Moziban a pedofil pap vallomása

2006.09.22. 11:16
Dokumentumfilmet készítettek egy katolikus papról, aki harminc éven keresztül gyermekeket molesztált a templom rejtekeiben. Az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPPA) túlságosan durvának tartotta a filmet, és leminősítette, így a mozik most nem vetítik az előzetesét, jelentette a Reuters.

"A Deliver Us From Evil (Szabadíts meg a gonosztól!) egy beteg ember tragikus története, aki egy katolikus templomban molesztálta a gyerekeket"- mondta Amy Berg filmjéről, amit négy évig készített a CNN-nek és a CBS-nek a sorozatosan fajtalankadó papról. A jelenleg Írországban élő Oliver O'Grady atyával készült interjú áll az Emmy-díjjal jutalmazott író-rendező filmjének középpontjában.

Az észak-kaliforniai O'Grady kamerák előtt ismerte be annak idején, hogy pefodil, miután harminc évig szolgált és fajtalankodott katolikus templomokban. Bevallotta, hogy 25 gyermeket molesztált abban az időben, amikor egy kaliforniai plébánián szolgált. Egy testvérpár megrontása miatt hét évet töltött börtönben, mielőtt kiutasították volna Írországba.

Besorolási problémák


Deliver Us From Evil
A Mozgókép Szövetség a lehető legszigorúbban sorolta be a dokumentumfilmet, ezzel rengeteg moziban nem fogják bemutatni a film előzetesét sem. A Mozgókép Szövetség irányelve, hogy az ilyen trailerek bemutatását csak a legszigorúbb besorolású filmek előtt engedélyezik, vagyis azok előtt, amiket csak 18 éves kortól lehet csak megnézni.

De a besorolás miatt a legtöbb forgalmazó egyszerűen nem játssza le az előzetest. "A mi irányelvünk rendkívül egyszerű: nem játszunk le ilyen durva trailereket, és szintén nem mutatunk be olyan filmeket, amiket így sorolt be a szövetség" - mondta erről a Cinemark szóvivője, Terrel Falk.

Az alkotóknak tartozunk

"Egyáltalán nem értünk egyet az MPPA azon döntésével, hogy a filmet és a trailert ilyen szigorúan sorolták be, de tiszteletben tartjuk a döntésüket" - nyilatkozta a forgalmazó Lions Gate elnöke, Tom Ortenberg, majd hozzátette: "Mi nem keressük a harcot senkivel sem. Mi együttműködést szeretnénk, hogy minél többen megnézzék a filmünket, tartozunk ennyivel az alkotónak és a filmnek."

A Szabadíts meg a gonosztól!-t a Los Angeles-i Filmfesztiválon mutatták be először, és ott díjat is kapott. A film mozibemutatója 2006 végén lesz.

Az amerikai egyházmegyék számítása szerint több mint egymilliárd dollárt fizettek ki hasonló ügyek miatt kártalanítás címen, illetve járulékos költségként 1950 óta. Ez idő alatt 11 500 olyan panaszt tettek amerikai papok ellen, amiben molesztálással vádolják őket.