Haláltáborból a berekbe

2005.08.06. 21:35
Az Index - és még tíz másik lap - ellátogatott Csongrádra, ahol a Kis-Tiszán Balogh György már le is forgatta az új Tüskevár felét. Nagy Marcell libát lőtt, Kovács Lajos kifejtette az ősmagányt, Rékasi Károly meg először azt kérte, hogy tűzzük fel a kukacokat, nem sokkal később pedig beleült egy vöröshangyabolyba. De nem ez a lényeg, hanem a sás. És főleg a pénz.

"Kedves Bütyköm!

Hajnalban indultunk Matula bácsival, aki ellenőr a berekben, szóval csősz. Gyönyörű volt minden, a sás összevágta a vádlim, de a szandál nem idevaló (ha jössz, hozzál gumicsizmát, nem baj, ha rongyos), és otthon felejtettem a szúnyogolajat és a napolajat is."

A sajtó kimászik a buszból, és vászoncipőben cuppogva megszállja a forgatást. A napszítta Matula elgondolkozva áll a parton, aztán megrázza magát, és Kovács Lajos lesz belőle. "Üdvözlöm a hölgyeket" - kiáltja, és meglengeti a kalapját. Péntek Bálint, aki Bütyök szerepében a Sorstalanság és A porcelánbaba után már a harmadik filmjét forgatja, hangosan eltűnődik: "Színes Bulvár? Mi az? Gyanús a címe."

Tüskevár-forgatás
Matula és Tutajos
Tekintse meg képeinket!

Nagy Marcell közeledik gumicsizmában, a sminkes elintézte, hogy őt is jól megkapja a nap. Ha valaki a haláltáborok Köves Gyuriját keresi, nem találja: ez itt egy mély hangú, barnára sült, határozott léptű sáslakó, a jobb szeme alatt horzsolás. A festett seb az első lövés emlékét őrzi. "Visszarúgott a puska" - magyarázza, aztán beszáll a csónakba Matulával, és nagy lápi nyugalommal áteveznek a túlpartra.

Falat kenyér, vöröshangya

Ma a libalövést veszik fel. Tutajos most már nagyobb rutinnal markolja meg a fegyvert, és sikeresen leszedi a vacsorát az égről. Gyovai Szabolcs producer szerint a stáb Balogh György forgatókönyvének több mint a felét leforgatta már a Csongrád melletti Kis-Tiszán. A lelkesedés nagy, a pénz kevés - a produkció nem kapta meg az MMK-tól azt a 100 millió forintos támogatást, amire annyira számítottak.

"Pedig úgy kéne, mint egy falat kenyér. Eddig 50 millió magántőke jött össze, ennek nagy részét egy rt. adta, amely befektetőként támogatja a filmet. Máskor egy horgászbolt tulajdonosa hívott fel minket, és adott egymilliót. Azt mondta: »Annyira szeretem a Tüskevárt, szeretnék segíteni.« A színészek is nagyon rugalmasak, Szacsvay László például, aki az orvost játssza, azt mondta, »a gázsit majd rendezzük, ahogy tudjuk«. Ez persze nem így megy, ki kell a színészeket fizetni. De érződik a stábban is, milyen sokat jelent mindenkinek ez az egész. A szívügyünk" - teszi hozzá lelkesen Gyovai.

A Matula kunyhója előtti tisztáson egy felpörgött Rékasi Károly várja az újságírókat, faágat lóbálva átveszi az idegenvezető szerepét: "Tűzzék fel a kukacokat, érezzék Matula szagát" - szól hívogatóan, és a következő pillanatban beleül egy vöröshangyabolyba, amiről ekkor még senki sem tud. A színész Tutajosék szigorú tanárát, Kengyelt alakítja, és elmeséli, hogy a karaktert egykori osztályfőnökéről mintázta. Rékasi és Nagy Enikő, aki Tutajos anyját játssza, csak a sajtó kedvéért érkeztek a Berekbe, itt egy jelenetük se lesz. Ülnek a kunyhó előtt, ismerkednek a természettel, a színésznő egy népi jellegű seprűt babrál. Rékasi ekkor pattan fel hirtelen, megszakítva a kedélyes beszélgetést az erős paprikáról: "Ez nem igaz, hangyabolyba ültem!" A riporterek kárörvendően jegyzetelnek.

