Mátyás
-6 °C
1 °C

Koltai Róbert: Ne másoljátok/töltsétek stb. a filmemet :-)

2007.10.20. 12:46
Szombatra 75 ezren jelölték be a MyVip-en a csütörtök óta futó Megy a gőzös című film klubját. A közösségi oldalak kínálta marketinglehetőséggel a kalózok szívét is igyekeznek így meghatni, bár nem tudnak róla, hogy a filmet bárki megosztotta volna valamelyik fájlcserélőn. A látogatók a félórás üzenőfalas beszélgetésen főleg a rendező személyazonosságát firtatták a pr-szöveg miatt, és volt, akit az zavart, hogy a rendező fiáról, a film produceréről beszélt a film helyett.

Nyár elején pár napra online hőssé avatta magát Bruce Willis, mikor a Die Hard 4-et fikázó felhasználókkal szált ringbe egy fórumon, majd a kétkedőknek webkamerán mutatta be a tetkóit. Nálunk Koltai Róbert válaszolgatott pr-szöveget a MyVip-es érdeklődőknek pénteken, de az üzenetek marketingtartama miatt legtöbb ideje személyazonosságának bizonygatásával telt. "Édesapám egyszer beszélgetett a látogatókkal, de nagyon sok volt a kérdés, úgyhogy szinte egyre sem tudott válaszolni" - mondta erről fia P. Koltai Gábor, a Megy a gőzös producere.

A MyVipes klub meghívója egyébként így szólt: "Kedves Barátom! Bár jómagam hadilábon állok minden technikai berendezéssel, engedd meg, hogy némi segítséget igénybevéve meghívjalak legújabb filmem, a Megy a gőzös klubjába. Ez a klub izgalmas képek, videók tárháza is, melyek által akár a kulisszák mögé is bepillanthatsz, s ha csatlakozol, Megy a gőzös ajándékcsomagot, benne pólót, jelvényt, dedikálókártyákat nyerhetsz. Ahhoz, hogy mindez a Tied legyen, semmi mást nem kell tenned, mint elfogadni a meghívásom a Megy a gőzös klubba, s élvezni a színes képanyagot, a sok-sok videót, melyek a következő hetekben folyamatosan frissülnek majd. Jó szórakozást kíván: Koltai Róbert, a Megy a gőzös című film rendezője."

A Koltai család vállalkozásában megalakult Filmsziget Kft. első filmje, a Világszám bukással indult: az első négy hónapjában a beígért százezres nézőszám felét sem teljesítette, amit aztán országos közönségtalálkozós turnékkal hoztak össze az egy éves határidő végére. Második filmjüknél, a Megy a gőzösnél már többféle szokatlan marketingfogással is próbálkoztak egyszerre a csütörtöki bemutató előtt. A produkció összehozott már egy médiahecket, ami a régészek szerint nem etikus, álrégészeti szenzáció volt, majd Koltai az FVM Agrármarketing Centrum megbízásából készült, sertéshúst népszerűsítő kampány arcaként tűnt fel, mint mondta, ezzel is filmje bemutatójára igyekezett terelni a figyelmet.

A Zuhanórepülés bukása után már volt hasonló

A MyVip-en szombat délelőttre 75 ezer ismerőst gyűjtött be a Megy a gőzös klub, ami filmes nézőszámnak sem lenne olyan rossz. Az iWiwen a Macskafogó 2 691 ismerőst gyűjtött be eddig, Nemes Gyula Egyetleneim című csajozós filmje pedig 317-et. A MyVipen egyébként a klubok a felhasználóktól külön kategóriát alkotnak, és van klubja a Barátok köztnek, a South Parknak, sőt a Tokio Hotel ellenzőinek is, az említett iWiw-es produkciók meg csak az ismerősöket jelölték vissza.

"A MyVip a film kommunikációs partnere, és minden tagnak küldtünk meghívót az automatikus rendszeren keresztül" - magyarázta Holman Endre, a MyVip vezérigazgatója a sok kapcsolatot. - Ez az első kampányunk, amiben mindekit meghívtunk. Filmnek egyszer csináltunk csak hasonlót, a Zuhanórepülésnek, mikor már senki nem reklámozta, és nem ment jól a mozikban. Miután kiraktuk a kilépőoldalra és a címlapra, teltházzal vetítették."

