Natália
1 °C
7 °C

Egyelőre nem lesz Pókember 4

2010.01.12. 09:15 Módosítva: 2010-01-12 09:15:01
Előzményfilmet készít inkább a Sony, de az eddigi főszereplő és rendező nélkül.

Hiába volt meg a forgatókönyv, a főellenség és úgy egyébként minden a folytatás elkészítéséhez, a Marvel az utolsó pillanatban lefújta a negyedik részt, sőt, Sam Raimi rendezőtől és Tobey Maguire-től, Pókember alakítójától is megváltak. A Marvel és a filmet forgalmazó Columbia Pictures döntésének hátterében az áll, hogy szeretnének új életet lehelni a franchise-ba, és még fiatalabb közönséget becsábítani a mozikba, ehhez pedig Peter Parker történetét előről kell kezdeni.

A Pókember4 a legfrisebb hírek szerint 2012-ben kerül majd a mozikba és a hős ifjúkoráról szól majd, hiszen gimnazista tanulóként ismerjük meg a későbbi Pókembert. Mivel Tobey Maguire idén tölti be a 35-öt, nem lenne hiteles 17 éves kölyökként, így nem kap szerepet a filmben, és vele együtt távozik Sam Raimi rendező is, akiknek a Sony Pictures (a Columbia anyacége) egy sjatóközleményben mondott köszönetet eddigi munkájukért. A köszönet jogos, hiszen a franchise eddigi három darabja egymilliárd dollár fölötti összbevételt termelt a Sony-nak.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?