Szeréna, Roxána
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Csak kétórás Tarr új filmje, hurrá!

2007.09.10. 11:28
A múlt hét második felében a filmszakma átköltözött Velencéből Torontóba, hogy ott is ünnepeltessék magukat. A rangos fesztiválon bemutatták Tarr Béla A londoni férfi című filmjét is, amit a közönség a visszajelzések alapján elég jól fogadott.

"Elég rendkívüli volt. Soha nem dolgoztam senkivel, aki hasonlóan forgatott volna, én nem vagyok biztos benne, hogy bárki is így dolgozna" - mondta Tilda Swinton a City Newsnak. "- Sokáig próbáltunk, hogy a bonyolultabb kamerakozgással összhangba kerüljünk, majd a nap végén felvettük. Számomra ez egy középkori filmezés, de szuperszonikus is ugyanakkor."

Tilda Swinton

A film a jónak mondható B- értékelést kapta az A.V. Club nevű oldalon, ahol a szerző bevallotta, hogy még nem látott Tarr-mozit, de félt az előzetes hírektől: a lassú kameramozgásoktól, a fekete-fehér filmtől. Persze azt is elismeri, hogy a tartalom nem volt rá különös hatással.

A Chud kritikusa kifejezetten örült, hogy egy Tarr Bélától szokatlanul rövid, mindössze kétórás alkotást látott, amiről nem tudja eldönteni, kinek ajánlaná. Szerinte soksor nem illeszkedik a művészieskedése a kiváltott érzelmekhez. A Timeout Chicago szerint Tarr A londoni férfija "Bámulatos, ha nem első osztályú".

Szeptember 16-án a munkásságáról tartanak szimpóziumot a neves filmteoretikus, David Bordwell és a rendező Tarr Béla részvételével, a Werckmeister harmóniákat is levetítik.