Újabb magyar film hasalt el

2006.12.12. 10:52
Bár a film forgalmazója szerint több mint kétezren, a Forgalmazók Egyesülete szerint alig több mint ötszázan nézték meg Budapesten az elsőfilmes Bagó Bertalan kosztümös filmjét a bemutató utáni első héten. Ami biztos, hogy a Vadászat angolokra magyar-lengyel koprodukcióban készült, és a Magyar Mozgókép Közalapítvány 130 millió forinttal támogatta, és összesen 300 milliót kóstál.

A Vadászat angolokra november 30-án négy kópiával indult a magyar mozikban. Az első napon 2490-en, december tizedikéig összesen 3022-en látták, jelentette a filmet forgalmazó Hungarotop vezetője, Prukner Pál. Még elmondta, hogy ez elsősorban a Budapesti nézettséget takarja, "de van benne egy kis vidék is". Az első hetén összesen 524-en látták Budapesten a filmet, amit az Uránia és a Szindbád vetít, tudtuk meg a Forgalmazók Egyesületétől.

Közönségnek készült?


Klikk!
"Én vagyok a forgalmazó, a dolog nem úgy működik, hogy valaki föltesz valamit valahová - reagált a két eredmény közötti eltérésre Prukner Pál. "Van még kérdés?", szegezte nekünk. Igen, Ön szerint melyik a valós adat?, kérdeztük. "Ez, mert én vagyok a forgalmazó" - válaszolta.

A két szám közötti eltérést Feldmájer Sándor, a Forgalmazók Egyesületének vezetője azzal magyarázza, hogy a forgalmazó a nézettségbe az összes premier előtti vetítés nézettségét is beleszámolta, például a filmszemlés vetítésekét, ami ugye februárban volt. Azért hozzátette: "minden a forgalmazó önbevallása alapján történik".

Hány forintból készült?

Mennyibe kerül egy 500 embert érdeklő film? "A lengyelek is beszálltak, a film teljes költségvetése 294 millió forint volt" - árulta el nekünk Schmidt László, a film producere. "Az MMK-tól cakkumpakk 130 milliót kaptunk, ötven milliót koprodukcióra, és a játékfilmes pályázaton két részletben összesen 80 milliót" - folytatta Schmidt. Ezen felül az ORTT is beszállt és a Magyar Történelmi Film Alapítvány. A maradék 46 millió forint befektetési támogatásból és magáncégek hozzájárulásaiból állt össze.

"Biztos, hogy nem vagyunk elégedettek - kommentálta a producer az alacsony nézőszámot. - Nem tudtunk reklámra borzasztó összegeket költeni." Kiderült, a magyarországi tévés eladásokból sem számíthatnak bevételre "az ORTT támogatás miatt a Duna tévének ingyen kell adnunk a filmet. Az M1 is támogatott minket tízszer tíz másodperc reklámmal, de lehet, hogy ők a werkfilmmel is megelégszenek. Az RTL Klub meg nem hiszem, hogy ráharapna" - vázolta a lehetőségeket. Bár tárgyalnak az olaszokkal, és "latin államokkal".

Csapnivaló esélyek

Vadászat angolokra
A Vadászat angolokra egyébként az 1830-as években játszódik, a szabadságharc kitörése előtt. A romantikus kalandfilmben két lengyel szereplő mellett Cserhalmi György, Dörner György, a Fiss levegőben vécésnénit játszó Nyakó Júlia és a nyáron elhunyt Bertók Lajos is szerepel. A rendező, Bagó Bertalan korábban csak színházban rendezett, többek között a zalaegerszegi Hevesi Sándor színházban, de színészként több tévéfilmben is szerepelt. A Szomszédokban kihordót, a Hídemberben Esterházy Vincét alakította.
"A magyar filmek forgalmazási esélyei csapnivalóak - általánosított a producer - négy kópiával nem lehet bevételt dönteni. Senkinek nincs 600-800 ezer forintja harminc másodperc reklámra egy kereskedelmi adón, és akkor még csak egyszer ment le, ami nem ér semmit. Ha a Taxidermia nem egy ilyen kultfilm, az is így teljesít. Meg lehet nézni, hogy annak a filmnek is hányszor ment a reklámja a televízióban." A Taxidermia a bemutató utáni negyedik hétre 22 ezres nézettséget ért el a forgalmazó Hungarotop adatai szerint. (Itthon november 9-én mutatták be szintén a Hungarotop forgalmazásában a Parti Nagy Lajos novellái alapján készült Taxidermiát, ami sok nemzetközi mustra elismerése mellett júliusban elnyerte a brüsszeli európai filmfesztivál fődíját is. Tegyük hozzá, hogy emellett Pálfi előző filmjének, a Hukklénak sikere is növelte a nézők érdeklődését.)

Ellentétes példaként a producer az Egy bolond százat csinál című vígjátékot említette, ami százezer néző felett teljesített, de Gyöngyössy Bence filmjének előzetesét "ötpercenként adta le az RTL Klub, mert benne volt a filmben".