Azóta természetesen akkora arca lett, ami a mai napig eltakarja egyszerű trükkjeit, amiket amúgy ő maga előszeretettel leplez le filmes tudását villogtatva.
A kopipészt-művészet alapjai
Tarantinón eredetiséget számonkérni annyira abszurd, mintha kartondobozban töltött harminc év után hajtanánk valakit az utcára, hogy neszebazmeg, filmezzé. A távolkeleti filmek és az úgynevezett egyetemes "kult" iránti fogékonyságát Amerikában minden további nehézség nélkül kiélhette, amíg jobb dolga nem akadt. Márpedig punnyadós szmókerévei alatt más hasznosabbat mit is csinálhatna az ember, minthogy magába szívja távoli kultúrák sajátos perspektíváját és ötleteit.
Felfedezte a piaci rést, rájött, ez lehet a kapocs, ami összeköti a keletet a nyugattal és rástartolt. Kitűnő példa erre első filmje, a Reservoir Dogs, ami javarészt egy 1987-es Chow Yun-Fat gengszterfilm kerettörténetén nyugszik. A Long hu feng yun vagy City on Fire egy zsaruról szól, aki beépül egy ékszerrablást tervező bandába, ellátja őket fegyverekkel, aztán lebuktatja az akciót.
Nem remake, recycling
Tarantino egész egyszerűen fogta a sztorit és saját, vérgeci cinikus stílusában dolgozta fel. Míg az eredetiben a beépített zsaru magánéletét és a bandát üldöző rendőrök vetélkedését is nyomon követhetjük, az amerikai változatban főleg a végkifejletre, azaz a meghiúsult rablás utóéletére, azon belül is Mr. White és Mr. Orange kapcsolatára hegyezte ki a történetet.
A hongkongi remekmű dögösnapszemüveges stílusát autentikus amerikai népi legendává konvertálni nem került többe pár retrohetvenes - ráadásul Tarantino tinédzserkorából származó, azaz csuklóból kirázott - fülbemászó sláger licencelésénél. Ehhez már csak a brahiból társproduceri Harvey Keitel meggyőzőerejének köszönhetően összehaknizott színészi gárda teljesítménye kellett, hogy szaros harmincezer dollárból összeálljon a kultuszmű.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
