Esik a hó, itt a szemle

2005.01.26. 18:45
Idén huszonegy játékfilm versenyez, ebből tizenegyet még nem láthattak moziban a nézők. A Sorstalanság lesz az egyhetes mustra zárófilmje.
Csurdi Gábor sajtófőnök az újságíróknak bemutatta az idei Szemle logo-filmjét, Lőwy Róbert munkáját. A néhány másodperces, narancsszínű lángokat lobogtató alkotást az egy héten át tartó mustra minden bemutatója előtt levetítik majd.

Ezután Szomjas György rendező, a Magyar Filmművészek Szövetségének főtitkára üdvözölte a sajtó képviselőit és átadta a szót Sípos Áronnak, a Szemletanács elnökének, aki a tanács ügyvezetőjének, Garami Gábornak a szavait idézte: "Ha esik a hó, akkor Filmszemle lesz." Sípos emítést tett az egy nappal korábban bejelentett Oscar-jelölések magyar vonatkozású híréről, miszerint Szabó István Csodálatos Júliájáért Oscar-díjra jelölték Annette Beninget.

Tóth Erzsébet, a Magyar Mozgókép Alapítvány elnöke kijelentette: "ellentétben az előző évekkel, minden esély megvan rá, hogy a 36. Magyar Filmszemle egy rendes, normális filmszemle legyen, rendes, normális filmekkel". Tóth Erzsébet szólt arról is, hogy a Szemle költségvetése a tavalyihoz hasonlóan 150 millió forint, a bemutatásra kerülő magyar játékfilmek összköltsége pedig 7 milliárd 200 millió forint volt.

Az idei szemlén több figyelmet kívánnak fordítani a tévéjátékokra, és továbbviszik a kategóriák utáni zsűriviták már bevált gyakorlatát, ahol a zsűritagok nyilvánosan értékelik majd a bemutatott műveket. A játékfilmes beszélgetések moderátora Hartai László lesz, a dokumentumfilmeknél Sára Sándor, aki egyben a zsűri elnöke, vezeti majd a vitát, míg a kísérleti- és kisjátékfilmek után Bakács Tibor Settenkedő moderál.

A Szemle szervezőbizottságának elnöke, Kozma Ilona elmondta, hogy 2004-ben a magyar filmek kiemelkedő nézőszámokat értek el; a huszonhét filmre másfél millióan voltak kíváncsiak. Idén először a Bem mozi is bekapcsolódik a Filmszemle szervezésébe: a közelmúltban az Europa Cinemas tagjává vált mozi február 4-e és 8-a között az információs vetítések helyszínéül szolgál, február 9-én pedig a díjazott alkotásokat tűzik műsorra.

Vezér Éva, a Filmunió ügyvezetője bejelentette, hogy a tervezett 120 vendég helyett legalább 150 külföldi érdeklődő érkezik a Magyar Filmszemlére - itt lesznek a Cannes-i filmfesztivál válogatói, valamint Locarno, Moszkva, és Karlovy Vary programigazgatói, szervezői. Ellátogat a Szemlére Klaus Eder, a FIPRESCI főtitkára, és a Cottbus-i Fesztivál képviselői, akik ebben az évben külön programmal foglalkoztak Magyarországgal.

A filmek

A 36. Magyar Filmszemle játékfilmes versenyprogramjában 21 játékfilmet vetítenek. A versenyfilmek mellett három játékfilmet vetítenek az információs szekcióban. A 24 játékfilm közül tizenegy alkotást ősbemutatóként láthat a szakma és a közönség, tizenhármat a Szemle megrendezése előtt 2004-ben vagy 2005-ben már bemutattak a magyar mozikban.

A dokumentumfilmek versenyébe 42 alkotást válogatott be az előzsűri. A filmeket a Mammut moziban vetítik február 1-3-ig, ezen belül a február 1-jén és 2-án csak dokumentumfilmek láthatóak, 3-án - amikor a játék- és kísérleti- és kisjátékfilmek vetítése kezdődik - ismétlésekre kerül sor.

A kísérleti- és kisjátékfilm versenybe 36 alkotást válogatott be az előzsűri, köztük 26 kisjátékfilmet és 10 kísérleti filmet.

A Filmszemle idején az információs szekcióban további filmeket - televíziós alkotásokat, animációs műveket - vetítenek a Mammut moziban.

A nyitó- és záróünnepség helyszíne a Budapest Kongresszusi Központ lesz. A 36. Magyar Filmszemle nyitófilmje Pejó Róbert Dallas Pashamende című alkotása lesz. A nyitóünnepségen, február 2-án adják át "A Magyar Mozgókép Mestere" művészeti díjakat, valamint az "Életmű-díjakat", melyeket ebben az évben Bokor Péter forgatókönyvíró-rendező, Onódi György gyártásvezető, Matejka Mária producer, és Zenthe Ferenc színművész kapja.

A Filmszemle február 8-án a Budapest Kongresszusi Központban zárul a díjak átadásával, valamint Koltai Lajos Sorstalanság című filmjének bemutatójával.