Miklós
-5 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

Rémségek a gyilkos kotontól Clooney Bundesliga-frizurájáig

2008.01.20. 11:52 Módosítva: 2008.01.21. 14:52
A héten mozikba került A bárányok harapnak után időszerű, hogy felidézzük a műfaj legnagyobbjait, ismert és kevésbé ismert filmeket, amikben csapatostul támadnak a hülyébbnél hülyébb szörnyek. Tartsanak velünk a hangalámondásos videókat rejtő fiókok és a dvd-turkálók mélyére, ahol kiderül, a repülő piranháknál és a vérszívó kotonnál csak egy dolog viccesebb: George Clooney haja 1988-ban.

Hitchcock az 1963-as Madarakkal megmutatta, hogy nem csak Drakula kastélya, vagy az őrült tudós pincéjében élő szörnyszülött lehet félelmetes, hanem a kerítésen üldögélő sirálycsapat is. A rendező három évvel a Psycho után félredobta az olyan kliséket, mint a kopasz fákkal körülvett öreg hotelépület az éjszakában, és fényes nappal játszódó jelenetekkel hozta a frászt a nézőkre. Ezt a bravúrt ismételte meg Spielberg 1975-ben a Cápával, ami miatt millióknak ment el örökre a kedve a tengerparti fürdőzéstől. A vízi rémség ötlete megtetszett Roger Cormannak, "a B-filmek királyának" is - aki az első Piranha mozifilmmel valóságos őrületet szabadított el.

Haláli halak hajnala

Az 1978-as Piranha nem több egy gyenge Cápa-nyúlásnál. De minden benne van, ami miatt szeretjük az olyan elborult horrorvígjátékokat, mint A bárányok harapnak: dögös csajok menekülnek a csapatostul támadó mutáns rémségek elől, és közben patakokban folyik a vér. A kerettörténet ehhez annyi, hogy egy katonai támaszpont melletti üdülőhelyen gyilkos piranhák szabadulnak el. A rémhalakat a hadsereg nevelte ki a vietnami háborúban titkos fegyvernek. Mondjuk ezt elég nehéz elhinni, mert a filmben olyan hangjuk van, mintha egy cserkészcsapat szívószállal fújná a levegőt egy bográcsnyi kólába. Érdekes tény, hogy a halak kizárólag a felnőtteket falják fel elvenen, a gyerekeket épp csak megharapdálják.

A film folytatását 1981-ben egy akkor még ismeretlen rendező, James Cameron készítette el. A Piranha 2-ben a gyilkos halak nála is ugyanazzal a hülye bugyborékoló hanggal támadnak, bár most már bekeményítettek: szárnyat növesztettek (a hadsereg keresztezte őket a repülőhalakkal!), és kíméletlenül torkon harapják a gyerekeket is. Szerencsére egy szemrevaló búvároktató lány (Tricia O'Neil) felrobbantja a mutáns piranhák rejtekhelyéül szolgáló hajóroncsot, így mindenki nyugodtan pancsolhat tovább. James Cameron állítólag a szárazföldi forgatás nagy részét társrendezőjére, Ovidio Assonitisre bízta, ő maga inkább a víz alatt fényképezett (a hajóroncsos rész mintha csak előtanulmány lenne a Titanichoz). És belerakott a filmbe egy jelenetet, ami tisztára olyan, mintha az Alien melkasrobbantóját látnánk.

