Amerikai mozikban a Taxidermia

2006.11.15. 11:02
Eddig 16 országban vásárolták meg a Taxidermia forgamazási jogát, köztük Spanyolországban, Franciaországban és Angliában. A legfrisebb hírek szerint az amerikai jogokat a Tartan Films vásárolta meg, írta a Hollywood Reporter.

"Provokatív, leleményes, kreatív. Igazi különlegesség még a kategóriájában is" - mondta a Taxidermiáról a Tartan igazgatója, Laura DeCasto. A Hollywood Reporter cikke Pálfi György filmjéről a következőket jegyzi meg: "groteszk mese három generációról, ráadásul dagadt macskák, gyorsevő bajnok és a farkából tüzet lövő férfi is szerepelnek benne".

"Még csak a hírt hallottuk mi is, de részleteket nem tudunk" - mondta az Indexnek Miskolczi Péter, a Taxidermia producere. "A világ eladásokkal megbízott Fortissimo intézte az ügyet, akivel a napokban írtuk alá a szerződést. Annyit tudunk, hogy a Tartan először az angliai forgalmazási jogot vásárolta meg, majd azt terjesztette ki Amerikára." Augusztusban Franciaországban és Belgiumban mutatták be a filmet, októbertől pedig Hollandiában vetítik, sorolta a producer, majd hozzátette, hogy a Franciaországban a bemutató utáni két hétvégén húszezren látták Pálfi filmjét.

A provokatív és extrém filmekre szakosodott Tartan Films forgalmazta Amerikában Mundruczó Kornél Johannáját, Chan-wook Park filmjeit, köztük az Old Boyt és Michael Winterbottom 9 dalát is. A forgalmazó a tervei szerint áprilisban mutatja be a Taxidermiát.

Itthon november 9-én mutatták be a Hungarotop forgalmazásában a Parti Nagy Lajos novellái alapján készült Taxidermiát, ami sok nemzetközi mustra elismerése mellett júliusban elnyerte a brüsszeli európai filmfesztivál fődíját is.