'Több filmnek kéne a terroristákról szólnia'

Natalie Portman legújabb filmjének producerei úgy döntöttek, hogy a londoni földalatti bombarobbantás jeleneteit a tragikus események ellenére sem vágják ki a novemberben mozikba kerülő sci-fiből.

A Wachowski-testvérek V for Vendetta című sci-fi thrillere egy olyan Londonban játszódik, ahol majdnem teljesen lebombázták a várost. Alan Moore azonos című képregényén alapuló történet egy olyan párhuzamos valóságot ábrázol, ahol Németország nyerte a második világháborút, Nagy-Britannia pedig fasiszta állam lett.


Natalie Portman
Mint ismeretes, a brit fővárosban két hete borították lángba a londoni metró három állomását és egy buszt a merénylők. De dacára ennek, majd a múlt héten megismétlődő támadásnak, a producerek úgy döntöttek, hogy nem vágják ki a filmjük hasonló momentumait, sőt a honlapjukra feltett előzetesben is látható már a londoni metróban pusztító detonátor jelenete.

"Jó a film időzítése. Azt hiszem, hogy a filmünket látva az emberek elgondolkodnak a jövőről. Nem is lehetne a film ennél aktuálisabb" - magyarázta Joel Silver producer a novemberben debütáló V for Vendettáról.

A film másik producere, David Lloyd szerint nem az áldozatok kegyeletsértéséről van szó: "A Londonban történtek után fontos, hogy megpróbáljuk megértetni és bemutatni azt, ami ezeket az embereket a terrorizmusra vezérli. Több filmnek kéne a terroristákról szólnia."

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58