Véresen komolytalan

Az első Piranhát rendezőként jegyző Joe Dante 1984-ben összeállt Spielberggel és Chris Colombusszal, és leforgatta a Szörnyecskéket, ami a filmtörténet legviccesebb családi horrorja - persze csak a Szörnyecskék 2 után. Gizmót nem szabad megetetni éjfél után, és nem érheti víz a szőrét, de az új gazdája, Billy (Zach Galligan) egyik szabályt sem tudja betartani. Így Gizmó rücskös ikertestvérei az első részben az idilli kisváros karácsonyát teszik tönkre, a másodikban pedig a Klemp irodaházat. Nekünk a Szörnyecskék 2 tetszik jobban, mert a női főszereplőn, Phoebe Catesen jobban áll a szűk kosztüm, mint a kinyúlt bölcsészpulóver, ráadásul a B-horrorok nagy veteránja, Christopher Lee játssza az irodaház gonosz kutatóját. Az utolsó pikkelyig kidolgozott bábszörnyek itt már sokkal több őrültséget csinálnak, a vezérük például elénekli a New York, New Yorkot. A hazai dvd-forgalmazók viszont nagyon kiszúrtak a filmbuzikkal: a Szörnyecskék a lejárt jog miatt évek óta nem kapható, a Szörnyecskék 2 pedig meg sem jelent itthon.

Bár sokan odavannak érte, szerintünk az 1986-os Rémecskék nem több a Szörnyecskék 18-as karikás verziójánál. Jóval több benne a vér, de jóval kevesebb komisz szörnybábut dobnak be az alkotók. Az embereket rettegésben tartó bolyhos rémecskék azért három folytatásban is visszatértek, bár az utolsó részben már csak statisztaszerepet játszottak az elfogásukkal megbízott csillagközi
(p)rémvadász űrhajóján. Azért a Critters-díszdoboz limitált, szőrös változatát szívesen kitennénk a polcra, bár az ára elég húzós: 9490 Ft.

Stephen Chiodo az első Critters idején még a csak a Rémecske-bábokat mozgatta, két évvel később már ő rendezte a Killer Klowns from Outer Space-t, a saját elborult forgatókönyve alapján. Ebben az 1988-as gyöngyszemben gyilkos kedvű bohócok látogatnak a Földre cirkuszi sátor alakú űrhajójukkal, hogy tortacsatát vívjanak az emberiséggel, és mindenkit elhurcoljanak a vidámpark alatti labirintus mélyére. Amikor Mike (Grant Cramer) barátnőjét is magukkal viszik, a srác követi a festett képű bajkeverőket egészen a cirkuszi sátorig. És odabenn olyan óriásbohócokat kell legyőznie, amilyeneket addig csak a videójátékokban látott, ha jött a pályavégi főszörny.

Műanyag műagyak

A 80-as évek horrorjainak slágerfőszereplője a gyilkos baba volt, de igazán jó filmeket csak két ember tudott összehozni a témában: Don Mancini (a Chucky-sorozat író-producere), és Charles Band aki kilenc Gyilkos bábok-filmet jegyez producerként. Utóbbiak közül a Puppet Master III: Toulon's Revenge a kedvencünk, mert ebben a babák náci katonákat gyilkolnak a második világháború idején. Toulon (Guy Rolfe) gyermekeiként szereti a marionettfiguráit, és mivel saját utódja nem lehet, a titkos laboratóriumában kotyvasztott, undorítóan zöld trutyival életre kelti őket. Ezt a csodaszert akarja tőle megszerezni Krauss őrnagy (Richard Lynch, akit számos ZS-kategóriás horrorban láthatunk) hogy a fronton elesett SS-katonákból zombihadsereget csináljon. Toulon nem áll át a nácikhoz, ezért az őrnagy lelövi Elzát (Sarah Douglas), a bábkészítő dögös feleségét. Toulon bosszút áll: készít egy Sikoly-álarcos, késelős figurát, Elza szellemét pedig vudu mágiával beleköltözteti egy gyilkos meztelencsigákat köpködő babába. Az új figurák a régi bábokkal (egy nagyerejű melákkal, egy fúrófejű törpével és egy hatkezű kovbojjal) karöltve vérfürdőt rendeznek a kuplerájban, majd lemészárolják a teljes náci vezérkart. Mestermű!

