A magyarokat még izgatja a szex

2005.12.21. 17:35
A nézettségi statisztikákat figyelembe véve csütörtök délután váltja meg jegyét a Goda Krisztina Csak szex és más semmi című romantikus vígjátékának 100 000-ik nézője, tájékoztatta az Indexet Kálomista Zsuzsa, a forgalmazó HungariCom ügyvezetője
A december 8-án bemutatott Csak szex és más semmire Magyarországon a nagy amerikai produkciók által hagyományosan uralt decemberi szezonban is meglepően sokan váltottak jegyet: az első héten mindjárt 46 914-en. A második hét keddjéig még javult is az eredmény, akkor még 45 114-en nézték meg a filmet.

Csak szex és más semmi
Klikk a képre!
December 22-én, csütörtök délután éri el a 100 000-es nézettséget. Pedig, ahogy Kálomista Gábor, a film producere hangsúlyozta, sokan figyelmeztették előre a forgalmazó céget, hogy a két nagy szuperprodukcióval egyidőben nem szerencsés bemutatni magyar mozit, de utólag kijelentette "kiderült, hogy a magyarokat olykor jobban izgatja a szex, mint a varázslóinas vagy a majom".

A nézettségi toplistát persze a varázslóinasról készült Harry Potter és a Tűz serlege vezeti. A december 18-ával lezáródó hétvégén Magyarországon az új Potter-mozira 49 875-en, a King Kongra 31 968-an, és a Csak szex és más semmire is sokan, 25 349-en váltottak jegyet.

A nézettségi statisztikákból az ügyvezető szerint az derül ki, hogy Goda Kriszta első filmje a kiélezett verseny ellenére a moziba csábított egy olyan réteget is, ami az utóbbi években kikopott a mozikból. Vagyis azokat, "akik hagyományosan csak másodlagos hordozón, videón, dvd-n vagy televízióban néznek filmeket".

"Bár világszerte a mozi válságáról beszélnek, az európai nézettségi statisztikákat, különösen a francia, lengyel és cseh adatokat figyelve látszik, hogy a hazai gyártású sikerfilmek felveszik a versenyt a hollywoodi nagyágyúkkal, sőt nézőszámban gyakran meg is előzik azokat" - mondta Kálomista Zsuzsa, aki szerint a Csak szex és más semmi sikerének nagy része a jó szereplőgárdának köszönhető: Csányi Sándornak, Schell Juditnak és a hét év után most először magyar filmben szereplő Dobó Katának. Kálomista Zsuzsa még hozzátette, reméli, az év végi kritikus időszak sem csökkenti a film nézettségét.