Ötvenhárom évesen meghalt Jacques Villeret

MTI/AFP
2005.01.29. 00:36
Jacques Villeret
Jacques Villeret

Ötvenhárom éves korában meghalt Jacques Villeret francia színész, aki több mint három évtizedes pályafutása során a francia átlagembert testesítette meg. A színész váratlan halálát belső vérzés okozta. Evreux-i házában pénteken lett rosszul vendégei között, a helyi kórházba szállították, de már nem tudtak rajta segíteni.

A korán kopaszodó, kék szemű, köpcös Villeret színi tanulmányai után először színházban játszott, többek között Moliére darabjaiban, majd a 70-es évek közepétől egyre inkább a moziban kamatoztatta tehetségét. 1978-ban César-díjjal tüntették ki a Robert és Robert című filmben nyújtott alakításáért, majd tíz évvel később ismét elnyerte a francia Oscart A hülyék vacsorája című alkotás egyik főszereplőjeként. Hatalmas közönségsikert aratott Louis de Funes partnereként az 1981-es Káposztalevesben. A magyar televízió közönsége is láthatta őt Claude Lelouch sorozatában, az Egyesek és másokban, illetve nemrégiben Jean Becker filmjében, A láp gyermekeiben. Villeret többnyire jóságos, kicsit naiv, balek figurákat személyesített meg, de nem álltak tőle messze a sunyi és gyáva karakterek sem. Művészi munkásságának elismeréseképpen megkapta a francia becsületrend lovagi fokozatát.