiadótól, hogy a film nem a legendás kiadó történetén alapul, emellett kevésbé fontos kategóriákban versenyez, és három jelölést ezek közül csak a legjobb dalért kapott. Pedig a Beyonce és Jamie Foxx főszereplésével bemutatott film a napokban érte el a 100 millió dolláros bevételi határt. Ha szerencséjük van, ahogy a filmes blogokon is tippelik, akkor a foghíját is eltüntető Eddie Murphy és az American Idol győztese, Jennifer Hudson is nyerhet a mellékszereplő kategóriákban.

A legtöbb fontos díj megnyerésére a Bábelnek van esélye, ugyanis hét kategóriában jelölték Alejandro Gonzalez Inarritu filmjét, köztük a legjobb film, forgatókönyv, férfi és nő mellékszereplő díjára, míg hatban versenyez A faun labirintusa és A királynő is. A Véres gyémántot és A téglát öt-öt díjra javasolták.

A legjobb színész és színésznő kategóriákat, illetve a mellékszerepeket figyelembevéve a húsz jelölt közül öt fekete, amire soha nem volt még példa: Forest Whitaker (Skócia utolsó királya), Jennifer Hudson (Dreamgirls), Eddie Murphy (Dreamgirls), Djimon Hounsou (Véres gyémánt) és Will Smith (A boldogság nyomában). 2001-ig, 73 éven keresztül mindössze 13 afro-amerikait jelöltek. 2002 óta tizenegyet.

Szánalom-Oscar Martynak

Az Oscar-gála a legjobb film díjára van kihegyezve, amit idén minden bizonnyal a lesajnált Martin Scorsesének adnak, ezt várják a Variety újságírói is, ahogy mindenki, aki ismeri az Oscar-gépezetet. Eddig alapvetően két rendező, Martin Scorsese és Clint Eastwood osztozott ebben az évben a legjobb film díján a különböző fesztiválokon, és a zsűrik eddig kínosan ügyeltek a díjak kettőjük közötti korrekt felosztására, de most döntenie kell az 5930 akadémiai tagnak. Az öreg cowboy amióta a rendezésre koncentrál, azóta nem hibázik az Akadémia szerint, hiszen már két filmje, a Millió dolláros bébi és a Nincs bocsánat is elnyerte a legjobb filmnek és rendezőnek járó Oscar-díjat.

Nagy stratégiai előkészítéseket igényelt Clint Eastwood Levelek Iwo Jimából című II. világháborús filmjének versenyben való részvétele: eredetileg a Dicsőség zászlaját dobták harcba, de azt annyira nem szerették a nézők és a kritikusok, hogy a Levelek 2007-es bemutatóját előrehozták decemberre. "Messze nem a legjobb filmje Scorsesének, de az életművét is díjazzák ezzel" - írták az AP előrejelzésében a Tégla rendezőjéről, aki az eddigi hét jelölése ellenére egy Oscart se vihetett haza, most a Szigorúan piszkos ügyek remake-jével úgy néz ki, igen. Ezt támasztják alá a fogadóirodák is, akik fölényesen Martyt tartják a legesélyesebbnek a rendezői és a legjobb film díjára is.

Persze nem garantált, hogy közülük kerül ki a győztes, hiszen az év egyik legnagyobb fesztiválsikere, A királynő mindkét kategóriában nagy ellenfél számukra. Mi Alejandro Gonzalez Inarritu Bábelének szurkolunk, ahogy a bolygó más blogjain is.

Két titkos esélyes is van. Az AP kritikusa a Little Miss Sunshine-re tippel, bár így kommentálja: "Nevezzetek őrültnek, de egy hónapja még én sem gondoltam volna ezt, amikor a jelölteket nyilvánosságra hozták". Az Aeonflux blogon United 93-at jegyző Paul Greengrass számít sötét lónak, őt a filmritikusok is nagyon szerettek, és a Hollywood Reporteren is nagy erőkkel nyomulnak hónapok óta.


Kicsomagolás

The winner is Helen Mirren

Ha az angol Helen Mirren harmadszorra sem kapja meg az Oscart, az a világ legkülönösebb összeesküvés-elméleteire ad majd okot. A fogadóirodákban is nagyon keveset fizetnek a győzelmére, sőt, a Landbroke szóvivője az Oscar-gálák legsokkolóbb dolgának tartaná, ha nem ő nyerne. A királynőben nyújtott alakításáért a legfontosabb díjakat nyerte el: Golden Globe, BAFTA, amerikai filmkritikusok díja.

