Meghívták a Sorstalanságot Koppenhágába

MTI
A harmadik koppenhágai filmfesztiválon a Koltai Lajos rendezte Sorstalanság kilenc másik európai alkotással verseng az Arany Hattyúért.

A dániai fesztivál igazgatója csütörtökön ismertette az augusztus 18-28. között megrendezendő seregszemle részvevőit, köztük egy-egy svájci, román, svéd, dán, cseh, brit, német filmet, valamint egy norvég-amerikai és egy francia-izraeli koprodukciót.

A zsűri elnöke Nicolas Roeg brit rendező lesz. A tavalyi - második - koppenhágai filmfesztiválon Antal Nimród kapta a legjobb rendezőnek járó Arany Hattyút Kontroll című groteszkjéért, amelynek operatőrét, Pados Gyulát kategóriájában szintén a legrangosabb elismeréssel jutalmazták.

A 2004-es koppenhágai seregszemlén életműdíjat ítéltek oda Szabó István Oscar-díjas magyar rendezőnek, aki egyben a zsűri elnöke is volt a tavalyi fesztiválon.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58