Charles Band több mint 200 horrorfilmhez adta a nevét a B-filmekre specializálódott stúdió, a Full Moon vezetőjeként. Dolgozott már együtt a Lovecraft-adaptációkat gyártó Stuart Gordonnal, vagy a karrierjét horrorsztorikkal kezdő David S. Goyerrel is (aki legutóbb a Dark Knight forgatókönyvét írta meg). Charles Band a 2004-es Puppet Master vs. Demonic Toysban a Freddy vs. Jason mintájára összeeresztette Toulon mester marionettbábuit és a dobozból kiugró bohócokat a 92-es Démoni játékokból (aminek Goyer írta a forgatókönyvét). A játékgyár gonosz igazgatóasszonya (Vanessa Angel) meg akarja szerezni a marionettbábokat életben tartó zöld lötty titkát, hogy saját babahadserege legyen. Egy Baál nevű démon segítségével karácsonykor őrült mészárosokká változtatja játékbohócait, és csak Toulon unokája (Corey Feldman) képes megakadályozni, hogy vérfürdőbe torkolljon a szenteste!

És ha már a műanyag gyilkosoknál tartunk, nem hagyhatjuk ki listánkból minden idők egyik legelborultabb horrorvígjátékát, az 1996-os Gyilkos kotont sem. Bizarr dolog történt New Yorkban: egy óvszer az aktus közepén váratlanul gyilkos szörnyeteggé változott, leharapta az áldozat péniszét, aztán elszaladt. Az esettel Mackeroni felügyelőt (Udo Samel) bízzák meg, aki annyiban különbözik a tipikus ballonkabátos-láncdohányos-alkoholista zsaruktól, hogy meleg. A Gyilkos koton kifordított noir-világában a nagyváros sikátorai tele vannak transzvesztita besúgókkal és biszex bártáncosokkal, a főhős pedig inkább velük foglalkozik, és nem a harapós gumikat elszabadító, fogamzásgátlás-ellenes szekta megtalálásával. Ralf König saját képregényéből írta a forgatókönyvet, Martin Walz rendező pedig H.R. Gigert, "az idegenek atyját" bízta meg a címszereplő szörny megtervezésével - így nem véletlen, hogy a gyilkos kotonok kicsit alien-szerűek lettek. Az AVP 2 bemutatója után kiadhatnák ezt is dvd-n.

Ahová lépek, szörny, tetem

Csapatban támadó, agresszív mutáns lények a főszereplői a 80-as évek egyik legendás kultfilmjének, a Tremorsnak is (a notórius kazettamásolók körében inkább Ahová lépek, szörny terem címen futott). Az isten háta mögötti kisvárost csigafejű óriáskígyók tartják rettegésben. Hamar kiderül, hogy ezek a metrókocsi nagyságú homokférgek tapogatócsápjai, akik minden idegesítő zajforrást (kompresszor, autó, városlakók) lerántanak a mélybe. Két léhűtő divatcowboy, Val (Kevin Bacon) és Earl (Fred Ward) felveszik velük a harcot, így a négy óriásgiliszta a film végére szétloccsan, mint a díjnyertes sütőtök Halloween után. Ron Underwood a Tremorsnál még tudta, hogyan kell jó vígjátékot rendezni, kár, hogy a Pluto Nash idejére már elfelejtette.

Az Arachnophobia csak azért nem került be a listánkba, mert a rendező (a Spielberg-tanítvány Frank Marshall) egy dél-amerikai póktörzset szerepeltetett benne, és nem gigantikusra nőtt, sugárfertőzött nyolclábúakat, mint Ellory Elkayem tette a 2002-es Mérges pókokban. A film kitűnő paródiája a teljesen komolynak szánt állatinváziós horroroknak: az álmosan unalmas bányászvárost ellepik a mutáns óriáspókok, miután egy teherautónyi veszélyes hulladék a bányajáratokon át beszivárog egy bogaras (haha) tarantellagyűjtő farmjára. A dögös női seriff (Kari Wuhrer) egy bányamérnök (David Arquette) segítségével próbálja megfékezni a pókinváziót. Szerencsére nem megy nekik túl gyorsan, így az óriástarantellák vidáman borogathatják fel az autókat, és téphetik szét az embereket. Ráadásul az isteni Scarlett Johansson is ott sikoltozik a filmben, úgyhogy azonnal irány a dvd-kölcsönző!