A férfiaknál is hárman biztosan azért mennek csak el a gálára, hogy gyakorolják az elégedett vesztesként elegánsan tapsoló figurát, miközben Forest Whitaker megköszöni szeretteinek a díjat, mivel az előrejelzések szerint nem lehet megkérdőjelezni az uganadai diktátort alakító színész játékát. A kritikák csodálatos dogokat írtak Forest Whitakerről: "a szerep miatt már begyűjtötte a Golden Globe-ot. Az ellenfelei között pedig egyik sem nyújtott fajsúlyos alakítást. Az egyetlen lehetséges ellenfél Leonardo Di Caprio". Akit a Golden Globe-on még a Tégláért is jelöltek, ráadásul most harmadszor száll harcba az Oscarért, és több közönségszavazáson elég jól áll.

Huszonkét perc tapsot kapott Cannes-ban Guiellermo Del Toro spanyol polgárháborúban játszódó filmje, A faun labirintusa, ami biztos befutónak tűnik a külföldi filmek között. A film hatalmas sikerét mutatja, hogy eddig 52 millió dollárt hozott, ráadásul a kritikusok mellett a nézők is imádják (8,2 pont az IMDb-n), és ez az első fantasy az Oscar-díj történetében, ami az idegennyelvű filmek között versenyezhet. Valószínűleg a legjobb operatőri díjat is elviszi a film, így idén úgy tűnik, nem nyer Zsigmond Vilmos a Fekete dáliával, bár nagyon szurkolunk neki.

A maradék

Megkérdőjelezhetetlen Helen Mirren győzelme, vélekedbnek több amerikai szájton, többek között a Blogcritics-en, de attól sem lehet eltekinteni, hogy Meryl Streep Az ördög Pradát visel című film könyörtelen főszerkesztőjeként most került a tizennegyedik alkalommal a legjobb ötbe, ebből kétszer elvitte az arany szobrot.


Csavard fel a szőnyeget

Három angolt jelöltek a legjobb színésznő kategóriájában, közülük Kate Winslet a legfiatalabb, de már az ötödik jelölését gyűjti be (sorrendben: Értelem és érzelem, Titanic, Írisz, Egy makulátlan elme örök ragyogása) az Apró titkokkal, amiben egy a házasságában megcsömörlött kertvárosi anyát alakít, aki szerelmes lesz egy játszótéri apukába. A verseny másik nagy öregje a James Bondokból ismert M, azaz Judi Dench, akit hatodik alkalommal jelöltek Oscarra, és a Szerelmes Shakespeare-ért 1998-ban már átvehette a díjat. Rajtuk kívül még a spanyol Penelope Cruz esélyes (Volver).

Az Ali című film után második alkalommal jelölik Will Smith-t, akinek most sincs sok esélye Whitaker és DiCaprio mellett, ő örüljön neki, hogy a fia elkísérheti a gálára ilyen késő este. A kategória doyenjét, Peter O'Toole-t viszont nyolcadszor jelölték, és eddig egyszer sem nyert, mégis van már Oscar-díja: 2003-ban egész eddigi pályáját ismerték el a gálán. Több helyen olvastuk, milyen jó a függetlenfilmes Ryan Gosling, de még több helyen írták, hogy örüljön, hogy beválasztották a Half Nelsonban nyújtott alakításáért, amiben egy drogos tanárt alakít.

A Cinematrix hétfő hajnalban élőben tudósít az Oscar-gáláról.

Oscar-díjas feketék a filmtörténelemben:

Legjobb színésznő 2001: Halle Berry (Szörnyek keringője)

Legjobb színész 1963: Sidney Poitier (Nézzétek a mező liliomait) 2001: Denzel Washington (Kiképzés) 2004: Jamie Foxx (Ray)

Legjobb női mellékszereplő 1939: Hattie McDaniel (Elfújta a szél) 1990: Whoopi Goldberg (Ghost)

Legjobb férfi mellékszereplő 1982: Louis Gossett Jr. (Garni-zóna) 1989: Denzel Washington (Az 54-edik hadtest) 1996: Cuba Gooding Jr. (Jerry Maguire) 2004: Morgan Freeman (Millió dolláros bébi)

Életműdíj 1948: James Baskett, Song of the South 1995: Quincy Jones 2002: Sidney Poitier

Forrás: www. en.wikipedia.org