A film válasz lesz Dan Brown Da Vinci-kódjára, amelyet Ron Howard filmesített meg Tom Hanks-szel a főszerepben, mert az Opus Dei közleménye szerint, irritálta a szervezetet, amikor úgy írta le, mint valamiféle bűnözői testületet, amelyet kegyetlen vezetés irányít, írta az El País című spanyol napilap.
Ezt erősítette meg Giuseppe Corigliano, a társaság szóvivője, de hozzátette: fontosnak tartják az alapító életének megismertetését is, történelmi és egyházi szempontból egyaránt.
A film címe és rendezője még nem ismert. Lehetséges forgatókönyvírójának Francesco Arlanchot, a Szent Péterről készített film rendezőjét, valamint Armando Fumagallit, a milánói katolikus egyetem professzorát tartják. Minden arra enged következtetni, hogy nagy nemzetközi produkció lesz Ettore Bernabei Lux Vide-jának nagyarányú részvételével.
A szóvivő hangsúlyozta: mindez még csak terv, de örülnének, ha megvalósulna. Közölte azt is, hogy az Opus Dei nem vesz részt a film megvalósításában, csak arra szorítkozik, hogy "útmutatást adjon Szent Josémaria történetének tiszteletteljes rekonstruálásához." Az Opus Dei imázsoffenzívája televíziós programokat, honlapokat és egy koreai rajzolókkal elkészítendő animációs gyerekfilmet is magába foglal.
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 42,5 M Ft
Rovataink a Facebookon