Sűrű ősfájdalom

Matula és Tutajos közben átért a holtág túloldalára, ahol partot érve megállapítják, hogy "tör fel a víz, a csolnak léket kapott". Marcell fürgén megragad egy műanyag flakont, és merni kezdi a vizet. Kovács Lajos elégedetten figyeli a szakszerű mentést, majd mindketten megállapítják, hogy semmi értelme, ezt majd jól meg kell foltozni, és elindulnak a kunyhó felé. Mielőtt a stáb leköltözött volna a helyszínre, Kovács hat hetet töltött masszív ősmagányban a lápon, így készült Matula szerepére.

"Horgásztam, csónakáztam, és főleg megpróbáltam megérteni, milyen az egyedüllét, itt a berekben. Jó volt. Olyan, mint a maratonfutás. De itt is volt egy holtpont. Elkezdett valami nagyon fájni, egyszer csak elfogott valami sűrű ősfájdalom. Olyan erős volt, hogy elmenekültem. Reggel ötkor beültem a kocsiba, és eltűztem, egy hétig vissza se jöttem. Furcsa volt. Aztán megnyugodtam, és utána már könnyebben ment. Addig mindig háttal ültem a víznek, a rendező jött ki néha, és fel is tűnt neki. Pedig vidéken nőttem fel, közel a természethez, mégis nehéz volt."

Ők is leülnek Matula kunyhója elé, kattognak a vakuk. Kovács Lajos Marcellre néz, és elmondja: "bámulatos a fiú mélysége", a hallgatása és az, ahogy "szó szerint szavak nélkül" megértették egymást. Tutajos szégyellősen mosolyog. Marcell később elmeséli, hogy a szerep, a városi fiú, aki hirtelen a berekben találja magát, mennyire közel áll hozzá.

Tüskevár-forgatás
Stáb a vízen
Klikk a képre!

"Én is tornacipőben érkeztem, de most már éjjel-nappal gumicsizmában vagyok, szuper. A gumicsizma a legnagyobb találmány. Soha nem horgásztam előtte, most ezt is megtanultam. Tutajos naív kicsit, én is az voltam az elején. De még nincs vége, még nem tudom megmondani, miben változtat majd meg ez a forgatás. A Sorstalanságból is maradtak olyan dolgok, amiket még nem dolgoztam fel, lehet, hogy ez évek kérdése. Az biztos, hogy a két munka nagyon más, a két rendező módszere is nagyon különbözik. Sutyi bácsival (Koltai Lajos, a Sorstalanság rendezője - a szerk.) volt, hogy órákig beszélgettünk egy adott jelenetről. Itt a rendező elmondja, mi a mozgás, megcsináljuk, és ha ő még valamit szeretne rajta finomítani, újravesszük. Számomra nehezebb ez a módszer, nagyon új" - vallja be Marcell.

Életképes sztori

Balogh György 2001-ben rendezte meg a Pizzást, és arra a kérdésre, hogy hogyan lett ebből most Tüskevár, elárulja, hogy több filmötlete is volt, de végül "erről a sztoriról derült ki az, hogy ez a legéletképesebb". Balogh aztán boldogan mosolyogva hozzáteszi: nem is érti, hogy nem jutott másnak az eszébe megfilmesíteni Fekete István regényét. "A könyv és a tévésorozat nagyon magasra tették a lécet, hatalmas az elvárás, ez nagyon komoly megmérettetés" - utal Balogh az 1966-os fekete-fehér sorozatra, Fejér Tamás filmjére.

"Eddig szépen működik, a lényeg, hogy be tudjuk fejezni, és ehhez pénz kell. Elhatározás, szándék, lelkesedés van, csak a pénz hiányzik, ez a lényeg. Meglepett az MMK döntése, hogy nem kaptuk meg a kért támogatást - biztos volt tíz másik fontosabb film, nem tudom. Nem baj, így alakult. Egy kicsit rázósabb az út, de megcsináljuk" - ígéri az elszánt rendező és a kötelező gumicsizmában visszalépked a partra, ahol már várja a stáb. Elered az eső, a sajtó pedig beszáll a buszba, ahol végre alaposan felmérheti a városi cipők siralmas állapotát, aztán mobiltelefonálni kezd.