Jó nevű angolok is lesznek a Viszkis-filmben

2007.10.03. 14:35
Jövő tavasszal kezdődhet a Viszkis című film forgatása, a bankrablásért elítélt Ambrus Attila életét feldolgozó alkotás télen kerülhet a mozikba.

A forgatás a tervek szerint jövő áprilisban kezdődik, egyebek mellett Erdélyben is dolgoznak a 40-50 napos etap alatt. A londoni utómunkálatok várhatóan jövő szeptember végére, október elejére fejeződnek be, így a Viszkist 2008 telén már vetíthetik a mozikban.

A forgatókönyv Ambrus Attila naplójának felhasználásával készült. A könyvet a rendező, Dobray György Salinger Richárddal együtt kezdte el írni, majd a rendező a munkát egyedül folytatta.

Dobray György a főszereplők nevét nem árulta el, annyit mondott, hogy a magyar művészek mellett három "nagyon jó nevű" angol anyanyelvű színész is szerepel a produkcióban. A színészgárdának megfelelően angol és magyar nyelven is forgatnak: a magyar színészek angolul is eljátsszák a szerepeiket, amelyeket majd szükség szerint angol színészek jól kiejtett angolra szinkronizálnak.

A rendező beszámolt arról is, hogy a zeneszerző Boban Markovics, az operatőr pedig Szabó Gábor lesz.

Az angol koprodukcióban készülő film összesen 4,5 millió dolláros (több mint 800 millió forintos) keretből gazdálkodhat. A film financiális háttere még nem állt össze véglegesen, de az angol producer és az állami támogatás mellett a Magyar Filmlaboratórium, egy kereskedelmi televízió, valamint a forgalmazó is hozzájárul az alkotás összköltségvetéséhez. Megjegyezte azt is, hogy a filmtörvénynek köszönhetően a forgatásra fordított összeg 20 százalékát visszaigényelhetik.

Ambrus Attilát 1999. január 15-én fogták el, ezt július 10-én egy emlékezetes szökés követte. Az Erdélyből Magyarországra települt egykori jégkorongozót ismételt elfogása után a Legfelsőbb Bíróság 2002. szeptember 26-án jogerősen 17 év fegyházra ítélte 46 rendbeli rablás, továbbá lőfegyverrel visszaélés, fogolyszökés és rongálást miatt.