Az ügy jelentősége, hogy a hatalmas költségvetésű produkció 42%-át a központi költségvetésből gazdálkodó MMK állja, és a támogatásból 1 millió eurót, vagyis 243 millió forintot már el is költöttek. A film költségeiből egyébként 34%-ot a francia, 10%-ot a német, 14%-ot pedig az angol partner vállalt. Bár a francia fél később szerződése ellenére is elállt a további együttműködéstől, a többi partner folytatta volna a munkát, ha az MMK befejezési garanciát vállal a produkcióra.
Az elátkozott film
Az 5,3 millió eurós költségvetésű film nem most került először veszélybe. Tavaly januárban a világ élvonalába sorolt rendező producere meglepetésére is azt nyilatkozta, a filmet nem fogja megrendezni. "Minden további félreértés és spekuláció elkerülése érdekében felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy A londoni férfi forgatásának további elcsúsztatását nem tudom elképzelni, a filmet semmilyen későbbi időpontban nem tudom, és nem fogom megrendezni."Később bizonytalanná váltak a szerződések, és az Index a főszereplő és az operatőr váratlan távozásáról is értesült.