Digitális Hamupipőke Pap Évával a moziban

Index
2005.10.25. 19:28
Hamupipőke, a Herceg és néhány egér várta a klasszikus Disney rajzfilm exkluzív vetítésére érkező vendégeket hétvégén a Lurdy házban, hogy egy vetítéssel ünnepeljék meg Hamupipőke dvd-s megjelenését. Előtte Pap Éva, a magyar Hamupipőke a húsz évvel ezelőtti szinkronizálásról nyilatkozott.

Húsz év szünet után vetítették ismét moziban a rajzfilmet, persze digitalizálva tájékoztatta az Indexet az IC Press. A teltházas vetítésen jelen volt Kiszel Tünde és Rubint Réka is gyermekével. A vetítés előtt Hamupipőke magyarhangja, aki pályája elején szinkronizálta a rajzolt nehézsorsú lányt, meghatottan mesélt az IC Pressnek azokról a pillanatokról amikor a film többi szereplőivel - Tolnay Klárival, Márkus Lászlóval és Senyei Verával - dolgozott együtt a stúdióban.

Még egy szépségversenyre is sor került, ahol fiatal lányok hamupipőkés ruhakollekciókban vonultak fel a közönség előtt, majd az első három közönségkedvenc Disney ajándékot nyert. A vetítés után pedig kezdetét vette a kakaóparti és rengeteg egyéb program, némelyik a díszletpalotában.

A jövőben moziban már nem lesz látható a világ egyik legismertebb meséjének legjobb, három Oscar-díjra jelölt feldolgozása, október 25- től viszont dvd-n és vhs-n is megjelenik.