Megszelídített kalózok

"Ez nem kellene, hogy visszataszító legyen - tiltakozott P. Koltai Gábor, mikor mondtuk neki, hogy a marketingelő idegeneket mi kapásből kilőjük. - Aki nem szereti, egy kattintással meg tudja oldani. Ha mégis így lenne, akkor bosszús, háborgó vélemények érkeznének be. De erről nincs szó."

Bár a film nem került fel fájlcserélő hálózatokra, a marketingakcióval a mozitoborzás mellett a kalózokat szeretnék előre is megszelídíteni: "Annak ellenére, hogy ők internetesek, ne töltsék le a filmet, inkább nézzék meg moziban!" Az ismerkedés után játékokat is indítanának a MyVipen, mozijegyeket osztanának ki, és a potenciális nézőket egyben a film webszájtjára terelik át, ami szerintünk megdöbbentően hajaz a Taxidermiáéra.

Az igazi Macskafogó?

A Macskafogó 2-höz az iWiwen már augusztusban elkezdték a toborzást, bár a rajzfilm csak decemberben kerül mozikba. "Napi 20-30-an garantáltan bejelölnek - számolt be a kezdeményezésről Salamon Eszter producer. - Mi csak azokat jelöljük be, akik kötődnek a filmhez, alkotókat, kollégákat. Ha idegenek reklámcéllal jelölnek be, az borzalmas. Attól én is megőrülök, úgyhogy ezt szerettük volna elkerülni. Viszont nagyon hasznos, hogy így közvetlenül tudunk információkat továbbadni a filmről."

Náluk hivatalos partnerség az iWiw-vel nincsen, az ötlet onnan jött, hogy már több Macskafogó és Grabovksy nevű júzer regisztrált, és azt szerették volna, ha van egy autentikus felhasználó is. Valóban létezik még kettő Macskafogó júzer, de a legviccesebb egy harmadik, a Macsakafogó Fan Club, ami valójában az azonos nevű szórakozóhely adatlapja. Akinek ez nem esne le rögtön, az az adatlapon találhat erről egy üzenetet: "Mielőtt még bárki bejelölne, nem a mese vagyunk, hanem egy szórakozóhely, úgyhogy légy szíves 5, 6, 7 éves gyerekek ne jelölgessenek már be, mert őket úgysem igazolom vissza!Köszönöm!!!"

Az amerikaiak már nagyon ráfeküdtek

Nálunk az amerikai filmes kampányokhoz képest még bőven kiaknázatlanok a közösségi oldalakban rejlő marketinglehetőségek. Az USA harmadik leglátogatottab webszájtjának számító MySpace-en többek között a Die Hard 4-et, a Felkoppintva című vígjátékot, a Fantasztikus négyest, és a Transformerst is regisztrálták, de arra is volt példa, hogy az adatlapon keresztül a rajongók a film készítésébe is beleszólhattak. Amerikában a MySpace-es filmes marketing elterjedését a Boxoffice Prophets már 2006-ban beválasztotta az év tíz legfontosabb filmipari eseménye közé.

Nem csak a jenki csimm-bumm-ot szeretjük!:
Válogatás a Megy a gőzös üzenőfaláról

Koltai Róbert
2007. október 19. 14:00
Sziasztok! Mindenkinek köszönöm hogy belépett a GŐZÖS KLUBBA :-). Sajnos mivel tegnap mutatták be a filmemet, rengeteg dolgom van, csak rövid ideig tudok maradni. Barátsággal üdvözlök mindenkit.

Koltai Róbert
2007. október 19. 14:03
Sziasztok !!! Örülök nektek, és arra kérek mindenkit, nézzétek meg moziban és ne másoljátok/töltsétek stb. a filmemet :-) Higgyétek el, jól fogtok szórakozni...ja és mindenki tegezzen, de azonnal :-)

Czverkum Georgina
2007. október 19. 14:04
ROBI hogy hogy egy ismerősöd van hisz te olyan híres vagy az egész világ ismer!!!

