Sophia Loren perrel fenyegeti a szélsőjobboldalt

Index
Nem nyerte el Sophia Loren tetszését, hogy a szélsőjobboldali olasz Nemzeti Szövetség (AN) a szexuális erőszak elleni kampányához az Egy asszony meg a lánya című filmjéből vett képével aggatta tele Rómát - írja a Magyar Rádió Online.

A színésznő, aki ezzel az Alberto Moravia regényéből készült Vittorio De Sica-filmmel 1961-ben Oscar-díjat nyert, ügyvédjén keresztül perrel fenyegette meg a pártszövetséget, amennyiben nem távolítják el a plakátokat. Sophia döntését azzal magyarázta a La Repubblica című olasz napilapnak, hogy bár szörnyű bűn a szexuális erőszak és harcolni kell ellene a törvény által megszabott eszközökkel, nem gondolja, hogy az ő fotóját kell ehhez felhasználni.

Sophia Loren egész életét a művészet világához kötötte, mindig távol maradt a pártoktól, annak ellenére, hogy nagynénje Alessandra Mussolininak, az olasz szélsőjobb egyik vezéralakjának. Képének felhasználását soha nem engedte meg egyetlen pártnak és politikai csoportnak sem.

Az AN-t az elmúlt év decemberében a római bíróság már hasonló ügyben elmarasztalta. Akkor Mario Monicelli Ismeretlen ismerősök című, 1958-as, nem kevésbé híres szatírájából kölcsönöztek egy képet a római önkormányzat egyik rendelkezése elleni kampányukhoz. A népszerű olasz komikus, Totó látható rajta, amint cinkosainak, köztük Vittorio Gassmannak oktatja a kasszafúrás tudományát. Akkor Totó lánya és Gassman özvegye fordult az igazságszolgáltatáshoz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58