Gát György IMAX-verzióban szeretné Vukot

2008.01.22. 10:30
Gát György IMAX-verziót is készítene A kis Vukból, de előbb a sima mozikba szánt animációsfilmet szeretné bemutatni. A nyolc IMAX-mozit, köztük a budapestit is üzemeltető Cinema City hálózat izraeli vezérigazgatója még nem hallott a filmről sem, pedig szerinte elengedhetetlen lenne a nemzetközi érdeklődés.

Miután harmadszor is elhalasztották A kis Vuk bemutatóját, Gát György bejelentette, hogy IMAX-verzióban is elkészítené a 3D-s animációt.

Gát György és a kis Vuk. Klikk!

"Nem tudom megmondani - válaszolta a rendező-producer, mikor megkérdeztük, milyen pluszmunka kell ahhoz, hogy a magyarok 3D-s szemüvegben is kielemezhessék az új Vuk selymesen lágy bundáját. - Az IMAX az egy know-how, és akik az IMAX mozi felelősei, majd megmondják, mi a teendő." Ezt a verziót csak később mutatnák be, tette még hozzá, mint a sima változatot.

Premier valamikor

Azt viszont Gát György nem tudta megmondani, hogy A kis Vuk közelgő februári premierje pontosabban mikor esedékes. Ahogy arra sem tudott választ adni, hogy az előzetes mikor kerül a mozikba. "Olyan 70-80-an dolgoznak most az animáción - számolt be a munka állásáról. - De befejeztük, most javításokat csinálnak."

Miután decemberben a rajzfilm második részét is beharangozták, megkérdeztük, miről szól majd a folyatás. "Fogalmam sincs, meglátom" - érkezett a szűkszavú válasz. És hogy hogy jött az ötlete? "Sétáltam az utcán, és eszembe jutott."

Ez nagyon költséges

Az Aréna pláza IMAX-mozit is felölelő Cinema City hálózat vezérigazgatóját, Moshi Greidingert is megkérdeztük a Vuk IMAX-os lehetőségéről. "Nem hallottam erről a tervről - szögezte le először. - Nagyon költséges egy film IMAX-verzióját elkészíteni, de ha az IMAX vezetői látnak fantáziát a film nemzetközi forgalmazásában, akkor biztos van realitása a dolognak." Mindenesetre Buda Andrea, az itteni IMAX-mozi marketingigazgatója megerősítette, hogy A kis Vuk készítői felvették velük a kapcsolatot.

Hogy lesz ebből 3D?

A DMR-nek vezett eljárással elvileg bármilyen filmből készíthető 3D-s IMAX-verzió, az amerikai 3D-s animációk közül ilyen volt a Hangya boy, a Nagyon vadon, és ezzel ki is fogytunk a példákból. Viszont egy animációsfilm átalakítása olcsóbb, mint egy játékfilmé.

A DMR eljárást leggyakrabban arra használják, hogy hollywoodi sikerfilmekből készítsenek nagyfelbontású, de 2D-s verziót, ami állítólag így is nagyobb élményt ad a sima mozis vetítéseknél. Néhány filmnél, a Superman visszatérnél és a Harry Potter és a Főnix rendjénél a látványosabb jeleneteket 3D-be is átalakították, így ezeknél a részeknél a nézőknek szemüveget kellett húzniuk az IMAX-mozikban. Christopher Nolan következő Batman-moziját, a The Dark Knightot is ezzel a vegyes megoldással teszik majd IMAX-kompatibilissé. forrás:Wikipédia