56'll be back

2006.10.24. 14:54
1956-ban 12 évesen hagyta el Magyarországot, előbb a Távol-Keleten, majd Amerikában hozott létre filmforgalmazó céget. Eddig több, mint ötven filmet jegyez. 1987-től több filmjét is Budapesten forgatták. Legújabb itthon készült, a Dobó Kata és Fenyő Iván főszereplésével készült 56-os forradalmi-romantikus Szabadság, szerelem október 23-tól a mozikban. Andy Vajna producerrel interjúztunk.
Mondta, hogy zavarja, ha azt mondják a filmjére, hogy hollywoodi. Miért?

Mert nem tudom, hogy mit értenek itthon ezalatt. Ráteszik a jelzőt, hogy hollywoodi. Hogy értik? Földrajzilag? Vagy a rendező hollywoodi, vagy a költségvetés? Vagy a film nemzetisége lenne az?

Szerintem ezt úgy értik itthon, hogy nagyköltségvetésű közönségfilm, közönségsiker. Amerikai mintára. Ezek szerint magyarnak tartja a filmet?

Persze. Magyarok készítették. 80 százalékban. 20 százalékban angol, ez kellett a koprodukció miatt. Magyar a producer, a rendező, a kreatív résztvevők közül csak a zeneszerző nem az, és a nem színészigényes akciójelenetek rendezője.


Fotók: Szémann Tamás

A koprodukciós feltételnek mik voltak a követelményei?

A pénz 80 százalékát itt kellett elkölteni, 20 százalékát Angliában.

Mennyiben más az eddig itthon forgatott filmjeihez képest a körülményeket tekintve? Tíz évvel ezelőtthöz képest.

Az I Spy sokkal nagyobb költségvetésű volt, A miniszter félrelép közel ekkora. De mindegyiknél hasonló forgatási körülmények voltak, mint most.

Azt gondoltam, mások.

Tíz évvel ezelőtt nem. Húsz évvel ezelőtt igen (Budapesten forgatta 87-ben a Vörös zsarut James Belushival és Schwarzeneggerrel, a szerk). Akkor az állam döntött, azért nem volt jó, viszont könnyen kaphattunk támogatást. Most nem szólnak bele hogy mit hogyan csináljunk, de nem is kapjuk meg készen a feltételeket: például egyenként fel kell hívni az önkormányzatokat engedélyekért, ami nem könnyíti meg a munkát. Szóval most sem egyszerű filmet forgatni.


És Gyarmati tiltakozása a pólósok "trágár nyelvezete" miatt mennyire nehezítette a munkálatokat?

Miután Gyarmati nem szerette volna, ha az ő nevéhez fűződő karaktert használjuk, úgy döntöttünk, hogy akkor a történetet, a karaktereket átírjuk, és igazából drámailag is sokkal jobban működik is a dolog. Egy fiktív csapat, fiktív karakterekkel. Ahelyett, hogy több karaktert próbálunk kifejleszteni, "felöltöztetni", inkább a csapattagok fontosabb tulajdonságait, tevékenységeit átadtuk a főszereplőnek.

És mikor dőlt el, hogy Dobó Kata lesz a női főszereplő?

Ez korán dőlt el. Akarta ezt a filmet, akarta, hogy ez a történet a vásznon is megszülessen. Én Katát egy tehetséges színésznőnek tartom, és a Kriszta elfogadta a döntésemet, annál is inkább, mert jól működtek együtt a Csak szex és más semmiben is.

Hogy választotta ki Goda Krisztát rendezőnek?

Kerestem egy tehetséges rendezőt, és örülök, hogy őt választottam. Megvalósította azt a koncepciót, amiről először beszélgettünk.

És akiket kirúgott a stábból, mint az operatőrt vagy a díszlettervezőt?

Ők nem tudták teljesíteni azt, amit előre vízionáltunk.

Hogy találták ki a filmtervet?

Kilenc éve kerestünk valamit Joe Esterhas-zal, ami közelebb viszi a fiatalokat 56-hoz. Átnéztük Maléter Pál, Nagy Imre és más forradalmi hősök életét, de a melbourne-i vízilabdás döntőt, ami a legvéresebb meccs volt a világon, a Miracle című 2004-es jéghokis film orosz-amerikai meccse jutatta eszembe.


És a Két félidő a pokolban című Fábri-film?

Már a Menekülés a győzelembe Stallone-filmemnél is azt mondták, hogy ezt utánoztuk, de nem.

A Szabadság, szerelem-forgatókönyv a két év alatt mennyire változott?

Joe Esterhas 230 oldalas forgatókönyvet írt. A történetet elvitte egészen a rendszerváltásig, ami három filmre is elegendő lett volna, mi csak a forradalomra szűkítettük.

Most, hogy látta a filmet, mit gondol, mennyire sikerült megvalósítani, amit eltervezett?

Szerintem sikerült. Az volt a célom, hogy készítsek valamit, ami izgalmas és érdekes.

Az eddigi filmjeihez képest mennyire tartja ezt kakukktojásnak?

Miért lenne az? Gondolj csak a Jákob lajtorjája című filmemre. Tény, hogy a Szabadság, szerelem az első film, amibe saját pénzemet is belefektettem, de ugyanolyan szenvedéllyel készítettem, mint a többit. Mindegyik megfogott eddig érzelmileg. Hogy a Terminátor 3 hogy? Az például a fantáziámat mozgatta meg: milyen lesz a jövő?


Etyek hogy áll?

Elkezdtük építeni, megvannak az engedélyek. A gépek a földet takarítják. Jövőre felépítik az első fázist.

Mi lesz a helyi konkurencia?

Romániában már van nagyobb stúdiókomplexum, Csehországban is, Bulgáriában pedig lesz. Ez olyan fajta szakma, hogy odamennek a produkciók, ahol különleges díszletek, helyszínek vannak, vagy különleges kedvezmények. A magyar adókedvezmények mellett könnyebb lesz idecsábítani a nagyobb produkciókat.

Terminátor 4?

Forgatókönyv kész, most tárgyalunk az MGM-mel. Ha minden igaz, jövőre elkezdjük.

Schwarzenegger lesz a főszereplő?

Nem, Arnold szerepét befejezzük, és egy új, érdekesebb karakter veszi át a helyét.

De ő is szerepelni fog a búcsúrészében?

Ha el tudja fogadni a felkérést, mint Kalifornia kormányzója, persze.

Itt szóltak, hogy még egy kérdésem lehet:

A Szabadság, szerelem aktuális áthallásaihoz mit szól? Könnygázt vetnek be a tüntetők ellen, vízágyút semmisít meg a tömeg. Hazudtunk éjjel, nappal-szlogen a rádióban.

Hogy ez újra megtörténik, vagy hogy most a parlament előtt, a Kossuth téren tüntetnek, az számomra is érdekes dolog. Hazajöttem a londoni stúdióból, és a televízióban ugyanazt láttam, mint a filmen. Ne felejtsd el, hogy a filmet tavasszal forgattuk! Az aktuálpolitikát el akartuk kerülni. Semmilyen politikai üzenet részemről nem volt. Nem tudom, és nem is akarom befolyásolni az itteni történéseket, csak azt szerettem volna elérni, hogy a nézők pozitív élményt kapjanak, nem kisajátítva 56-ot, hanem megünnepelve azt.