Titkosították a Putyin-filmet

2005.03.25. 11:05
Két éve elkészült, mégsem vetítik a Putyin életútja által ihletett játékfilmet Oroszországban. Lehet, hogy maga az elnök felesége írta a forgatókönyvet.
A filmet két éve forgatták Szentpéterváron, Moszkvában és Drezdában - azokban a városokban, amelyekben élete során a legtöbb időt töltötte Oroszország első embere.

Csók a sajtónyilvánosság kizárásával

A Komszomolszkaja Pravda oknyomozó riportere utánajárt a szellemfilmnek, és a kutatás során a két éve dobozokban porosodó film egyes részleteibe is sikerült betekintenie.

A Csók a sajtónyilvánosság kizárásával című alkotást eddig ugyanis még senkinek sem sikerült megnéznie, a filmet elkészülte után rögtön titkosították.

Putyin feleségével, Ludmilával
Putyin feleségével, Ludmilával

A mozi egy Alekszandr Alekszandrovics nevű férfiről szól, aki jól beszél németül, nős, két leánygyermek atyja és egy nagyhatalom államfője, vagyis komoly az áthallás a főhős sorsa és Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin élete között.

A film elején a néző szemtanúja lehet annak, hogy miként ismerkedik meg Szása, a jóravaló leningrádi diák a rokonszenves légikisasszonnyal, végigkövetheti a fiatal pár Néva-parti sétáit, majd esküvőjét.

A későbbiekben a főhőst már az ország első embereként látja viszont a néző. A film bemutatja Szása, vagyis most már Alekszandr Alekszandrovics családi életét, a házaspár banális vitáit, amelyek pont olyanok, mint amelyek bármelyik átlagos család életét megkeserítik, és megjelenik a first lady fiatalkori hódolója, akire a férj valamilyen oknál fogva egy cseppet sem féltékeny.

Az utolsó filmkockák egyikén az elnök családjával épp kirándul. "Végre magunk közt vagyunk" - sóhajt fel az elnök, ám ekkor a kamera távolabbról mutatja a családot, és a környéket ellepő testőröket.

Titkosított stáb

A filmet elkészülte után azonnal titkosították. A szereplőgárda is teljes titoktartást fogadott, és eddig senkinek sem sikerült akárcsak néhány jelenetet megnézni.

Egyes találgatások szerint a titok nyitja a forgatókönyvíró személye, aki a feltételezések szerint nem más, mint Ludmila, Putyin felesége. A producerek viszont, ahogy mondani szokás, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták ezeket a feltételezéseket.