'A fénykardot megtartottam'

Az a hír járja, hogy annak idején mindent bevetett, hogy megkapja a Star Wars első epizódjaiban Mace Windu jedimester szerepét.

Ez azért túlzás. Egy sajtótájékoztatón valaki feltette azt a szokásos kérdést, hogy kivel dolgoznék szívesen, és én azt feleltem, George Lucasszal. Ezt meghallotta valaki, elmesélte neki, ő meg felhívott. És akkor tényleg belelkesedtem, mondtam, hogy birodalmi rohamosztagos is szívesen leszek, nem kell, hogy más tudja, szerepelek a filmben, csak egyszer átrohanhassak a képen. Hát így kezdődött.

A vége pedig...

Hé, ezt le ne írd! Meglepetés. Nem mintha bárki elcsodálkozna a végén, hiszen a IV. részben, mármint a legelsőben, a Csillagok háborújában - azt hiszem - már csak négy jedi él. Én annyit kértem George-tól, hogy ne álmomban érjen a halál. Megkaptam: végre egy igazi, Errol Flynn-féle nagyjelenetben vívhatok, olyanban, amit gyerekkoromban folyton bámultam a moziban. Ebben a részben sokkal több a háború, az akció, mint eddig.

Sokat kellett hozzá gyakorolni?

Az ember két hét alatt megtanul, mondjuk száz mozdulatot, és az elég a víváshoz. Az első néhány nap kaptam pár nagy ütést a kezemre, vállamra, de utána már minden oké volt. A fénykardot megtartottam. Hazavittem és eldugtam, hogy a kiskorú rokonok ne találják meg. Van egy filmes relikviás szekrényem, oda tettem. Minden filmből hazaviszek valamit. Ha jól öltözött figurát játszom, akkor elkérem a jelmezt. Azért próbálom mindig rábeszélni a jelmeztervezőt, hogy Armaniban játszhassak.

Megváltoztatja egy színész életét, ha egy ekkora filmben játszik?

Nem. Legfeljebb több fura alakkal találkozom. Mindig táboroznak néhányan a szállodám ablaka alatt, meg sokan vannak, akik Windu-mesternek szólítanak.

És ez jó?

Nekem az a lényeg, hogy kapjak újabb szerepet. Borzasztó lenne, ha nem hívnának sehova: akkor kénytelen lennék elkezdeni rendezni. Amikor a Ponyvaregénnyel itt voltunk Cannes-ban, 1994-ben, akkor sokan látták a képemet, nagyon sok új szerepet kaptam. Most megint abban bízom, hogy ettől kapok új felkéréseket.

Nem hinném, hogy rászorul erre.

Oké, most novemberig leforgatok három filmet. De aztán? Nem tudom. Én sosem érzem úgy, hogy beérkeztem, biztonságban vagyok. Elfoglalt akarok lenni. Izgulok, hogy sikerüljön. Komolyan.

Azt hallottam, a stábban elnyerte a "legtöbb Star Warst néző"-színész címet.

Persze. Mert a felvételeken még annyira nem tudni, mi lesz végül a képen. Minden filmnél így van ez, de itt rengeteget játszunk egyszerűen egy zöld vászon előtt. Eddig azért néztem újra a filmet, mert kíváncsi voltam magamra és a többiekre, tudni szerettem volna, jól játszunk-e, de most megint meg fogom nézni, csak azért, hogy a hátteret figyeljem, az intergalaktikus forgalmat meg az épületeket. A forgatás közben persze mindenfélét odaképzeltem, de hát George Lucas fantáziája jobb, mint az enyém.

Sok színész van, aki azt mondja, sosem néz újra egy filmet, amiben játszott.

Azok hazudnak. Mindenki szereti nézni magát. Esténként, ha otthon kapcsolgatom a tévét, és nem találok semmit, beteszem egy régi filmemet.
A baljós árnyakat, A klónok támadását, vagy mást, és nézem. A Ponyvaregényt is előveszem egy-két havonta. Persze azokat a részeket, amikben Bruce Willis van, áttekerem. Aztán, ha én jövök, megint playt nyomok.

Ezek szerint Mace Windu a kedvenc figurája a Star Warsban?

Naná! Egyébként mindig Han Solo akartam lenni. A rossz fiúk bonyolultabbak. A jó csak úgy ott van. Ezért jó ez a III. epizód, mert itt mindenkiről kiderül, hogy bonyolultabb, mint eddig hittük. Senki sem csak jó vagy rossz. Ezért olyan izgalmas.

Szerző - Deutsch Andor