Vegye meg Ön Luke Skywalker eredeti fénykardját!

A Reuters jelentése szerint pénteken elárverezik Vader nagyúr és fia, Luke fénykardját Beverly Hills-ben. A várható ár egyenként 60 ezer dollár azaz 12,26 millió forint.
A volt jedi és az ifjú jedi fénykardja több mint 75 másik filmes kegytárgy mellett kerül eladásra két nap múlva. Skywalker ezt a kardot használta az eredeti Csillagok háborújában, Darth Vader fegyvere pedig az 1980-as folytatásban, a Birodalom visszavágban szerepelt.

A kardok tulajdonosa Gary Kurtz producer, aki 1973 és 1981 között dolgozott George Lucasszal. Szakértők szerint Kurtz komoly bevételre számíthat az árverésen, hiszen az SW-rajongók és gyűjtők jóval a 60 ezer dolláros becsült ár feletti összeget is hajlandók lesznek kifizetni a különleges fogásért.

"Már most tudomásunk van arról, hogy lesz a becsült árnál magasabb ajánlat" - nyilatkozta Lorna Hart, az árverést lebonyolító Profiles in History nevű aukciósház szóvivője.

Hart szerint ez az első alkalom, hogy Kurtz gazdag gyűjteményéből eladásra kerül néhány darab. A producer azért döntött most az eladás mellett, hogy a gyűjtemény nagy része a tulajdonában maradhasson és megfelelő formában őrizhesse őket továbbra is.

Az árverésre kerülő 75 mozis tárgy között lesz még az a híres bőrkabát, amit Harrison Ford viselt az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban, 1989-ben - a kabátra 50 ezer dollár a becsült eladási ár. Kalapács alá kerül Tom Hanks katonaruhája, amit a Ryan közlegény megmentésében hordott és az egyik Batman-főgonosz, a Riddler öltönye is, amit a hatvanas évekbeli tévésorozatban viselt .

A gyűjtők személyesen Beverly Hills-ben, illetve telefonon, faxon, vagy a neten keresztül licitálhatnak az eredeti fénykardokra, ha pedig valakit az olcsóbb megoldás érdekel, kereshet magának kevésbé eredeti változatokat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58