Ionescu Adrian
2007. október 19. 14:06
Azért van 1 ismerőse mivel senkinek sem igazol vissza! Ez a klub meg reklámfogás a myvipnek... És a Koltai Robi se a Koltai Robi hanem vmelyik Myvip admin :D... mit gondoltatok? :P

Koltai Róbert
2007. október 19. 14:07
Olyan gyorsan pörög itt minden, hogy sajnos nem tudok mindegyikőtöknek válaszolni, bár nagyon szeretnék...ha kíváncsiak vagytok, nézzétek meg a weboldalt... www.megyagozos.hu isteni szerintem, én dicsérhetem, mert ezt nem én csináltam...a fiam, a producer keze van benne :-) Amúgy ő találta ki hogy legyen a Gőzös.

Koltai Róbert
2007. október 19. 14:09
Szia Tamás ! Nem csoda hogy nehezen hiszed el h. én vagyok...visszaéltek már a nevemmel máshol, de itt ez most tényleg én vagyok. A MYVIP-esek személyit is kértek tőlem a hitelesítéshez :-)

Koltai Róbert
2007. október 19. 14:16
Sziasztok !
Ne haragudjatok, de még a kollega aki gépel nekem (ezt a kis trükköt bevallom) sem tudja követni a sok kérdést, ennyi válasz nem fog menni...a film a fiam, Gábor, a producer ötlete volt én meg örömmel szálltam be hogy megvalósítsuk. Sokan kérdezik, hogy ez Bakterház folytatás-e. Hát nem az. A világ és a film szellemisége kissé hasonlít ugyan, de a sztori teljesen eredeti. Ja és azt mondják akik látták, hogy rengeteget lehet röhögni :-)

Koltai Róbert
2007. október 19. 14:36
Amúgy a fiam, Gábor, aki a marketinget szervezi, csinált egy akciót...ha ma megnézitek a filmet, vagy a tegnapi jegyet megőrzitek, kaptok cserébe még egy ingyenes jegyet (részletek a weboldalunkon) :-) Gyertek és nézzétek meg, bizonyítsuk be, hogy mi magyarok a magyar filmet is szeretjük, nem csak a jenki csimm-bumm-ot :-)

Gabi néni
2007. október 19. 14:45
Nem fog menni a bizonyítás.
Koltainak jó szövege van, érdekes-értelmes ember, Te a nyomába se léphetsz.

Koltai Róbert
2007. október 19. 14:43
Gabi néni !
Mivel bizonyítsam a személyazonosságom ?

ViKimi
2007. október 19. 14:45
nekem bizonyíthatná azzal, h megmondja szerdán este melyik városban, és melyik kávézóban volt, ugyanis én is ott voltam... láttam a többi színészkollégával együtt! csak kíváncsi vok, h valóban Koltai Úrral beszélgetünk-e itt!
(Erre már nem érkezett válasz, mert a rendezőnek közben el kellett mennie.)

Baba,
2007. október 19. 15:01
Szerintem meg ne azon lovagoljunk,hogy ő az,vagy nem, mert aki tutira akar menni az felmegy Pestre színházba, oszt' jó napot! Inkább örüljünk, hogy van,aki ennyit foglalkozik egy előreláthatóan jó magyar film reklámozásával. Inkább ezt a reklámot nézem, mint a Barátok közt 41254434. részének a bemutatóját, ez legalább nem, csöpög a a nyáltól, és valamirevaló karakterek is vannak benne. Itt legalább némi humort is kapunk, nem csak krokodilkönnyeket Tónikáért. Aki véletlenül föltenné a kérdést, hogy ha ennyire semmibeveszem a sororzatot,akkor honnan ismerem a szereplőket, annak itt a válasz: nekem is van egy középkorú édesanyám, és az ember akarva-akaratlanul elkap néhány párbeszédet, ha bemegy a nappaliba. Szóval ne redukáljuk az üzenőfalat ilyen kicsinyes kérdésekre: alényeg, hogy nézzük meg a filmet! Köszöntem! Jó egézséget mindenkinek!

Krisz
2007. október 19. 15:08
Nem tom ki hogy van vele de ha piacra dobnak egy új filmet és vendégként meghívják a rendezőt akkor az állandóan a filmről beszélne hogy hogyan készült ..stb. Valakinek azon kívül hogy a fia ezt és azt csinálta kiderült valami a film kulissza titkairól, mert én mikor megkérdeztem tőle nem jött rá semmi válasz...