Halló? Hüllő!

A kaszkadőrből lett rendező, David R. Ellis tavalyelőtt gondolt egyet, és összehozott egy igazi kultgyanús B-mozit, a Kígyók a fedélzetent. Főszereplőnek a golyófejű Samuel L. Jacksont kérte fel, aki hozta a formáját, és a rá jellemző ékesszólással gyönyörűen összefoglalta az egyik jelenetben, miről is szól a film: "Kibaszott kígyók vannak ezen a kibaszott gépen." A kerettörténet, úgy ahogy van, ökörség: a rosszarcú ázsiai bandavezér nem szamurájkarddal vágja ketté a maffiaügyeket kileső suhancot (Nathan Phillips), hanem egy hüllőházra való kígyót vitet fel a menetredszerinti hawaii járatra. A mellbimbóra támadó CGI-kobrák természetesen elszabadulnak, és a turistaosztálynyi hullajelöltből alig marad valaki életben a stáblistáig. Kritkusunk szerint "ez a legjobb bűnrossz film". Most 2890-ért a miénk lehet.

A 2006-os Slitherben a szinte mindig gonoszt játszó Michael Rooker elköveti a horrorfilmszereplők tipikus baklövését: kisétál éjszaka a sötét erdőbe. Beléköltözik egy meteorból frissen kikelt űrpolip, ami csak egyvalamit akar: Elizabeth Banks (a A 40 éves szűz dögös könyvtároscsaja) hasába döfni a szaporítócsápjait. Az aktus végül csak egy másik lánnyal jön össze, de az idegen így is világra segít vagy százezer agyszívó meztelencsigát. Abból a fajtából, amit ha lenyelnek a városlakók, átváltoznak zombivá. A véres húscafatokban, szétrobbanó belsőségekben és nyálkás űrkukacokban tobzódó filmnek ne nagyon keressük az értelmét. A műfajból adódóan itt a hangsúly az esztelen zombitrancsírozáson és a fürdőszobában sikoltozó nőn van. Horrorrajongóknak simán megéri leásni a 990-es dvd-turkáló aljára a filmért.

Clooney lecsap a ketchupra

A végére hagytuk aktuális kedvencünket, az 1988-as Return of the Killer Tomatoest (itthon A gyilkos paradicsomok címen fut). A 78-as horror-scifi-musical, az Attack of the Killer Tomatoes folytatásában a B-filmek elmaradhatatlan sablonkaraktere, az őrült professzor dögös csajokat és izomagyú Schwarzenegger-hasonmásokat teremt a laborjában - paradicsomból. Az egyik nagymellű zöldséglánynak (Karen M. Waldron) sikerül megszöknie, és magával vinnie "kistestvérét", egy Gizmónál is idegesítőbb szőrös paradicsomot. Sajnos az első rész óta minden paradicsom széttrancsírozandó közellenségnek számít Amerikában, de a szökevényeknek menedéket nyújt két állástalan pizzásfiú. Egyikük a Bundesliga-frizurás George Clooney, aki 27 évesen épp a David Hasselhoff-korszakát élte - már csak emiatt is megéri végigröhögni az idegőrlő szintipop zenével aláfestett másfél órát. Az amcsiknak amúgy ez a film ugyanolyan nosztalgikus látlelet a 80-as évekről, mint nekünk az Ötvös Csöpi-sorozat. A különbség annyi, hogy itt Olympos helyett Pepsi van, Bögyös Maca helyett meg Baywatch-csajok. Tipikusan az a film, ami annyira rossz, hogy már jó, de sajnos ez sem kapható itthon dvd-n.